ELTE Magyar Nyelv és Kultúra - Nyári Egyetem

ELTE Magyar Nyelv és Kultúra - Nyári Egyetem
07/30 - 08/24

2018. július 30. - 2018. augusztus 24.

ELTE ÁJK (1053 Budapest Egyetem tér 1–3.)

07/30 - 08/24

2018. július 30. - 2018. augusztus 24.

ELTE ÁJK (1053 Budapest Egyetem tér 1–3.)


Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 24. alkalommal rendezi meg az ELTE Magyar Nyelv és Kultúra Nyári Egyetem című programsorozatot, ahol a résztvevők a magyar nyelvvel, kultúrával, történelemmel és művészetekkel ismerkedhetnek meg. Idén is több mint száz résztvevővel zajlik majd a nyári egyetem, a programok 2018. július 30-án indulnak.

A nyári egyetemen 2018. július 30. és augusztus 24. között négy héten át több csoportban tanulnak magyarul a résztvevők, a kezdő-újrakezdő szinttől a haladón át egészen a mesterszintig. A résztvevők a nyelvtanfolyam mellett változatos előadásokat hallgathatnak az ELTE oktatóitól a magyar kultúra, történelem és művészetek különböző korszakaiból. Délutánonként és hétvégenként pedig a résztvevők szabadidős programok, szervezett séták, múzeumlátogatások és egynapos kirándulások keretében ismerkedhetnek meg Budapesttel és Magyarországgal.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a magyar nyelv és kultúra oktatásának, megőrzésének. Magyar nyelvtanfolyamainkon évente több száz nemzetközi hallgató vesz részt. Az ELTE őrködik a magyar mint idegen nyelv regionális, európai és globális tanítása/oktatása felett, Magyar Mint Idegen Nyelv Tanszékünk kiterjedt nemzetközi szakmai kapcsolatrendszerrel bír.

A nyári egyetemen a nyelvtanáraink az ELTE Bölcsészettudományi Karának Magyar mint Idegen Nyelv Tanszékén végeztek, amely a magyar mint idegen nyelv oktatásának fő színtere, központja, ahol egyrészt a nem magyar anyanyelvűek magyarnyelv-tudásának az elmélyítése, másrészt a magyar mint idegen nyelv szakos hallgatók képzése is zajlik. A nyári egyetemen a művészeti-kulturális előadásokat ELTE-s oktatók tartják saját szakterületükről.

A programra több kategóriában is lehet jelentkezni attól függően, hogy mennyi időt maradna a résztvevő:

  • 4 hetes kurzus - 600 EUR
  • 3 hetes kurzus - 450 EUR
  • 2 hetes kurzus - 390 EUR
Jelentkezés határideje: július 15. 

Szervezők és további információk:

Eötvös Loránd Tudományegyetem
Rektori Kabinet
Nemzetközi Iroda
Szakmai vezető: Lóskáné Dr. Szili Katalin, habilitált egyetemi docens, Magyar Mint Idegen Nyelvi Tanszék
Email: hungariansummer@elte.hu
TEL: 0036-1-411-6543

www.elte.hu/en/hungarian-language-and-culture