Könyvbemutató Kukorelli István 70. születésnapján

2022.07.19.
Könyvbemutató Kukorelli István 70. születésnapján
Az ELTE ÁJK iskolateremtő professzorát 2022. június 30-án a Bibó István Szakkollégiumban köszöntötték. A rendezvényen bemutatták a közel száz szerző közreműködésével készült, munkássága előtt tisztelgő Kukorelli-kommentárt is.

Kukorelli István 1976 óta megszakítás nélkül az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar oktatója. 1991 és 1999, valamint 2013 és 2016 között az Alkotmányjogi Tanszék vezetője volt. Vezetése alatt vált a tanszék valódi, autonóm és aktív szakmai és közösségi műhellyé – e hagyomány a mai napig meghatározó jelentőségű a tanszék életében. Szerkesztésében jelent meg 1992-ben a jogászképzésben használt Alkotmánytan, amely először foglalta össze részletesen és tárgyalta kritikai, értékelő szemléletben Magyarország rendszerváltozás utáni alkotmányos struktúráját. Kutatómunkájának rendkívüli gazdagságát és széles körű elismertségét jelzi közleményeinek száma és azok idézettsége. A tudományos utánpótlásban is rendkívül aktív, számos témavezetettje szerzett PhD-fokozatot, akik azóta eltelt időben többen maguk is eredményes doktori témavezetővé váltak.

A Nemzeti Kerekasztal tárgyalásokon, valamint az alkotmányozás folyamatában a rendszerváltozás és az alkotmányos demokrácia kialakításának aktív részese volt. 1995–1998 között az Országgyűlés Alkotmány-előkészítő Bizottságának állandó szakértőjeként működött. 1994–1999 között az Országos Választási Bizottság tagja, 1997-től elnöke volt. 1999-ben hatpárti konszenzussal alkotmánybíróvá választották, 2008-ig volt az Alkotmánybíróság tagja. Számos olyan többségi döntés előadó bírája, valamint párhuzamos indokolások és különvélemények szerzője, amelyek a mai napig igazodási pontot jelentenek az európai alkotmányosságról szóló szakmai diskurzus számára. Rendkívül aktív a civil és szakmai műhelyekben is, többek között a Magyar Alkotmányjogászok Egyesülete, a Bencés Diákszövetség, valamint az MTA Állam- és Jogtudományi Bizottság elnöki tisztségét is betöltötte, hosszú időn keresztül vezette a kar Doktori Iskoláját.

Hetvenedik születésnapja alkalmából az ELTE Bibó István Szakkollégiumban szerveztek ünnepséget, ahol számos pályatárs, kolléga és barát jelent meg. A Szakkollégium részéről Bíró-Markovics Dániel, a Kar és az oktatói közösség részéről Varga István és Dezső Márta, a volt alkotmánybíró kollégák közül Lévay Miklós és Stumpf István, a volt tanítványok közül pedig Borbély Zoltán, Deli Gergely és Borza Beáta köszöntötték a professzort.

A rendezvényen bemutatták az ünnepelt tiszteletére megjelent Kukorelli-kommentárt is. A kötet közreadásában 95 szerző működött közre. A kommentárban szereplő szócikkek mindegyike Kukorelli István munkájához, tevékenységéhez, hatásához kapcsolódik. Ennek eredményeként a kötet szócikkei komplex, a szakma, a közélet és a közösségek működése, valamint az emberi viszonyok vonatkozásában is teljes és érvényes, mintaadó értékkatalógust rajzolnak fel.

További képek az ELTE ÁJK honlapján láthatók.