Együttműködés a Leuveni Katolikus Egyetemmel

2015. szeptember 2-án Mezey Barna, az ELTE rektora és Rik Torfs, a KU Leuven rektora együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusi Termében. A két intézmény közötti együttműködés célja az oktatói és tudományos kapcsolatok fejlesztése. Rik Torfs mellett Budapestre érkezett Pieters Danny rektorhelyettes is.



A KU Leuven a világ legrégebbi, ma is fennálló katolikus egyeteme, melynek tizennégy karán minden olyan tudományterület megtalálható, amely az ELTE képzési portfóliójában szerepel. A belga egyetemnek több mint ötvenötezer hallgatója van.

Az egyetem rektorai által aláírt megállapodást 2015 áprilisában egy leuveni látogatás előzte meg. A Rektori Kabinet Nemzetközi Irodája ezt követően felmérést végzett egyetemünk karainak aktív, leuveni tudományos kapcsolatairól, melynek eredményeként a jövőbeni együttműködés a jogtudományok, a humántudományok, a társadalomtudományok, a természettudományok, valamint az informatika területén is elérhetővé válik. Az ELTE-vel kötött megállapodás aláírását megelőzően Bélik Márton, a Nemzetközi Iroda vezetője tartott prezentációt, majd Sonnevend Pál (ÁJK), Gera Judit (BTK), Kozsik Tamás (IK), Felvinczi Katalin (PPK), Németh Renáta (TáTK) és Miklósi Ádám (TTK) mutatta be a két egyetem közötti együttműködési lehetőségeket.

A leuveni küldöttséget szeptember 1-jén Egyetemünk dékánjai fogadták, a belga delegáció később a Semmelweis Egyetemre és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre is ellátogatott.

2015.09.02.