Több mint harminc csapatot utasítottak maguk mögé az ELTE joghallgatói

2025.11.26.
Több mint harminc csapatot utasítottak maguk mögé az ELTE joghallgatói
Az ELTE ÁJK négyfős csapata – Boczkó Bence, Baranyi Balázs, Szikszay Ákos és Szabó Zalán – országos első helyezést ért el november 20-án az Alkotmánybíróság országos szimulációs versenyén. 

A hallgatók április óta készültek a versenyre, amely többfordulós, összetett feladatokon keresztül mérte a részvevők alkotmányjogi tudását és érvelési készségét. Az első fordulóban általános alkotmányjogi ismereteikről adtak számot, majd kisebb jogesetek alapján vizsgálták az Ábtv. szerinti befogadhatósági feltételeket.

A döntőben bemutatták nyáron elkészített határozat-tervezetüket, és szakmai kritikát fogalmaztak meg más csapatok munkájáról is. A teljes ülés szimulációja során az Alkotmánybíróság és az EJEB gyakorlatára építve, az ügyrend előírásait követve fejtették ki álláspontjukat, és válaszoltak a más csapatok érveire az alkotmánybírók elnöklése mellett.

Az ELTE-s csapat beadványával és döntőbeli szóbeli teljesítményével országos I. helyezést ért el, felülmúlva 34 másik csapatot. Teljesítményükért elismerésben részesültek az Alkotmánybíróság elnökétől is.

A hetedik alkalommal megrendezett AB§ZIM – Országos Alkotmánybírósági Szimulációs Verseny döntőjének idén is az Alkotmánybíróság épülete adott otthont, a Magyar Jogász Egylet fővédnöksége alatt, az MCC szervezésében. A továbbjutó csapatoknak (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Szegedi Tudományegyetem, Széchenyi István Egyetem) egy, a művészeti alkotás szabadságához, a véleménynyilvánításhoz kapcsolódó alkotmányjogi panaszt kellett feldolgozni.

További fotók a döntőről a verseny Facebook-oldalán