Budapest Ösztöndíj Program

Budapest Főváros Önkormányzata hatodik alkalommal hirdeti meg a Budapest Ösztöndíj Programot, melynek során a nyertes pályázók a diploma megszerzése előtt 10 hónapon keresztül szakmai és anyagi segítséget kapnak szakdolgozatuk elkészítéséhez. Jelentkezési határidő: április 30.

A pályázat utolsó tanulmányi évüket megkezdő, fővárosi felsőoktatási intézmények nappali tagozatos hallgatóinak – így Egyetemünk hallgatóinak is – elérhető. A Program keretében a nyertes pályázók a diploma megszerzése előtt – 2015 szeptemberétől, illetve 2016 februárjától 10 hónapon keresztül – szakmai anyagok, kutatási és konzultációs lehetőségek biztosítása által segítséget kapnak diplomamunkájuk elkészítéséhez. A résztvevő hallgatók havonta bruttó 50 000 Ft-os ösztöndíjban részesülnek.  

Részvételi feltételek:
  • valamely fővárosi székhelyű felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonyban álló utolsó éves, osztatlan, alap vagy mesterképzésben résztvevő nappali tagozatos hallgató;
  • a diploma megszerzéséhez szükséges szakdolgozatát a Fővárosi Közgyűlés által jóváhagyott átfogó témaköröknek megfelelő tárgyból (tehát a megadott témán belül tovább szűkíthető, azon belül tetszőleges címmel) írja;
  • a diploma megszerzésének évében a 30. életévét még nem tölti be.
Közel nyolcvan szakdolgozati témakör választható, a pályázat kiírói számos jogi és informatikai kérdés mellett pedagógiai, pszichológiai és szociális, valamint építészeti-urbanisztikai dolgozatokat is várnak. A program célja a közigazgatáson belüli hatékony és célirányos utánpótlás kinevelése, valamint az, hogy az ösztöndíjat elnyerők betekintést nyerjenek a Fővárosi Önkormányzat tevékenységébe, megismerjék a helyi közigazgatás rendszerét, annak folyamatait.

A pályázati információk elérhetők Budapest Főváros Önkormányzata honlapján.

2015.01.13.