Egy korty derű
A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével is kitüntetett író, családi mediátor nevét nemcsak azok ismerik jól, akik hétről hétre olvassák a Nők Lapját, hanem azok is, akiknek fontosak a családhoz, a párkapcsolathoz és a pozitív életszemlélethez fűződő gondolatok. V. Kulcsár Ildikó ötgyerekes és hatunokás nagymamaként járja az országot Az egy korty derű című műsorával, mert úgy véli, ki kell használnia azt, hogy lehetősége van sokakhoz szólni a legnagyobb példányszámú női magazin munkatársaként. Kötelességének érzi, hogy segítsen az embereknek gyermeki képességük újraidézésében annak érdekében, hogy a világ legapróbb szépségeinek is örülni tudjunk. Kezdve azzal, hogy süt a nap, hogy a pimasz kamasz ma éppen nem volt annyira szemtelen, hogy a párunk ágyba hozta a reggeli kávét, hogy ránk mosolygott a boltban a kasszás. Mert ezekből a jelentéktelennek tűnő apró élményekből tevődik össze a napunk és a hangulatunk. Az író szerint az emberek taníthatók arra, hogy a hangyányi szépet is észrevegyék, és arra is trenírozhatók, hogy ne csak magukkal szemben legyenek megbocsátóak, hiszen mindenkinek lehet olykor rossz napja, amikor minden balul sül el a legnagyobb jóindulatunk ellenére.
A szakembert a saját, a riportjai során és családi mediátorként szerzett tapasztalatai is megerősítették abban: nincs olyan közösség, nincs olyan kapcsolat, ami permanensen tökéletesen működik. Aki ezt állítja, még önmagának is hazudik, hiszen az élet ott kezdődik, ahol a hollywoodi filmek véget érnek – hangsúlyozta a tizenegy kötetes szerző. Ő úgy véli,
a mi felelősségünk, milyen mikrovilágot termetünk magunknak, és a család légköre is tőlünk függ.
Nem lehet mindig, mindent a külvilágra fogni. Ezért az író szívesen tesz eleget azoknak a meghívásoknak Sajóládtól Eperjesig, ahol alkalma nyílik rá, hogy a derűt és jókedvet terjessze kedvenc Petrarca-idézete szellemében: „S ha nevetek vagy ajkamon kel ének,teszem, mivel egyetlen menedék ez, hogy elrejtsem szavát a szenvedésnek.”
Szerinte a családi konfliktusokon is sokkal könnyebb derűvel, humorral átlendülni;
amíg egy kapcsolatban vannak érzelmek, indulatok, addig nincs veszve semmi, ha azonban a felek között már közöny uralkodik, ott nincs mit tenni.
V. Kulcsár Ildikó felidézte Ranschburg Jenő pszichológus egyik mondását, miszerint a konyhában mindig lennie kell egy földhöz vágható bögrének, ami sok családi viszály megoldására tökéletes eszköz, és többet ér, mint egy három hónapos pszichoterápia.
Az újságíró arról is szólt, a nőknek kell vigyázniuk a férfiakra, akik sokkal sérülékenyebbek, mint a gyengébb nem. A hölgyek ugyanis elsírják, kibeszélik a problémáikat, míg a hímek bezárulnak, mint a dió, az így felgyülemlett stressz pedig előbb utóbb testi tüneteket okoz. Ez az egyik oka annak, hogy a férfiak hamarabb halnak meg.
A találkozón szóba került a szülő-gyerek kapcsolat fontossága, és azon belül a fiús anyák helyzete. „Speciális képződmények a fiús anyák, köztük én is” – vallotta be az újságíró, aki szerint éppen az az édesanya árt a legtöbbet a fiának, aki nem tudja elviselni a leválást, megakadályozva ezzel a későbbi elköteleződést. Ezek az anyák lepik meg aztán a nászúton lévő párt zserbóval a szállodában, és ezekből a férfiakból lesznek később a mamahotel lakói vagy azok az önállótlan férjek, akiknek az édesanyjuk osztja be a fizetését.
A jó hangulatú rendezvényen előkerültek az írónő történetei a mesterien udvarló, apró termetű olaszokról, az életet élvező „mammákról és „bambinókról”, a féltékeny és néha tudálékos, ám annál szerethetőbb férjekről és az égve felejtett lámpáról, ahogyan V. Kulcsár Ildikótól megszokhattuk – sok-sok humorral és öniróniával fűszerezve.
