Kerekasztallal folytatódik az Esztétika Tanszék „Kritika és mű” beszélgetéssorozata.
Napjainkban nagyon is látható kezek igazgatják a kultúrát. Aki nem érvényesül a tőke vastörvényei közepette, bukásra ítéltetett. Ezért egy formakereső, kísérletező, egy saját művészi nyelv kidolgozásának kellő időt hagyó, sokakat megszólító demokratikus kultúra helyett mit tapasztalunk? Érdekvezéreltséget és pozícióféltést, szakbarbárosodást és általános érdektelenséget bármiféle komfortzónánkon kívülivel szemben, burjánzó informalitásokat a szakmai közegünkben és összesógorosodó proximitásokat az intézményeinkben.
A kultúra átpolitizálódása és átesztétizálódása egyszerre nyomja rá ólompecsétjét a jelenkorra. Sokkal inkább vágynánk egy kis kellemetlen közérzetre a kultúrában, mint azokra a szokványosan langymeleg művészeti eseményekre és megmozdulásokra, amelyek lehet, hogy nem feszegetnek határokat, és nem vállalnak kockázatokat, de ebből kifolyólag gyakran éppilyen érdektelenek és jellegtelenek is. Mit tehet a kritika ez ellen? Beszélhetünk-e a kritika válságáról, a válság rendszerszintű kritikája nélkül? Van-e szüksége egy műalkotásnak kritikára? Inspirálódhat-e egy művész az őt érő bírálatokból? És miért szorult vissza egyáltalán ez a sok ideig olyannyira nélkülözhetetlen írói műfaj és kulturális intézmény? Az est folyamán ilyen és ehhez hasonló, perdöntő kérdésekre keressük a válaszokat a hazai kultúra olyan különböző ágazataiból, mint amilyen a zene, az irodalom, a képzőművészet vagy a filozófia.
A beszélgetés résztvevői: Gáspár Sára (műkritikus), Molnár Szabolcs (zenekritikus, zenetudós, az EKKE és a LFZE oktatója), Tillmann Ármin (az ELTE Esztétika Tanszék doktorandusza) és Tóth Ádám (művészettörténész, műkritikus).
Borítókép: Hecker Péter: Művészettől zaklatott látogatók verekednek a múzeumban (2010)