A BEAC a SUP-világkupán

2022.06.21.
A BEAC a SUP-világkupán
Bár még csak egy éve foglalkoznak suposokkal az egyetemi sportklubban, az egyesület sportolói már megpróbálkoztak a versenyzéssel is, és nem is eredménytelenül. 

Június 17–19. között a Lupa-tavon rendezték meg az ICF SUP világkupát, a versenyen a BEAC első ízben képviseltette magát. A szervezésében Horváth Noémi SUP-világbajnok, a BEAC SUP vezetőedzője is részt vett.

"A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség világkupa-sorozatának második állomása volt Budapesten, a Lupa-tavon. A versenyen 18 ország legjobb suposai vettek részt, amivel a rendezvény a szezon eddigi legrangosabb eseményévé vált. A BEAC-ot négyfős csapat képviselte, sportolóink remekül megállták a helyüket a nemzetközi mezőnyben – emelte ki a vezetőedző. – Az egyesület oktatójaként egyébként nem titkolt célom, hogy a testnevelésórák mellett a motiváltabb diákokat a versenyek felé is tereljem, és összeálljon egy olyan csapat, amely időről időre képviseli majd az egyesületet és az egyetemet különböző eseményeken" – emelte ki az edző.

A felfújható deszkás kategóriában 3 km-es távot kellett megtenni a Lupa-tavon. Szerdahelyi Virág az előkelő 11. helyen ért célba, ezzel a BEAC-csapat legjobb helyezését érte el. Kertész Ramóna, az ELTE PPK hallgatója technikai problémákkal küszködve is a 18. helyen ért be élete első nemzetközi megmérettetésén. A férfiak mezőnyében Simon Gábor a 32. helyen, míg Répási Károly a 37. helyen végzett.

Simon Gábor, a BEAC igazgatója gratulált a verseny szervezéséhez. "Horváth Noémiék kiváló munkát végeztek. Nagyon jó hangulatú versenyen vettünk részt. Noéminek másfelől is jár a köszönet, mert a BEAC edzőjeként az első évet úgy tudtuk zárni, hogy már nemzetközi versenyen is elindultak ELTE-s hallgatók. A klub célja, hogy ebben a gyorsan fejlődő, új sportágban minél több versenyzőnk legyen, aki képviseli a egyesületet. A következő megmérettetés helye a Balaton-átevezés lesz. Várjuk azokat, akik esetleg kajakos, kenus múlttal szívesen versenybe szállnának."

Forrás: BEAC