Segítség

Segítség – GYIK

Segítség – GYIK

Gyakran ismételt kérdések
Általános fogalomtár

Gyakran ismételt kérdések

A járvány miatt félek közösségbe menni, veszélyeztetett vagyok, mit tehetek?

A járványügyi helyzet sokakban aggodalmat kelt. Azonban mindaddig, amíg ellentétes döntés nem születik, az oktatás főszabály szerint jelenléttel kezdődik meg. A vírus terjedésének megakadályozásában Önnek is van felelőssége, ezért kérjük, hogy a jelenléti oktatás során egyetemi polgártársai és saját maga védelmében tartsa be a járványügyi intézkedéseket. Az aggodalom azonban nem alapozza meg a távolmaradást.

A távolléti oktatásra akkor kap engedélyt, ha Ön veszélyeztetett, például egészségi állapota miatt, vagy valós akadálya van a jelenléti oktatástól való távolmaradásának, például a járványügyi helyzet miatt nem tud Magyarországra beutazni. Ezen esetekben élhet a távolléti oktatásban való részvételi kérelemmel, amelyet a Neptunon keresztül tud benyújtani. A kérelemről bővebben itt olvashat.

A járványügyi helyzet gyorsan változó szabályokat kíván meg, ezért fontos, hogy mindig kísérje figyelemmel az Egyetem honlapját, egyéb elérhetőségeit, ahol a változásokról értesülhet.

Hol találom a tanulmányaimra, vizsgákra vonatkozó szabályokat?

A tanulmányokra, vizsgákra, hallgatói juttatásokra, a hallgatók által fizetendő díjakra, a hallgatói első- és másodfokú eljárásokra és a fegyelmi ügyekre vonatkozó szabályokat a Hallgatói követelményrendszer tartalmazza. A járványügyi helyzetben alkalmazandó speciális és eltérő szabályokat a tanulmányi és vizsgaszabályozásban követheti nyomon.

Hol találok segítséget a Neptun használatához?

Az egyetemi évek alatt a hallgatók a Neptunon keresztül kommunikálnak társaikkal, oktatóikkal, információkat szereznek tanulmányi- és pénzügyeikről, valamint a Neptunban veszik fel tárgyaikat és jelentkeznek vizsgákra is. Az egységes tanulmányi rendszer segítségével adható le a kollégiumi jelentkezés és számos ösztöndíj-pályázat is. A Neptunról itt olvashat bővebben, javasoljuk, hogy böngéssze át ezt az útmutatót is!

Hol tudok diákigazolványt igényelni?

Új diákigazolvány igényléséhez fel kell keresnie egy tetszőleges kormányablakot vagy okmányirodát, ahol az igényléshez szükséges Nemzeti Egységes Kártyarendszer Adatlapot igényelheti. A diákigazolvány-igénylést a Neptunba belépve indíthatja el az itt leírt lépéseket követve.

Mikor van a beiratkozás, milyen hivatalos iratokat kell magammal vinnem?

A beiratkozással kapcsolatos információkat, a beiratkozási időpontokat itt gyűjtöttük össze.

Hol intézhetem tanulmányi ügyeimet?

A szakos tanulmányaihoz kapcsolódó ügyekben a kari Tanulmányi Hivatalok munkatársai segítenek, az elérhetőségeket itt találja. A szakos tanulmányaihoz kevésbé szorosan kötődő ügyeit – például diákigazolvány, hallgatói jogviszony igazolása, Neptun-ügyintézés – a Quaestura Hallgatói Ügyfélszolgálati Irodában tudja intézni. 

Meddig kell jelentkeznem a kollégiumokba?

A kollégiumokba 2023. július 27., csütörtök 8:00 órától lehet jelentkezni elektronikus úton, a NEPTUN Egységes Tanulmányi Rendszeren keresztül. A felvételi kérelmek beadási határideje: 2023. augusztus 4., péntek 20:00 óra.  A folyamatról és a kollégiumokról bővebben itt olvashat.

Hogyan fogadtathatom el a már elvégzett tárgyaimat?

A korábbi tanulmányok során szerzett kreditpontok elismertetésére (azaz tanulmányi és vizsgakötelezettség alóli felmentésre) irányuló kérelem a Kari Kreditátviteli Bizottsághoz nyújtható be, az illetékes kari Bizottságokról a Tanulmányi Hivatalokban adnak bővebb felvilágosítást.  

Milyen támogatásokra vagyok jogosult az első félévben?

Az Alaptámogatásra általában szeptember közepéig kell beadni a pályázatokat. Az első félévben már igényelheti a Rendszeres Szociális Ösztöndíjat és a Rendkívüli Szociális Ösztöndíjat is. További információk 

Kihez fordulhatok speciális igényeimmel?

A fogyatékossággal és krónikus betegséggel élő hallgatók szervezett megsegítése az Egyetemen 2000 óta folyik. 2009 szeptembere óta egyetemi fogyatékos-ügyi koordinátor fogja össze a kari koordinátorok munkáját és hajtja végre az egész egyetemet átfogóan érintő fogyatékosság-ügyi intézkedéseket, programokat. A speciális szükségletű hallgatóknak akkor tudjuk a megfelelő segítséget megadni, ha személyesen jelentkeznek a kari fogyatékos-ügyi koordinátoruknál és a megfelelő igazolást leadják nekik, vagyis regisztrálnak szeptember 4-án 16 óráig, erről itt talál bővebb információt

Mikor lesz az évnyitó?

A kari évnyitók időpontjairól a Beiratkozás menüpontban olvashat az egyes karok táblázatai alatt. A Tanárképző Központ az idei évben nem tart külön tanévnyitó ünnepséget.

Szeretnék nyelveket tanulni az egyetemen belül, van erre lehetőségem?

Az Egyetem hallgatói számára ajánlott, de nem kötelező a nyelvvizsga megszerzése az oklevél kiadásához. A szakképzettségük gyakorlásához szükséges idegen szaknyelvi ismereteket viszont a hallgatóknak az adott szak tantervében előírt tárgy(ak) keretében meg kell szerezniük. Az előírt nyelvismeretről és az ahhoz kapcsolódó kurzusokról tehát a szakos mintatantervében tájékozódhat.

Hol találom az Egyetemi Könyvtárat?

Budapest szívében, a Ferenciek terén található Egyetemi Könyvtárvárja az olvasókat: ELTE-s hallgatóként természetesen ingyenesen veheti igénybe a könyvtár szolgáltatásait, böngéssze át a könyvtárpalota összes szolgáltatását!

Részt vettem az OKTV-n, érdekel a kutatás, hogyan folytathatom az egyetemen?

A tehetséggondozás Egyetemünk kiemelt stratégiai célja: a karokon működő tudományos diákkörök nemcsak értékes szakmai tudást nyújtanak, hanem nyitott közösséget is teremtenek. A tudományos diákkörök örömmel várják a hallgatókat, a részletekről érdeklődjön a kari hallgatói önkormányzat tudományos referensétől! Intézményünkben nemzetközi szinten is egyedülálló a kiemelkedő hallgatók tehetséggondozását évszázados hagyományokkal végző szakkollégiumi hálózat, ahol nemcsak szakmai kihívásokat, hanem új barátokat is találhat! Érdemes figyelemmel követnie a Tehetséggondozás menüpont pályázatait is!

Hol tájékozódhatok a számomra elérhető nemzetközi lehetőségekről és pályázatokról?

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatójaként rengeteg lehetősége lesz a nemzetközi tapasztalatszerzésre. Az egyetem egyedülálló nemzetközi kapcsolatainkat és programjainkat, melyek segítségével külföldön tölthet egy szemesztert vagy akár egy egész tanévet. Böngésszen itt!

Szeretnék sportolni, hol találok ismertetőket?

Az ELTE-BEAC, valamint a SzoESE az ELTE Hallgatói Önkormányzatának támogatásával várja Önt, ha mozogni, edzeni, testileg-lelkileg felüdülni, esetleg versenyezni szeretne. Közel negyven sportág közül választhat, ezért biztosan megtalálja a  legmegfelelőbb mozgásformát. A sportolási lehetőségeket itt gyűjtöttük össze. 

Van wifi az Egyetemen?

Igen, van. A részletekről, ELTE-s e-mail cím igényléséről kérjük, olvassa át ezt a tájékoztatót!

Mire jó a Diákhitel?

Az egyetemi, főiskolai élet olyan kiadásokkal is járhat, amelyekkel eddig még nem találkozott. Számoljon felvételi döntése anyagi vonzataival, mérlegelje lehetőségeit, tájékozódjon és döntsön felelősen!

Tele vagyok kérdéssel, el vagyok veszve, szeretnék beszélgetni valakivel. 

A felmerülő nehézségek megoldásában segít Önnek az Egyetem Életvezetési Tanácsadója, ahol egy szakemberrel közösen dolgozhatnak. A szolgáltatás természetesen ingyenes. Az Életvezetési Tanácsadó szakmai felügyelete alatt működik az ELTE Kortárs Segítő Csoport is, amely egy pszichológushallgatókból álló önkéntes csoport, többféle szolgáltatásuknak egy közös célja van: megkönnyíteni a hallgatótársaink életét.

Mit jelent a HÖK és EHÖK rövidítés?

A HÖK a hallgatói önkormányzat, az EHÖK az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat rövidítése. 

Hány kara van az Egyetemnek?

Kilenc, a karok elérhetőségeit itt találja. A karok mellett képzést folytat továbbá a szombathelyi Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ is.

Fogalomtár

Abszolutórium (végbizonyítvány): a tantervben előírt vizsgák eredményes letételét és – a szakdolgozat (→ diplomamunka) elkészítésének kivételével – más tanulmányi követelmények teljesítését a képzési és kimeneti követelményekben előírt kreditpontok megszerzését igazolja, amely minősítés és értékelés nélkül tanúsítja, hogy a hallgató a tantervben előírt tanulmányi és vizsgakövetelménynek mindenben eleget tett.

Aktív félév: az a szemeszter, amelyre vonatkozóan a hallgató bejelentette tanulmányai megkezdését/folytatását, és a félév kezdetétől számított 1 hónapon belül nem vonta vissza azt.

Alapképzés: a többciklusú képzés első szakasza, amelyen alapfokozat és szakképzettség szerezhető és elvégzése feljogosít a → mesterképzési szakra történő jelentkezésre.

Alapvizsga: a további tanulmányok előfeltételeként előírt, tanórához (kontaktórához) nem kötött, minden félévben kötelezően meghirdetett vizsgakurzus, amelynek tartalmi követelményeit és kreditértékét a tanterv rögzíti. Nyelvszakon és a tanító szak idegen nyelvi műveltségterületén speciális formája a nyelvi alapvizsga.

Átsorolás: finanszírozási forma váltásáról hozott döntés, amelynek három fajtája van: 
a) tanulmányi alapú átsorolás: olyan döntés, amelyre a tanév végén (júliusban) kerül sor, az utolsó két aktív félév tanulmányi teljesítményének figyelembevételével; 
b) félévszám alapú átsorolás: jogszabályban biztosított, támogatott félévek igénybevételére figyelemmel hozott döntés; 
c) kérelemre történő átsorolás: a hallgató kezdeményezésére hozott döntés

Bejelentés: az a tanulmányi cselekmény, amely során a hallgató nyilatkozik, hogy az adott félévben megkezdi vagy folytatja tanulmányait, illetve szünetelteti azt. A bejelentés lehet regisztráció, vagyis a tanulmányok megkezdésének, folytatásának kérése, illetve nyilatkozat a hallgatói jogviszony szüneteléséről, amikor hallgató az adott tanulmányi félévben nem regisztrál, tanulmányi kötelezettségeket nem teljesít, tanulmányi teljesítményre nem kötelezhető. A bejelentést a félév kezdetétől számított egy hónapon belül rendkívüli esetben, ennek igazolására szolgáló eredeti dokumentum bemutatásával a hallgató visszavonhatja, ezt követően erre nincs lehetőség.

Diplomamunka (szakdolgozat): a képesítési követelmények, illetve a képzési és kimeneti követelmények által előírt tartalmú, felsőfokú végzettség érdekében folytatott tanulmányok lezárásakor írt dolgozat, amelynek terjedelmére és formai követelményeire a karok kötelező érvényű előírásokat fogalmazhatnak meg. 

Egyéni tanrend: a hallgató – a tantervi és szabályzati keretek között – minden félévben egyénileg választhat a felajánlott tanulmányi lehetőségek közül, azaz – a szabályzatokban és tantervekben meghatározott feltételek mellett – eltérhet a mintatantervtől. Nem azonos a kivételes tanulmányi renddel.

Elbocsátás: a hallgató szakos tanulmányainak megszüntetése, amely együtt járhat a hallgatói jogviszony megszűnésével, ha a hallgató más szakon nem folytat tanulmányokat.

Előfeltétel: a tantervi egység felvételének vagy teljesítésének feltétele, legfeljebb három el-végzett tantervi egység. Erős előfeltétel: olyan előfeltétel, amelynek korábbi félévben történt teljesítése a tantervi egység felvételének feltétele. Gyenge előfeltétel: olyan előfeltétel, melynek teljesítése a tanegységgel azonos félévben is történhet.

Eredménytelen vizsga: az a vizsga, amelyen a hallgató igazolatlanul nem jelenik meg és nem élt a vizsgahalasztás lehetőségével. Az eredménytelen vizsgának értékelése (érdemjegye) nincs és beleszámít az adott félévi vizsgajelentkezések számába, de nem számít bele az érdemjegyszerzési kísérletek számába.

Érvénytelen vizsga: az a vizsga, amelynek eredményét gyenge előfeltétel nem teljesülése miatt figyelmen kívül kell hagyni. Az utólag érvénytelennek nyilvánított vizsga nem számít bele a vizsgák a HKR 52. § (1) bekezdésben meghatározott számába.

Félév: 14 hetes szorgalmi időszakból és 7 hetes vizsgaidőszakból álló képzési időszak.

Féléves  teljesítésigazolás: az  Elektronikus  Tanulmányi  Rendszerből  a  hallgató kérelmére képzésenként kinyomtatott és hitelesített okirat, amely az utolsó lezárt félév tanulmányi eredményeit tartalmazza.

Gyakorlat: olyan kontaktórás tanegység, amely alapvetően az aktív, önálló hallgatói munkára épül; speciális formája: szeminárium, laboratóriumi gyakorlat.

Kivételes tanulmányi rend: különböző kedvezményekben (pl.: vizsgaidőszakon kívüli vizsgázás lehetősége, eltérés a képzési tervtől) részesített hallgató. A kivételes tanulmányi rendet a hallgatónak kell kérelmeznie és egyben indokolnia, és a kari tanulmányi bizottság hagyhatja jóvá. A hallgató tevékenységét ilyenkor is oktató felügyeli. Kivételes tanulmányi rend egy eljárásban legfeljebb két félévre engedélyezhető és visszavonható, ha a hallgató az adott félévben felvett kreditek 50 %-ánál kevesebbet teljesített. A kivételes tanulmányi rend részletes szabályait a HKR 74. §-a tartalmazza.

Kollokvium: előadást lezáró számonkérés.

Kredit: a hallgatói tanulmányi munka mértékegysége, amely a → tantárgy, illetve a tantervi egység vonatkozásában kifejezi azt a becsült időt, amely meghatározott ismeretek elsajátításához, a követelmények teljesítéséhez szükséges; egy kredit harminc tanulmányi munkaórát jelent.

Kritérium-feltétel: a tantervben rögzített követelmény, amely a tanulmányok meghatározott részének vagy lezárásának előfeltételeként teljesítendő, de amelynek teljesítése az egyetemi tanulmányoktól függetlenül, az intézményes képzés keretein kívül is lehetséges, s amelynek meglétét szabályozzák az egyetemi követelmények, de teljesítésének módját nem.

Kurzus: valamely → tanegység teljesítésére egy adott tanulmányi időszakban meghirdetett tényleges lehetőség, tanulmányi foglalkozások, illetve vizsgaalkalmak, minősítési eljárások összessége. A kurzushoz – típusától függően – tartozik konkrét hely, időpont, oktató. A kurzus típusa, tulajdonságai stb. megegyeznek annak a tanegységnek a típusával és tulajdonságaival, melyek teljesítésére meghirdették (időtartam, kontaktóraszám, a foglalkozás jellege, az érékelés típusa). A kurzus lehet származtatott tartalmú, illetve szabad tartalmú kurzus.

Kurzusfelvétel (tárgyfelvétel): az adott félévben elvégezni kívánt kurzusokra és vizsgakurzusokra a Neptunban történő jelentkezés.

Kurzusfelvételi (tárgyfelvételi) időszak:

  • Előzetes kurzusfelvételi időszak: az előzetes kurzuskínálat közzétételétől (legkésőbb a tárgyfélévet megelőző félév vizsgaidőszaka negyedik hetének kezdete) a kurzusfelvételi időszak előtti harmadik napig tart.
  • „Rangsorolásos” kurzusfelvételi időszak: a → regisztrációs időszak és a → szorgalmi időszak első hete, amikor a hallgató összeállítja, és a Neptunban felveszi az általa a félévben teljesíteni tervezett kurzusok és vizsgakurzusok listáját.
  • Versenyjelentkezés: a → szorgalmi időszak második hetének első napjától a hét utolsó napjának végéig tart, ebben az időszakban a kurzusfelvétel a rangsor pontszámától függetlenül, a jelentkezés időrendjében történik.

Mesterképzés: a többciklusú képzés alapképzésre épülő második szakasza, amelyen mesterfokozat és szakképzettség szerezhető;

Mintatanterv: a → tantervben szereplő tárgyak olyan elosztása félévekre, amelyet átlagos ütemben haladni akaró hallgató úgy követhet, hogy eleget tesz minden tantárgy felvételénél az előtanulmányi követelményeknek, így tanulmányi követelményeit a képzési és kimeneti követelményekben meghatározott képzési idő alatt teljesítheti.

Oklevél: a felsőfokú végzettséget és szakképzettséget magyar és idegen nyelven igazoló közokirat.

Oklevélmelléklet: az Egyetem által kibocsátott olyan közokirat, amely meghatározott formában és tartalommal, magyar és angol nyelven igazolja, hogy az oklevél megszerzése során milyen ismereteket, készségeket és kompetenciákat szerzett a hallgató, valamint tájékoztatást nyújt a végzettség szintjéről és a vizsgaeredményekről.

Osztatlan képzés: olyan képzés, amelyben az alap- és mesterképzés szakasza nem válik el egymástól, és amelyen mesterfokozat és szakképzettség szerezhető;

Passzív félév: az a szemeszter, amelyre vonatkozóan a hallgató bejelenti, hogy tanulmányait szünetelteti vagy a félév kezdetétől számított egy hónapon belül – indokolt esetben, szükséges igazolás bemutatása mellett – regisztrációját visszavonja, illetve az a félév, amikor a hallgató nem tesz eleget bejelentési kötelezettségének (az Ftv. értelmében meg kell szüntetni a hallgató jogviszonyát, ha egymást követő két alkalommal nem tett eleget bejelentési kötelezettségének).

„Rangsorolásos” kurzusfelvételi időszak: a → regisztrációs időszak és a → szorgalmi időszak első hete, amikor a hallgató összeállítja, és a Neptunban felveszi az általa a félévben teljesíteni tervezett kurzusok és vizsgakurzusok listáját.

Regisztráció: a beiratkozott hallgató által félév elején, a Neptun rendszerben tett nyilatkozat arról, hogy tanulmányait megkezdi vagy folytatja.

Regisztrációs időszak: a regisztrációra rendelkezésre álló időtartam, amely az őszi félévben a képzési időszak első napját megelőző hét szerdától péntekig tart, illetve a tavaszi félévben a képzési időszak első napját megelőző héten van. Ebben az időszakban tanulmányi kötelezettségekkel kapcsolatban kizárólag kurzusjelentkezéseket, időpont egyeztetéseket lehet lebonyolítani.

Sikertelen vizsga: az a vizsga, amelyet a hallgató megkísérelt teljesíteni, de az ott támasztott tanulmányi követelményeknek nem felelt meg. Minden sikertelen vizsga eggyel csökkenti az adott kurzus teljesítésére összesen rendelkezésre álló – karonként változó (a HKR Különös Részeiben meghatározott) számú – vizsgalehetőséget.

Szakirány: a szak kötelezően választható szakmai tananyagának olyan egységes rendszerbe csoportosított modulja, amelynek önálló szakmai célja van, és a szakképzettség keretein belül speciális szaktudást biztosít.

Szeminárium: olyan gyakorlat, amely elsődlegesen a hallgató és az oktatói közötti szóbeli kommunikációra épül. A szeminárium érdemjegye a foglalkozás idején kívül elvégzendő feladatokból és/vagy más, a képzési tervben meghatározott követelményekből származik.

Szigorlat: a tanulmányok átfogó, elemző ismeretét számon kérő vizsgakurzus, melyek követelményeit legkésőbb a tárgyjelentkezési időszak végéig közzé kell tenni.

Szorgalmi időszak: a félév tanórák megtartására szolgáló 14 hetes időszaka.

Tanegység: az Egyetemen végezhető tanulmányok alapegysége, amelyben a megfogalmazott követelményeket általában félévnyi konkrét tanulmányokkal (valamely kurzus elvégzésével), illetve egyszeri tanulmányi 
cselekménnyel (pl. vizsga, szigorlat, beadandó dolgozat megírása) lehet teljesíteni.

Tantárgy: a → tanterv része, egy vagy több félévnyi, összetartozó ismeretanyagot.

Tanterv: egy adott szaknak a jogszabályi keretek (képzési és kimeneti követelmények/képesítési követelmények) alapján meghatározott, alapvető szakmai követelményrendszere, melyet a Szenátus hagy jóvá.

Terepgyakorlat: olyan gyakorlat, melynek során a hallgatók csoportja oktatói irányítás mellett a természetes környezetben/igazi munkakörülmények között szerzi meg és gyakorolja a szakmai ismerteket

Teljesítésigazolás: az Elektronikus Tanulmányi Rendszerből a hallgató kérelmére képzésenként kinyomtatott és hitelesített okirat, amely a lezárt félévekben teljesített, valamint az aktuális félévben felvett kurzusokat és teljesítésük esetén azok eredményét tartalmazza.

Törzslap: a hallgatói jogviszony keretében a hallgató valamennyi tanulmányokkal kapcsolatos adatainak az Elektronikus Tanulmányi Rendszerben tárolt és a hallgatói jogviszony megszűnését követően elektronikusan előállított és hitelesített összessége.

Törzslapkivonat: a törzslap adatait a végbizonyítványra, záróvizsgára, oklevélre, oklevélmellékletre, idegen nyelvi követelményekre, fegyelmi és kártérítési ügyekre, fogyatékosságra és hallgatói balesetre vonatkozó adatokon kívül tartalmazó,  az Elektronikus Tanulmányi Rendszerből kinyomtatott és hitelesített okirat.

Utóvizsga: a → sikertelen vizsgának ugyanabban a vizsgaidőszakban történő ismételt teljesítési kísérlete.

Versenyjelentkezés: a → szorgalmi időszak második hetének első napjától a hét utolsó napjának végéig tart, ebben az időszakban a → kurzusfelvétel a rangsor pontszámától függetlenül, a jelentkezés időrendjében történik.

Vizsgahalasztás: a vizsgajelentkezés törlése, illetve vizsgáról igazolt távollét.

Vizsgaidőszak: a félévnek a vizsgák letételére szolgáló hét hetes időszaka.

Vizsgakurzus: a szigorlathoz, az alapvizsgához, a nyelvi alapvizsgához és a nyelvi záróvizsgához rendelt tanegység teljesítésének lehetősége. Vizsgakurzus továbbá az a tantervben biztosítható vizsgalehetőség, amelynek során egy kontaktórás, kollokviummal záruló kurzust a korábbi félévben azt felvevő, de nem teljesítő hallgató olyan félévben is teljesíthet, amikor a kontaktórás kurzus nem kerül meghirdetése.

Záróvizsga: a záróvizsga az oklevél megszerzéséhez szükséges ismeretek, készségek és képességek ellenőrzése és értékelése, amelynek során a hallgatónak arról is tanúságot kell tennie, hogy a tanult ismereteket alkalmazni tudja. A záróvizsga a tantervben meghatározottak szerint több részből – szakdolgozat vagy diplomamunka megvédéséből, további szóbeli, írásbeli, gyakorlati vizsgarészekből – állhat. A záróvizsgára bocsátás feltétele a végbizonyítvány (abszolutórium) megszerzése.