Konferencia a kínai nyelv oktatásáról

2018.02.19.
Konferencia a kínai nyelv oktatásáról
A Konfuciusz Intézetek tavaly év végi, 12. világkonferenciáján 140 ország 2500 szakembere vitatta meg, miként járulhatnak hozzá a kínai kormány által indított „Egy Övezet, Egy Út” program sikeréhez.

Jelenleg a világ 146 országában 525 Konfuciusz Intézet működik, köztük a Magyarországon elsőként, az ELTE-n 2006-ban megnyitott intézet. Ezek közvetlen célja a kínai nyelv és kultúra népszerűsítése és terjesztése a világban, a kínai nyelvoktatás támogatása, a kulturális kapcsolatok fejlesztése. A tavalyi évben világszerte több mint kétmillió diák vett részt kínai nyelvtanfolyamokon, míg az intézetek által szervezett kulturális eseményeken csaknem 13 millióan.

A Kína egyik legősibb településén, a csaknem 9 millió lakosú Xi’anban 2017 decemberében rendezett, 11 szekcióban zajló konferencia megnyitóján beszédet mondott Liu Yandong miniszterelnök-helyettes, és előadást tartott Hamar Imre, az ELTE Konfuciusz Intézetének igazgatója.

A tanácskozáson Hudecz Ferenc professzor, az ELTE korábbi rektora elismerő oklevelet vehetett át a Hanban (Kínai Nyelvoktatási Tanács) Konfuciusz Intézetek Igazgatótanácsának tagjaként végzett munkájért, és felkérést kapott tevékenységének folytatására.

A találkozót megelőző napokban a Pekingi Idegennyelvű Egyetem (BFSU) hívta tapasztalatcserére a kínai nyelv oktatásában szerepet vállaló szakembereket. A partnertalálkozón 17 ország 22 Konfuciusz Intézetének képviselői – köztük Borhy László rektor és Hamar Imre nemzetközi kapcsolatokért felelős rektorhelyettes – vettek részt. A megnyitón köszöntötte a résztvevőket az ELTE rektora is. Egyetemünk küldöttsége a pekingi látogatás során találkozott és megbeszélést folytatott Xu Lin miniszter asszonnyal, a Hanban korábbi vezetőjével, az ELTE díszdoktorával.