Tehetségtábor VIII.

Tehetségtábor VIII.
01/27 - 02/01

2020. január 27. - 2020. február 01.

ELTE Eötvös József Collegium (1118 Budapest, Ménesi út 11–13.)

01/27 - 02/01

2020. január 27. - 2020. február 01.

ELTE Eötvös József Collegium (1118 Budapest, Ménesi út 11–13.)


Az Eötvös Collegium idén is várja a kiemelkedő középiskolás diákokat hagyományos téli tehetséggondozó programjára.

Az ELTE Eötvös József Collegium összetett szakmai és szabadidős program keretében évről évre januárban olyan középiskolás diákokat hív meg egyhetes „táborozásra”, akik az OKTV és egyéb szakirányú versenyeken kiemelkedő helyezést nyertek el, illetve akiket a szakok szerint szerveződő tanári egyesületek és tanár kollégák ajánlanak és az adott tanévben a 12. évfolyamon tanulnak, érettségi előtt állnak. A rendezvény célja, hogy a tehetségüket már bizonyított diákokat a tudomány számára szórakoztató programok szervezésével is megnyerjék, és – az augusztusi felvételik, a híres collegiumi „fejkopogtatás” előkészítéseképpen – biztosítsák az ELTE és az Eötvös Collegium tagsága számára a színvonalas utánpótlást.

A programra a Collegium műhelyeinek megfelelő 17 szakterület szerint (angol nyelv, biológia, fizika, földrajz, francia nyelv, informatika, kémia, latin nyelv, magyar nyelv- és irodalom, matematika, német nyelv, olasz nyelv orosz nyelv, spanyol nyelv, történelem) közel 50 középiskolás diákot várnak január utolsó hetében. A délelőtti foglalkozások az ELTE Eötvös József Collegium (Ménesi út 11–13.) szemináriumi szobáiban folynak. A diákok iskoláinak igazgatói a tehetséggondozás célját támogatva a résztvevőket egy hétre felmentik az iskolai kötelezettségeik alól.

A tábor programja
Szemináriumi foglalkozások