Egyetemünk Alumnusa Bolyai-díjban részesült

2019.05.30.
Egyetemünk Alumnusa Bolyai-díjban részesült
Bolyai János alkotói díj (röviden: Bolyai-díj) civil kezdeményezésre létrehozott, alapítványi elismerés. Az alapító okiratban foglaltak alapján a tudományterülethez nem köthető díj olyan magyar állampolgárságú vagy magyar származású személynek adományozható, aki nemzetközi szinten is kimagasló eredményt ért el a tudományos kutatás, fejlesztés, utánpótlás-nevelés területén, valamint ezek eredményeinek a társadalmi-gazdasági életben való hasznosítása terén.

Idén Egyetemünk Alumnusa, Barabási Albert-László vehette át a kitüntetést, akinek szakterülete a hálózatkutatás. A bostoni Northeastern University egyetemitanára, a Közép-európai Egyetem (CEU) professzora, több tudományos bestseller írója. Tavaly jelent meg A képlet. A siker egyetemes törvényei című kötete, amelyben azt tárja fel, hogy a siker valójában annak függvénye, mit gondolnak rólunk a többiek, és hogyan reagálnak a cselekedeteinkre.

Barabási-Albert László Lovász Lászlóval, az MTA elnökével és a cseh Jaroslav Nešetřil matematikussal közösen 2018-ban elnyerte az Európai Kutatási Tanács (ERC) Synergy Grantjét. A 9,8 millió eurós támogatással folyó munka fő célja, hogy a hálózattudomány és a gráfelmélet legújabb eredményeire építve, a két tudományág tudósainak együttműködésével segítse a nagy hálózatok működésének megértését.

„A hasonló elismerések rendkívül ösztönzően hatnak a tudományokra és művelőikre, hiszen bizonyítják a tudomány fontos helyét a társadalomban, és azt is, hogy a rengeteg befektettet munkának és erőfeszítésnek van egy, a tágabb társadalom által is értelmezhető gyümölcse. Megtisztelő, hogy részese lehetek a kitüntetettek nagyra becsült közösségének” – mondta a Bolyai-díj idei győztese.

Az alapítók célja, hogy kétévente olyan magyar állampolgárságú, illetve magyar származású személyt díjazzanak, aki nemzetközi mércével mérve is kimagasló eredményt ért el a tudományos kutatás, fejlesztés, a tudományos utánpótlás nevelése, illetve a kutatási eredmények társadalmi-gazdasági életben való hasznosítása terén. Az elismerés nincs tudományterülethez kötve. Egy 15 tagú független díjbizottság ítéli oda, amelynek elnöke a mindenkori magyar köztársasági elnök.

A Bolyai-díjat első ízben 2000-ben adták át. Azóta számos ELTE Diplomás vehette át a kitüntetést:

2000-ben Freund Tamás (TTK '83, TTK'84) idegtudós, az MTA jelenlegi élettudományi alelnöke,

2007-ben Lovász László (TTK '71) matematikus, az MTA jelenlegi elnöke,

2009-ben Ritoók Zsigmond (BTK '52, BTK '65) ókorkutató, 

2011-ben Perczel András (TTK '85) vegyész,

2015-ben Pál Csaba (TTK 2002), az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa, 
 

Interjút az idei év díjazottjával, Barabási-Albert Lászlóval
Forrás: MTA.hu