Új karok az ELTE-n

z Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsa a 2001. február 12. és 2002. március 4. napján tartott ülésén hozott határozataival kezdeményezte a Magyar Köztársaság Kormányánál három új egyetemi kar létrehozását és egy karának megszüntetését.A kezdeményezés eredményeképpen - a Magyar Akkreditációs Bizottság és a Felsőoktatási Tudományos Tanács állásfoglalását követően - a Kormány elfogadta a javaslatot, és a 19/2003. (II. 19.) Korm. rendeletében 2003. február 27. napjától módosította - más egyetemek mellett - az ELTE karait megállapító korábbi jogszabályi rendelkezést. Ennek értelmében 2003. szeptember 1. napjától az alábbi karok működnek az Eötvös Loránd Tudományegyetemen:

Állam- és Jogtudományi Kar (ÁJTK);Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar (GyFK);Bölcsészettudományi Kar (BTK);Informatikai Kar (IK);Pedagógiai és Pszichológiai Kar (PPK);Tanító és Óvóképző Főiskolai Kar (TÓFK);Társadalomtudományi Kar (TáTK);Természettudományi Kar (TTK).

Az IK alapvetően a TTK egyes oktatási szervezeti egységeiből, illetve a TFK szakos tanszékéből alakul ki. A PPK a javarészt BTK szakterületen működő intézeteinek, illetve a TFK egyes szervezeti egységeinek alapján jön létre, de részévévé válik a Tanárképzési és Továbbképzési Koordinációs Központ is. A TáTK döntően a BTK Szociológiai Intézetére épül, de átveszi a GyFK egy, illetve a BTK több más tanszékét is.

Ugyanezen jogszabályi rendelkezés értelmében 2003. augusztus 31. napjával megszűnik a Tanárképző Főiskolai Kar (TFK). A karon folyó képzés azonban nem szűnik meg, azt - az adott szaktól függően - a BTK, a TTK, az IK és a PPK veszi át, így ugyancsak ezekre a karokra kerülnek át az oktatók, a hallgatók pedig már itt folytatják, illetve fejezik be tanulmányaikat. Ez értelemszerűen azt is jelenti, hogy az éppen most folyó felvételi eljárásban valamely TFK által meghirdetett szakra felvételt nyerő hallgatók 2003. szeptember 1-én már ezeken az új karokon kezdik meg tanulmányaikat, a jövőben pedig e szakokra már ezek a karok hirdetik meg a felvételt.

Az új karok megalakulása, illetve a TFK megszűnése számos, igen összetett és nagy összehangoltságot igénylő feladatot jelent mind az Egyetem és az Egyetemi Tanács, mind az érintett karok számára. A karok megalakulásáig (és a TFK megszűnéséig) rendelkezésre álló szűk félévben elvégzendő munka hatékonysága érdekében az Egyetemi Tanács a 2003. március 3. napján tartott ülésén több ezzel összefüggő határozatot fogadott el.

Az első az egyetemi szervezeti és működési szabályzat módosítása volt annak érdekében, hogy a 2003. szeptember 1-én megalakuló új Egyetemi Tanácsban már valamennyi kar képviselete biztosított legyen. A 39 fős új Egyetemi Tanácsban mind a nyolc kar azonos számú - a vezetőjével együtt 3-3 fő - képviselőt választhat, a hallgatói képviselet aránya változatlanul 1/3-os maradt.

Az új karok megalakulásának előkészítésével kapcsolatban hozott határozat egyik kulcseleme az IK, a PPK és a TáTK megalakulását előkészítő testületek (EKT) megválasztása volt. Valamennyi EKT-ban biztosított az új karokra átkerülő szervezeti egységek és az adott szakokon tanulmányokat folytató hallgatók képviselete is, ez utóbbi valamennyi testület esetében 1/3-os arányban.

Az EKT-k feladata lesz, a dékáni, dékánhelyettesi pályázatok kiírására való javaslattétel, a megválasztandó kari tanácsok létszámának és összetételének megállapítása, és ideiglenes választási szabályzat készítése az egyetemi tanácsi és kari tanácsi választások lebonyolításához. A beérkezett dékáni, dékánhelyettesi pályázatok elbírálása, és ennek keretében az új tisztségviselők megválasztása már az újonnan alakuló kari tanácsok hatáskörébe tartozik, akárcsak az új kar szervezeti és működési szabályzatának, illetve gazdálkodási szabályzatának elfogadása.

Az EKT-k mellett a TFK megszűnésével összefüggő feladatokra előkészítő és felügyelő bizottságok is működnek. Ezek minden esetben a TFK és az adott - a képzést átvevő - új kar képviselőinek részvételével működnek. E bizottságok feladata az oktatók és a nem oktató közalkalmazottak átvételével, munkakörével kapcsolatos feladatok meghatározása és azok végrehajtásának ellenőrzése.

2003.03.06.