Kárpátaljai alapítványt támogat idén a KEK

2016.02.18.
Kárpátaljai alapítványt támogat idén a KEK
2016. március 4–5. között immár hetedik alkalommal ad otthont az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Budapesti Atlétikai Club a Kárpát-medencei Egyetemek Kupájának (KEK). A futballtornához – mint 2013 óta mindig – ismét jótékonysági adománygyűjtés kapcsolódik: a KEK szervezői és résztvevői idén a Kárpátalján, Karácsfalván található Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum alapítványát támogatják. A Sztojka Sándor Alapítvány célja, hogy a Líceum tanulói megfelelő eszközök birtokában és szép környezetben végezhessék tanulmányaikat, melynek fontos részét képezik a sportszerek is. A KEK szervezői és résztvevői az Alapítvány mellett a négyszáz lakosú kárpátaljai falut is szeretnék támogatni.

A KEK fővédnökei 2016-ban Mezey Barna, az ELTE rektora, Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja, Palkovics László oktatásért felelős államtitkár, Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Pánczél Károly, a Magyar Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának elnöke. Az idei rendezvény fő támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériumának Felsőoktatásért Felelős Államtitkársága, szakmai támogatók a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség (MEFS), a Magyar Labdarúgó Szövetség, valamint a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK).

Az évenként megrendezésre kerülő torna – kiegészülve a révkomáromi, csíkszeredai és székelyudvarhelyi KEK-állomásokkal – lehetőséget ad arra, hogy a felsőoktatási hallgatók a sporton keresztül élő kapcsolatot építhessenek ki egymással. A VII. KEK társrendezvényeként az elmúlt évek tornáihoz hasonlóan az idei évben is Alumni-kupát rendeznek a sportolni vágyó öregdiákoknak, illetve 2016-ban harmadik alakalommal mérhetik majd össze tudásukat a cheerleaderek a III. Cheer MEFOB-on.