Új elnököt választott a BEAC

2013. október 3-án az ELTE BTK Kari Tanácstermében gyűlt össze a 115 éves Budapesti Egyetemi Atlétikai Club Küldöttgyűlése. A tizennyolc szakosztály küldötteit, a tisztújításra összegyűlt klubtagokat Mezey Barna rektor képviseletében Karácsony András stratégiai rektorhelyettes, a Bölcsészettudományi Kar nevében Borsodi Csaba, a BTK intézetigazgatója, oktatási rektorhelyettes köszöntötte.

Kiss Ádám utolsó közgyűlését vezette le a BEAC elnökeként. A küldöttgyűlés a szakosztályok, a Felügyelő Bizottság és a 2009–2013 közötti négy év beszámolójának és az Alapszabály módosításának elfogadásával kezdett. Kiss Ádám kiemelte, hogy mind a gazdaság, mind a felsőoktatás számára nehéz időszak volt az elmúlt négy év. A BEAC mégis talpra állt, rendezte adósságait és viszonyát az ELTE-vel, s az 1898-as gyökereihez visszatérve újból egyetemi hallgatók százainak nyújt sportolási lehetőséget, több mint 40 sportágban. Az elmúlt négy év fontos lépése volt, hogy az ELTE SE hallgatói szakosztályait befogadta a BEAC, így a sportolók és a klub vezetésének is kétharmadát ELTE kötődésű hallgatók, oktatók adják. A négy éves beszámoló után Karácsony András az ELTE vezetésének és a BEAC Elnökségének nevében egy gravírozott kristály díj átadásával köszönte meg Kiss Ádámnak az ELTE és a BEAC sportéletéért végzett kimagasló munkáját.


Utolsó napirendi pontként a tisztújítás következett. A küldöttek egyhangúlag, 32 igen szavazattal választották meg Karácsony Andrást a BEAC elnökének. Az ELTE stratégiai rektorhelyettesét Mezey Barna, az ELTE rektora jelölte a pozícióra. Az egyesület alelnökeinek Székely Mózest és Szabó Lászlót, a BEAC ügyvezető igazgatójának Simon Gábort választották meg. A küldöttek szavazatai alapján az elnökség tagja lett többek között az ELTE Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézet igazgatója, Bárdos György és az Egyetemi Kollégium főigazgatója, Seifert Tibor. A BEAC elnökségébe négy éves mandátumot szerzett továbbá az ELTE EHÖK elnökség által jelölt kilenc hallgató, köztük Zaránd Péter új EHÖK elnök is. A BEAC 21 tagú elnökségéből 16-an tartoznak az ELTE vezetői, oktatói, dolgozói és hallgatói közé.

Karácsony András a BEAC elnökeként megköszönte a közgyűlés egyhangú támogatását és elmondta, hogy az elmúlt négy évben elkezdett munkát kívánja folytatni, erősíteni az ELTE és BEAC közötti kapcsolatot és egyetemvezetőként elősegíteni az egyetemi sport elismerését és fejlesztését.

A teljes tudósítás elolvasható a BEAC oldalán.

Galéria az ELTE Online-on

2013.10.08.