Csipkerózsika

Csipkerózsika
09/17

2017. szeptember 17. 11:00 - 17:00

ELTE Füvészkert (1083 Budapest, Illés u. 25.)

09/17

2017. szeptember 17. 11:00 - 17:00

ELTE Füvészkert (1083 Budapest, Illés u. 25.)


Különleges program helyszínéül szolgál az ELTE Füvészkertje 2017. szeptember 17-én: lebeghetünk álom és ébrenlét határán a SIN Produkcióval. 

A SIN Produkció Sleeping Beauty Project/Dream Experiment című installációja egyszerű hétköznapi tárgyakból álló instrumentum, amelynek segítségével a közönség vezetett altatásban vesz részt. Miközben testünk egy nyugágyban pihen, bizonyos érzékszerveink stimulálásán keresztül álom és ébrenlét határán lebeghetünk.

A projekt alapgondolata a Csipkerózsika-meséből indul ki, és a történetből fakadóan három nagy témája van: a Halál, a Mese és a Hétköznapok. Az előadás nézője egy élményközpontú esemény résztvevője, amelyet adott esetben ő maga működtet. Az alkotók: Brückner János, Tóth Márton Emil, Vadas Zsófia Tamara.  Az egy alvásciklusig tartó szeánszban adott létszámú ember vehet részt, az álomtúrák előre meghatározott időpontban indulnak, és körülbelül 30 percig tartanak.

ELTE Füvészkert