Radnai-díjat kapott V. Komlósi Annamária

Radnai Béla-díjban részesült V. Komlósi Annamária, a Személyiség- és Egészségpszichológiai Tanszék címzetes egyetemi tanára. A Magyar Pszichológiai Társaság az oktató több évtizedes egyetemi oktatói munkáját és a szakmai közéletben végzett elkötelezett munkáját ismerte el a díjjal.

V. Komlósi Annamária kereken 40 éves egyetemi oktatói karrierje döntően az ELTE-hez kötődik: tanított a Kardos Lajos majd Barkóczi Ilona vezette Általános Pszichológiai Tanszéken, majd az első oktatók között került át a Kulcsár Zsuzsanna vezetésével alapított Személyiségpszichológiai Tanszékre. Meghatározó szerepe volt a hazai személyiségpszichológiai oktatás irányvonalainak meghatározásában. Pályája kezdete óta a típusos és egyéni különbségek témája érdekli, bölcsészdoktori disszertációjában a kreativitással foglalkozott, PhD-értekezésében a depresszió jelenségkörével kapcsolatos kutatási eredményeit foglalta össze. Kutatásaiban az egészséges és patológiás személyiségműködés viszonyának és társas feltételeinek jellemzőit vizsgálta, számos gyakorlati teszt hazai adaptációjában közreműködött.

Alapítványi munkája során hátrányos helyzetű középiskolák diákjainak és felnőtt betegcsoportoknak szervezett és vezetett depresszió-prevenciós programokat. Kutatói és oktatói szerepkörében egyaránt arra törekedett, hogy hidat építsen a pszichológia elméleti és gyakorlati területei és szakemberei között. A 2010-es őszi árvíz és a vörösiszap-katasztrófa óta a sok embert érintő krízishelyzetek szakmai segítő feladataival is foglalkozik: a kolontári események idején a Kormányzati Koordinációs Bizottság Tudományos Tanácsa őt bízta meg a pszichológus csoport munkájának koordinálásával. A Magyar Pszichológiai Társaság munkájában négy évtizede vesz részt, jelenleg a Katasztrófapszichológiai Szekció társelnöke.

Forrás: a Magyar Pszichológiai Társaság hírlevele

2013.06.17.