Zsigri Ferenc Rátz Tanár Úr díjas

2016.12.06.
Zsigri Ferenc Rátz Tanár Úr díjas
2016. december 1-jén adták át a Magyar Tudományos Akadémián a Rátz Tanár Úr Életműdíjakat: az idei évben is kilenc pedagógus, köztük Zsigri Ferenc, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium fizika szakos tanára vehette át a hazai természettudományos oktatás és egyben a közoktatás egyik legrangosabb elismerését.

A Magyar Tudományos Akadémia dísztermében tizenhatodszorra átadott díjat olyan, az iskolák 5-12. évfolyamain matematikát, fizikát, biológiát vagy kémiát tanító tanárok kapják meg, akik a tantárgyaik népszerűsítésében és a tehetségek gondozása terén maradandó életművet alkottak. Az elismerést három, a természettudományos oktatás támogatásában kiemelkedő szerepet vállaló vállalat, az Ericsson Magyarország, a Graphisoft SE és a Richter Gedeon Nyrt. alapította.

Zsigri Ferenc tanári pályáját 1971-ben kezdte a budapesti Steinmetz Miklós Gimnáziumban, 1979 óta pedig az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium tanára, jelenleg nyugdíjas óraadó tanár. Az iskola tantestületének meghatározó, emblematikus tagja. Tanulók generációival szerettette meg a fizikát, miközben gyakorlóiskolai vezetőtanárként tanárjelölteket indított el a pályán. Számos kiváló adottságú diákja a legmagasabb szintre jutott el, de mindemellett számára ismeretlen a „reménytelen” vagy „lemaradó” fogalma. A fizika érdekes, izgalmas, mi több: humoros voltát vallja, hirdeti. Óráin, szakkörein, tankönyveiből ez a meggyőződés sugárzik. Hitvallásából fakad, hogy a szaktanári munkán túl az iskolai élet legkülönfélébb területein is tevékeny. Az iskola mindmáig legaktívabb, az iskolai élet minden területén jelenlévő tanáregyénisége.

Megalakulása óta az iskola alapítványának titkára, fő mozgatórugója, a tiszainokai iskolai tábor vezetője. Nevét az egykori és mai apáczais diákok egyaránt ismerik, személyét tisztelik, szeretik. Szakmai munkájáról elmondható az is, hogy komoly részt vállalt és vállal az iskolában tartott központi emelt szintű érettségi előkészítésében, lebonyolításában. Tankönyvírói munkássága is ismert, társszerzője egy háromkötetes fizika tankönyvsorozat első két kötetének. Zsigri Ferenc a fizika szakmódszertani képzés egyik alappillérének mondható.

Nemzedékek tanulták tőle a fizika tanításának fortélyait.

Rendszeresen küld feladatokat a Középiskolai Matematika Lapokba, és diákjai is kitartóan, eredményesen szerepelnek az egész éven át tartó pontversenyeken, csakúgy, mint az Eötvös-, Mikola-, Öveges-, vagy a Szilárd Leó versenyeken. Pedagógiai hitvallása összhangban áll személyes életével, családi hátterével. Nyolc gyermekét és iskolai tanítványait egyaránt szeretettel nevelte, neveli; számára a családi szeretet és a tanítványok iránti szeretet - lényegét tekintve - nem különbözik egymástól. Zsigri Ferenc személye és példaértékű tevékenysége a díjat odaítélők szerint mindezek miatt méltó a Rátz Tanár Úr Életműdíjra.

A díj a 20. század egyik legnagyobb tanáregyéniségének, Rátz Lászlónak is emléket állít, aki a Fasori Gimnázium matematika-fizika szakos tanárként számos világhírű tudóst, többek között Neumann Jánost, Wigner Jenőt és Harsányi Jánost is elindította a pályáján. Ez a gondolat hívta életre a díjat, amelyet az Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma 2000 óta ítél oda, és melynek a mottója is így szól: „Hogy ne csak a világhírű tudósok, hanem a tanáraik nevét is megismerjük…”.

Forrás: Prím Online