Sportkörkép

2017.12.15.
Sportkörkép
Gazdag volt sporteseményekben 2017 decemberének első két hete: az ELTE és a BEAC sportolói a paraúszó-világbajnokságon és a I. ELTE Cheer & Dance Karácsonyi Gálán mutathatták meg tudásukat, a BEAC sakkszakosztálya pedig 60 éves fennállását ünnepelte.

Illés Fanni, az ELTE TáTK hallgatója 100 méter mellen a harmadik helyen végzett a döntőben, így felállhatott a mexikói paraúszó-világbajnokság dobogójára. A továbbiakban 100 méter gyorson 7. helyen, 50 méter pillangón 9. helyen, 200 méter vegyesen pedig az 5. helyen végzett. 

A mexikóvárosi eseményen összesen 12 sportoló képviselte Magyarországot, a magyar csapat egy arany-, egy ezüst- és négy bronzérmet szerzett a december 1–7. között zajló világversenyen.

Könyvátadóval egybekötött vacsorával ünnepelte 2017. december 9-én fennállásának 60. évfordulóját a BEAC sakkszakosztálya. Ekkor emlékezett meg testvércsapata, a Barcza Gedeon SC is 30. születésnapjáról. Az ünnepi eseményen közel 50 sportoló jelent meg a legfiatalabbaktól a legidősebbekig.

„Két rendkívül nehéz év van mögöttünk, hiszen két oszlopos tagját és szervezőjét vesztette el a BEAC és a Barcza G. SC. Ádám György és Ősz Gábor halálával mind a két klub nehéz helyzetbe került. Ugyanakkor a jelen esemény is kiválóan példázza, hogy szükség esetén sakkozóink összetartanak, és közösen maradandót tudnak alkotni” – mondta Jakobetz László, sakkozóink mestere és vezetőedzője köszöntőjében.

Rácz Zoltán, a Magyar Sakkszövetség főtitkára kiemelte, hogy rendkívül fontosnak tartják az utánpótlásképzést, melynek zászlóshajói a BEAC és a Barcza Gedeon SC. A szövetség a jövőben is minden tőle telhetőt megtesz a klubok és az új sakkozó generációk nevelésének támogatásáért. Simon Gábor, a BEAC igazgatója emlékeztetett rá, hogy a 2017 novemberétől 2018 novemberéig tartó BEAC-120 emlékév egyik jeles állomása a könyvátadó ünnepség.  A BEAC és a Barcza történetét bemutató minikönyvek hiánypótlóak mind a sakk, mind a BEAC történetében.

Ezt követően a résztvevők egy-egy számozott példányt vehettek át a klubvezetőktől, az első két kötetet Ősz Gábor és Ádám György felesége számára nyújtották át. Mellettük Molnár Emil, a BEAC sakkéletének egyik kiemelkedő, ma is aktív alakja, valamint Csáki Endre, az ötvenes évek legendás szakosztályvezetője is egy-egy számozott könyvecske tulajdonosa lett. A közel fél évszázados klubhűség két megszemélyesítője, Vass I. Lajos és Császár Gyula mesterjelöltek is a kitüntetettek között voltak.

Első alkalommal rendezték meg 2017. december 10-én az ELTE Cheer & Dance Karácsonyi Gálát, melynek az ELTE Bogdánfy úti sportcsarnoka adott otthont. A BEAC 200 sportolója 25 performanszot mutatott be a közel 400 fős közönségnek. A rendezvényt Simon Gábor, a BEAC igazgatója és Székely Mózes, a MEFS főtitkára, a BEAC alelnöke nyitotta meg.

Az este folyamán óvodás-, iskoláskorú és felnőtt csapataink is bemutatták saját koreográfiájukat, mellettük vendégként fellépett a Semmelweis Egyetem és – egy közös produkció erejéig – a Testnevelési Egyetem csapata is. 

Az eseményről készült galéria elérhető itt.