12 csapat vett részt a III. Alumni Kupán

III. ELTE Alumni Kupa, 2013. december 13.2013. december 13-án harmadik alkalommal rendezték meg az ELTE Alumni Kupát, amelyen a Jogász Bajnokság, a Bölcsész Bajnokság, a Lágymányosi Bajnokság, valamint a régebbi egyetemi bajnokságok csapatai vettek részt. A tornát az ELTE Alumni Alapítvány, az ELTE Karrierközpont és az ELTE-BEAC szervezte.

A tizenkét nevező együttes négyes csoportokban mérkőzött egymással, a hármas döntőben – mindössze egy találattal – a Berugosz FC lett a legjobb. A torna legjobb játékosának Kinde Csabát, a kupa legjobb kapusának pedig Lukuc Balázst választották. A kezdeményezés kiemelt célja, hogy a sportprogramon minél több korábbi ELTE-s hallgató vegyen részt.

ELTE-BEAC

2014.01.08.