Tizenkétezren az ELTE standjánál

2019.01.17.
Tizenkétezren az ELTE standjánál
Rekordszámú látogató, több mint 53 ezer diák látogatott el január 10. és 12. között a 19. Educatio Szakkiállításra a Hungexpo A pavilonjába, közülük majdnem minden második a pénteki napot választotta. Az ELTE standját három nap alatt körülbelül 12 ezer diák kereste fel.

A nyitónapon a kiállítás nagyszínpadán Borhy László rektor csinált kedvet a felvételizőknek az ELTE-hez. Előadásában felelevenítette egyetemünk csaknem négy évszázados történetének legfontosabb mérföldköveit, kiemelve, hogy az ELTE-re iratkozott be Magyarország első női hallgatója, itt alapították az ország egyik első egyetemi sportegyesületét, a BEAC-ot, illetve nálunk végzett több Nobel-díjas tudós, köztük Lénárd Fülöp és Szent-Györgyi Albert is. Az ELTE-re járt többek között Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Gyurkó Szilvia gyermekjogász, Weiner Zsuzsa, a Prezi vezető programozója, Persányi Miklós, a Budapesti Állat- és Növénykert igazgatója, Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója, Béres József, a Béres Gyógyszergyár vezetője, Pásztory Dóra paralimpiai bajok úszó, újságíró, valamint Esterházy Péter, Závada Pál és Závada Péter írók.

Az ELTE csaknem 30 ezer hallgatójával nem csak az ország legnagyobb egyeteme, de évek óta előkelő helyen szerepel a hazai és nemzetközi felsőoktatási rangsorokban is – emelte ki a rektor. Az ELTE 2010 óta kutatóegyetemként működik, intézményünkben öt ERC (European Research Council), huszonnyolc MTA–ELTE és huszonkét Lendület kutatócsoport dolgozik, emellett a nálunk oktató akadémikusok száma is az egyik legmagasabb az országban.

A nyolc karból haton folyamatosan 400 feletti a felvettek átlagos pontszáma,

hallgatóink azonban nemcsak a statisztikákban, de a hazai és nemzetközi tanulmányi versenyeken is bizonyítják kiválóságukat. Tavaly ÁJK-s hallgatóink 645 induló között az első helyet szerezték meg Washingtonban a Jessup Nemzetközi Jogi Perbeszédversenyen, a TTK geológus és geofizikus hallgatói pedig a világ legnagyobb szénhidrogén-földtani szervezetének versenyén szereztek európai első, majd „világbajnoki” második helyet. Borhy László után Andor György, az ELTE Gazdálkodástudományi Intézet helyettes vezetője lépett színpadra, és ajánlotta egyetemünk legújabb sikerszakát, a GTI-n működő alap- és mesterképzéseket a gazdasági-pénzügyi pályára készülő középiskolások figyelmébe.

Új jelenség, hogy a felsőoktatásba igyekvő diákok egyre tudatosabban tervezik továbbtanulásukat: míg a 10–11. évfolyamosok a kiállításon még inkább csak az előttük álló lehetőségeket térképezték fel, addig a 12. évfolyamos tanulók már konkrét tervekkel és kérdésekkel fordultak az ELTE standján dolgozó hallgatókhoz és oktatókhoz a kollégiumi elhelyezésekről, ösztöndíjakról és a nemzetközi tanulmányi lehetőségekről – emelte ki Báli Bernadett standfőnök. Az ELTE Kommunikációs, Marketing és Rekrutációs Igazgatóságának (KMRI) munkatársa elismerését és köszönetét fejezte ki annak a csaknem 260 egyetemi oktatónak, hallgatónak, valamint a KMRI és a Rekrutációs Egyeztető Bizottság tagjainak, akik a vizsgaidőszak kellős közepén három napon keresztül állták az érdeklődők rohamát az ELTE standjánál.