Felhívás: Kari / szakági alumni rendezvények támogatása 2019/20-as tanévre

2019.06.05.
Felhívás: Kari / szakági alumni rendezvények támogatása 2019/20-as tanévre
Az ELTE Alumni Központ az egyetemi alumni élet vitalizálásával párhuzamosan támogatja az Alumni Tagozatok törekvéseit is. A támogatást 2016-ban azért hozták létre, hogy "...a kari/szakági alumni rendezvények megvalósulását segítse, illetve, ha létezik már ilyen jellegű rendezvény, akkor annak a rendezvénynek a színvonalát, vonzerejét, emlékezetességét javítsa..."

Az elnyerhető támogatás br. 200 000 Ft. Ez az összeg olyan események szervezése esetén vehető igénybe, amelyek legalább 100-150 volt hallgatót mozgósítanak az egyetem falain belül. A cél, hogy a támogatás összegéből olyan rendezvényeket szervezzenek az adott karon vagy szakágon, melyek segítik az adott kar illetve szakág alumnusainak találkozását az ELTE jelenlegi oktatóival, hallgatóival, illetve a közöttük létrejövő kapcsolatépítési, tudásmegosztási, igény esetén akár mentorálási kapcsolatok létrejöttét. Vezérelvként a 2016. október 25-től hatályba lépő Alumni Koncepcióban foglaltak irányadók.

A rendelkezésre álló költségkeret kimerüléséig érvényes a pályázat.
Az előzményekről az ELTE Alumni Tagozati Támogatásokról alatt olvashat.

Pályázati feltételek