Betegek a kora középkori Európában

Betegek a kora középkori Európában
03/27

2019. március 27. 17:00

ELTE BTK Régészettudományi Intézet Könyvtár (1088 Budapest, Múzeum krt. 4/B)

03/27

2019. március 27. 17:00 -

ELTE BTK Régészettudományi Intézet Könyvtár (1088 Budapest, Múzeum krt. 4/B)


A BTK Régészettudományi Intézek „Krízis nyomai a régészetben” című előadássorozatának következő vendége Koncz István, az ELTE BTK Népvándorlás kori és Középkori Régészeti Tanszék tudományos segédmunkatársa.

A betegségek mind a mai napig előkelő helyet foglalnak el a mortalitási okok között, de ezenfelül is nagy nyomást gyakorolnak a társadalomra, mely ellátja, gondozza vagy kirívó esetben kitaszítja beteg tagjait, akik megváltozott módon vagy esetleg egyáltalán nem tudják kivenni részüket a közösség munkájából. A járványok és betegségek beépültek a nagy történeti narratívákba, gazdasági, kulturális és politikai szerepük, mely birodalmak meggyengüléséhez vezetett – adott esetben eltűnésükben is szerepet játszhatott – jól ismert. Jóval kisebb figyelmet fordított a kutatás ugyanakkor arra, hogy az egyes betegségek, sőt testi elváltozások milyen hatást gyakoroltak az egyes közösségekre. A betegségek és testi elváltozások temetkezési rítusra gyakorolt hatásának vizsgálatával megérthető a kora középkori ember betegségekhez, betegekhez való viszonya. Milyen volt a betegségek, de főleg a betegségben szenvedők megítélése? Beszélhetünk-e betegségek által létrehozott identitásról, reg modellekről, vagy megítélésük közösségről közösségre változik?