ELTE Alumni Tagozati Támogatásokról

2017.11.20.
ELTE Alumni Tagozati Támogatásokról
Az ELTE Alumni Központ az alumni élet vitalizálásának céljából támogatja az Alumni Tagozatok törekvéseit is. A támogatást arra találták ki 2016 szeptemberében, hogy "...a kari/szakági alumni rendezvények megvalósulását segítse, illetve, ha létezik már ilyen jellegű rendezvény, akkor annak a rendezvénynek a színvonalát, vonzerejét, emlékezetességét javítsa..."

Az elnyerhető támogatás összege bruttó 200 000 forint. Ideális esetben a rendezvény lehetőleg 100-150 fő alumnus összejövetelét kell szolgálja az Egyetem falain belül, melyek célja az adott karon/szakágon belüli olyan jellegű találkozó szervezése, mely segíti az adott kar, illetve szakág alumnusainak találkozását az ELTE jelenlegi oktatóival, hallgatóival, illetve a közöttük létrejövő kapcsolatépítési, tudásmegosztási, igény esetén akár mentorálási kapcsolatok létrejöttét. Vezérelvként a 2016. október 25-től hatályba lépő Alumni Koncepcióban foglaltak irányadók.

A 2016/17-es tanévben hat Alumni Tagozat élt a támogatással, a 150-200 ezer forint összeget például a TTK Alumni Tagozat a Kémiai Intézet alumni rendezvényére, a TáTK Alumni Tagozat a kultúrantropológusok első, hagyományteremtő alumni rendezvényére, a BGGyK Alumni Tagozat a Bárczi Gyógytea sorozat megörökítésére, az IK Alumni Tagozat a programozó matematikusok 45. évfordulós alumni rendezvényére, illetve mindezek színvonalasabb megvalósítására fordította. Itt említhető a Nyugdíjas és a Kollégiumi Alumni Tagozatok rendezvényeinek támogatása is.

Örömteli fejlemény, hogy a 2017/18-as tanévre már valamennyi érdeklődő Alumni Tagozat folyamodhat a támogatásért, első felében a Nyugdíjas Alumni Tagozat és a Bolyai Szakkollégium Alumni Tagozata vette igénybe a támogatást. A hetedszerre megrendezett ELTE Nyugdíjastalálkozón közel százan vettek részt. A Bolyai Szakkollégium idén ünnepli fennállásának 25 éves évfordulóját, melynek apropóján alumni találkozót tartottak. A szeptember 9-én tartott rendezvényen az egész napos előadásokat követő fogadáson kötetlen beszélgetésre is sor került. 
TáTK Alumni Tagozat "20 éves a gyermekvédelmi törvény" címmel randezett konferenciát és alumni találkozót, amelynek megvalósítására fordította a pályázott keretet, a TTK Alumni Tagozata  "Meteorológus tehetségnap, TDK konferencia és alumni találkozó"-t, 2017 decemberében pedig a TTK Biológiai Intézet és Kémiai Intézet Alumni találkozót tartott. Hatalmas siker volt a Kollégiumi Alumni Tagozat jubileumi találkozója, a B.A.M.B.I. X., melyen 632-n vettek részt. A BTK Alumni Tagozata az Egyetemi Anyanyelvi Napok programsorozat színvonalának emelésére fordította a keretét. A TTK a rendelkezésre álló keretet intézményei között szétosztotta, így több területen is sikeres és színvonalas programok valósultak meg: Fizikusként az Anktarktiszon és 2018. májusában a geográfus alumni találkozó. A BGGyK Alumni Tagozata 2018. április 11.-én rendezett könyvbemutatóval egybekötött alumni találkozót. 2018. június 18-án a Nemzetközi Alumni Tagozat tartott szinvonalas találkozót a távozó  végzett hallgatók számára. 

A támogatásból a 2018/19-es tanévben is számos rendezvény valósulthat meg, vagy válthat sikeresebbé. Az első félévben a TáTK 15. évfordulóját ünnepelte szeptember 13-án, a Bibó István szakkollégium 2018. szeptember 29-én ünnepelte 35. évfordulóját alumnusai társaságában. A TTK idén is több programra osztotta szét a támogatást - máris említhető az október 17-i geológus évfolyamtalálkozó az ELTE 60 éve végzett diákjai számára, az október 24-i Csányi Vilmos előadás, a november 15-i Regionális elemző Alumni találkozó, a december 3-i éves Meteorológus Tehetségnapot és Alumni találkozó is - de a lista még korántsem végleges. A Bárczi Gusztáv Gyógpedagógiai Kar a támogatást a Gyógytea beszélgetéssorozat fényének növelésére és a december 7-i Bárczi Alumni Advent szervezésére fordítótta. A TÓK a december 6-i ELTE TÓK Mikulás-napi Alumni találkozó megszervezésére fordította a támogatás egy részét, de ezzel a kar 150 éves jubileumi ünnepségéhez is hozzájárulnak. Ebben a tanévben folyamodott támogatásért először a SEK, akik a támogatást a Szombathelyről indultak...történész konferenciára és alumni találkozóra fordították. A második felév a már említetteken túl is tartogat meglepetéseket. 2019. február 3-án tartotta éves alumni találkozóját a Kémiai Intézet. 2019. február 14-én pedig útjára indult a Bárczi Gyógytea beszélgetések következő évada. 2019. március 6-8 között ismét megrendezésre került az Egyetemi Anyanyelvi Napok a BTK hagyományos programsorozata. 

A támogatás igénybevételéhez és további tudnivalókhoz tekintse meg felhívásunkat.

ELTE Alumni
Facebook