5700 éves leprás lelet Abonyból

2017.10.12.

Az eddig ismert legkorábbi leprás megbetegedés csonttani tüneteit mutatták ki hazai, köztük ELTE-s kutatók a mai Abony közelében a rézkorban élt emberek maradványain. A kutatócsoport eredményei 2017. október 12-én láttak napvilágot a PLoS ONE folyóiratban.

Az elmúlt években egy 5700 évvel ezelőtt élt népcsoport életmódját és betegségeit vizsgálta egy hazai kutatócsoport. A mai Abony közelében az MTA BTK Régészeti Intézetének munkatársai egy olyan közösség települését tárták fel 2004 és 2008 között, mely a késő rézkor kezdetén, Kr. e. 3700-3600 körül élt itt. Az előkerült emberi maradványokat egy antropológusokból és régészekből álló hazai kutatócsoport elemezte az MTA BTK Régészeti Intézete (Köhler Kitti, Marton Tibor, Serlegi Gábor), az ELTE TTK Biológiai Intézet Embertani Tanszéke (Hajdu Tamás, Szeniczey Tamás), a Magyar Nemzeti Múzeum (Fábián Szilvia), és a Szegedi Tudományegyetem (Marcsik Antónia) munkatársainak együttműködésében. Az archeogenetikai vizsgálatokat a University College London kutatója, Helen D. Donoghue végezte el. Az antropológiai és paleopatológiai kutatást irányító Köhler Kitti és Hajdu Tamás vizsgálatai alapján a késő rézkori közösség egyik tagján a lepra jellegzetes csonttani tünetei figyelhetők meg.

Ez jelenleg a világ legkorábbi kimutatott leprás megbetegedése,

mely mintegy ezer évvel megelőzi az eddig legidősebbnek tartott anatóliai feltételezett esetet, és hozzávetőleg 1500 évvel korábbi az archeogenetikai eredményekkel is alátámasztott indiai esetnél. Az elemzések eredményeit bemutató tanulmány a PLoS ONE című folyóiratban jelent meg.

Az Abony közeli Turjányos-dűlő lelőhelyen elvégzett régészeti feltáráson az MTA BTK Régészeti Intézetének kutatói a település közel 400 objektumát tárták fel. A település gödreiből összesen 48 emberi maradvány került elő, köztük a korszakban széles körben elterjedt rítusnak megfelelően eltemetett és gödrökbe bedobott egyének is. A maradványok közötti rétegek arra utalnak, hogy a holttestek nem egy időpontban kerültek a gödrökbe.

A régészeti feltárás és az azt követő embertani elemzés során kiderült, hogy a nagyszámú gyógyult sérülés mellett a leletanyagban több esetben felfedezhetők a halál bekövetkezésekor elszenvedett (perimortem) sérülések nyomai. Az egyik esetben emberi (1.a-b képek), egy másik esetben állatcsontot (2. kép) szúrtak az egyének testébe. Két másik személynél a testek után a gödörbe dobott kő okozott perimortem töréseket.

1.a-b képek. a) Az emberi szárkapocscsonttal leszúrt nő (263.obj. S22) b) A 12. hátcsigolya testébe fúródott emberi csont (Forrás: Köhler et al. 2017 – S7-8 Figs)

2. kép. Az állatcsonttal leszúrt nő (257. obj. S12). (Forrás: Köhler et al. 2017 – S6 Fig)

Az abonyi rézkori népességben az újszülöttek rendkívül magas száma és a fertőzésre utaló csontelváltozások (például az agyhártya- és a csonthártyagyulladás) magas előfordulási száma egyértelműen jelezte a közösség nehéz életkörülményeit és a fertőzések elterjedtségét. Egy ember esetében az arckoponyán és az alsó végtagokon jelentkező ritka csonttani tünetegyüttes a leprafertőzés jelenlétére utal (3. kép). További négy személy maradványain is ugyanennek a betegségnek a valószínűsíthető jelei mutatkoztak, azonban esetükben a kevésbé egyértelmű elváltozások miatt más fertőzések sem zárhatók ki kórokként.

3. kép A leprára utaló tipikus csonttani tünetek (a-c) – porozitás (d-e), gyulladás- és csontfelszívódás nyomai (f-g) – az arckoponyán (257. obj. S20). (Forrás: Köhler et al. 2017 - Fig 4)

A lepra (Hansen-kór) krónikus fertőzés, kórokozója a Mycobacterium leprae, valamint Mexikóban és a Karibi-térségben a mindössze 2008-ban felfedezett Mycobacterium lepromatosis. Kialakulásával kapcsolatban több elképzelés ismert. A klasszikus elmélet szerint a betegség Ázsiában jelent meg, és Nagy Sándor katonái hurcolták be a Mediterraneumba. A kórokozó örökítő anyagát vizsgáló kutatási eredmények ugyanakkor ezzel ellentétes utat valószínűsítenek. Ez utóbbi elképzelést támasztja alá az abonyi eset is.