BTDK Tavaszi Iskola 2016 – felhívás

2016.03.08.
BTDK Tavaszi Iskola 2016 – felhívás
Az ELTE Biológus Tudományos Diákkör 2016. április 22–24. között rendezi meg Tavaszi Iskoláját a Királyréten található Fatornyos Fogadó és Erdei Hotelben. Az idei rendezvény előadásai az ember és biológia kapcsolata köré épülnek fel: szó lesz többek között a védőoltásokról, a járványokról, az addikció különböző formáiról és természetvédelemről is. Jelentkezési határidő: 2016. április 1.

Az ember biológiai lény: az evolúció formálta és biológiai mechanizmusok működtetik. A biológiai kutatások segítenek megérteni az ember múltját és jelenét, valamint támpontot adnak abban, hogy megjósolhassa, sőt alakíthassa jövőjét. Az idei Tavaszi Iskola olyan, biológiához kapcsolódó témákat jár körbe, amelyek valamilyen módon az emberi létet („emberség”) vagy minden ember életét („emberiség”) érinthetik. A résztvevők az egyes témák vezető szakembereinek – az ELTE oktatóinak és az MTA kutatóinak – előadásait hallgatják meg, majd a prezentációk után közösen vitathatják meg a felmerült kérdéseket.

A Tavaszi Iskolára az egész országból, sőt az országhatáron túlról is jelentkezhetnek: elsősorban biológiát tanuló egyetemistákat, doktoranduszokat, valamint a pálya iránt érdeklődő 11-12. évfolyamos középiskolásokat várnak, de a férőhelyek függvényében más érdeklődőket is szívesen látnak. A Tavaszi Iskolán, hogy megmaradjon az előadások kötetlen, interaktív jellege, maximum 40 fő vehet részt. A középiskolás diákok számára a szervezők igazolást állítanak ki a részvételről (hogy pénteken az Iskola kezdetére odaérhessenek), és igény esetén a Biológus TDK egyetemista szervezőivel együtt utazhatnak Budapestről.

További információk az ELTE Biológus Tudományos Diákkör honlapján olvashatók.

Facebook
Jelentkezés

ELTE BTDK