| Az alapszakok felülvizsgálata |
|
Az Egyetem Rektorának felkérésre az Oktatási és Képzési tanács kidolgozta azon
alapelveket és szempontrendszert, amelyek figyelembe vételével a Karok alapszakokért
felelős oktatói – az érintett oktatók és hallgatók bevonásával – az
eddigi (három éves) tapasztalatok alapján áttekintik az alapszakokat.
Az elemzés eredményeképpen módosulhat a képzési terv, a tanterv, és esetleg (más
intézményekkel együttműködve) az ELTE kezdeményezheti a képzési és kimeneti követelmények
módosítását is. Az ELTE jelenleg 37 alapszakot indíthat. A mostani, belső elemző
munka, felülvizsgálat ugyanakkor csak azt a 28 alapszakot érinti, amelyeken a képzés
6 féléves, az oktatás már 2006-tól vagy korábban megindult, azaz 2009 tavaszán
már végeztek az első hallgatók.
Alapelvek:
Az értékelésben az érintettek (oktatók, hallgatók) vegyenek részt, de célszerű
a tanulmányi adminisztráció bevonása is.
Célszerű meghatározni azoknak a változtatásoknak a körét, amelyeket a szakmán belül
(tanszéki, intézeti szinten), a kari szinten, egyetemi szinten illetve minisztériumi
(rendeleti, törvényi) szinten kell kivitelezni, de természetesen javasolt az egyéb
kari sajátosságok figyelembe vétele is.
Érdemes meggondolni az oktatók, hallgatók mellett a potenciális piaci partnerek,
munkaadók képviselőinek bevonását (pl. szakmai szervezetek, kamarák, gyárak).
A tapasztalatokat a képzésért felelős intézetek, karok testületei tekintsék át,
foglaljanak állást a vitás kérdésekben, határozzák meg teendőiket, illetve indítványozzák
a szükséges egyetemi/minisztériumi szintű változtatásokat.
A kari, általánosítható tapasztalatokat az egyetem vezetése gyűjtse egybe és ez
alapján alakítson ki egy képzési-oktatásszervezési stratégiát.
Általános szempontok:
Célszerű a kurzusok kreditértékének általános áttekintése.
Indokolt-e a 2 x 15 hetes félévi struktúra?
Célszerű-e a meghirdetett kurzusok indítását a résztvevők számához kötni. (Pl.
a szak kisszámú jelentkezés esetén nem indul)
Hogyan lehetne segíteni a kiemelkedő tehetségek gyorsabb előrehaladását?
További szempontok:
Bevált-e a mintatanterv a gyakorlatban?
Indokolt-e a szakirányok jelenlegi számának megtartása, különös tekintettel az
időközben létrejött mesterszakokra?
Indokolt-e az adott tárgy oktatása illetve az adott tárgy ilyen óraszám melletti
oktatása a tapasztalatok szerint – különös tekintettel a közben létrehozott
mesterszakokra?
Érdemes tartani a „(közel) egy kredit – egy kontaktóra” gyakorlatot?
Az alapszakon szerzett tudás ad-e megfelelő felkészültséget annak, aki „gyakorlati”
pályán kíván elhelyezkedni (és most nem tanul tovább mesterszakon)?
Indokolt-e a jelenlegi vizsgaszám nagysága? Milyen évközi számonkéréssel/feladatokkal
lehet esetleg a vizsgaszámot csökkenteni?
|
|
|
 |
 |
Eseménynaptár
|
|
|
|
|
|