Glücklich Vilma, az első női hallgatónk és pár korai követője

2019.03.08.
Glücklich Vilma, az első női hallgatónk és pár korai követője

Egyetemünk első beiratkozott női hallgatója, Glücklich Vilma 1896 februárjában kezdte meg tanulmányait az ELTE-n. Későbbi munkatársa szerint „mindig mulatva mesélte, milyen furcsán bámultak rá férfikollégái, ha egymaga nő beült a padba.” Középiskolai tanárképesítő vizsgát letette 1897-ben. De vajon kik voltak korai követői?

A nők egyetemi tanulmányainak szellemi elődjének tekintjük Hugonnai Vilmát is, aki 1897-ben vehette át orvosi diplomáját a Budapesti Tudományegyetemen. Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő húsz évig küzdött azért, hogy nők is szerezhessenek diplomát Magyarországon. 

Gyűjtéseink (ld. Alumni arcképcsarnok) illetve a felhívásunkra beérkező üzenetek alapján az alábbi listát állítottuk össze az elsők között végző nőkről: 

 

Név   Egyetemünk ill. jogelőd intézmény akkori neve Egyetemi tanulmányok kezdete Egyetemi tanulmányok vége
Götz Irén Júlia magyar vegyész, egyetemi oktató, kémiai szakíró Budapesti Tudományegyetem   1911
Csapody Vera magyar fizikus Királyi Magyar Tudományegyetem   1913
Láng Júlia magyar pszichoanalitikus Budapesti Tudományegyetem 1911 1916
Hermann Alice (született: Cziner Alice) magyar pszichoanalitikus, óvodapedagógus, tanító Budapesti Tudományegyetem 1915  
Balogh Jolán Magyar művészettörténész,Szakterülete közé tartozott a reneszánsz művészet, a középkori magyar és külföldi szobrászat, az itáliai-magyar művészeti kapcsolatok, valamint az erdélyi művészet. Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem 1919 1923
Telkes Mária magyar származású amerikai tudós, feltaláló, a napenergia kutatásának egyik úttörője Budapesti Tudományegyetem   1920
Urr Ida költő, orvos Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem   1927
Kozmutza Flóra Emília gyógypedagógus, pszichológus, francia-német-magyar szakos középiskolai tanár Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem   1931
Péter Rózsa magyar matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja Budapesti Tudományegyetem   1927
Dömötör Tekla Néprajzkutató, néprajztudós, a történelem (néprajz) tudományok doktora, tanszékvezető egyetemi tanára Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem   1936
Mérei Vera logopédus, gyógypedagógus, főiskolai tanár Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola   1938
Czeke Marianne az első női könyvtáros az Egyetemi Könyvtárban Budapesti Tudományegyetem   1906

Örömmel fogadjuk a további női neveket a fenti adatokkal: kik végeztek még az első évtizedekben (1938 előtt) Alma Materünkben?  A válaszokat az almamater@alumni.elte. hu emailcímen várjuk!