A BEAC első olimpiai bajnokára emlékeztek

2017.05.16.
A BEAC első olimpiai bajnokára emlékeztek
Prokopp Sándor születésének 130. évfordulója és a Magyar Sport Napja alkalmából 2017. május 9-én a XVIII. kerületi Tomory Lajos Múzeum kiállítóhelységébe költözött a BEAC – Az elsők című kiállítás.

Az 1898-ban alapított Budapesti Egyetemi Atlétikai Club több szálon is kötődik Pestszentlőrinchez: itt élt és alkotott Eötvös Loránd, a BEAC első elnöke, világhírű természettudós, az egyetem egykori rektora. Szemere Miklós, a BEAC második elnöke 1903-ban itt építtette fel az akkori idők egyik legmodernebb céllövőházát, melyben Prokopp Sándor is megismerkedett a lövészettel és alapozta meg a magyar céllövősport későbbi sikereit.

Az ELTE sportegyesületének első olimpiai bajnoka 1887. május 7-én született Kassán, az egykori Budapesti Tudományegyetem hallgatójaként a BEAC-ban kezdett el a lövészettel foglalkozni. 1912-ben Stockholmban a hadipuska 300 méteres egyéni versenyszámát beugró versenyzőként nyerte meg, megszerezve ezzel a magyar céllövősport, a BEAC és Pestszentlőrinc első olimpiai aranyérmét.

A Múzeumsarokban megrendezett ünnepélyes megnyitón köszöntőt mondott Prokopp László, az olimpiai bajnok fia, Ughy Attila, a XVIII. kerület polgármestere, valamint Karácsony András egyetemi tanár, a BEAC elnöke.

„Prokopp Sándor kiemelkedő alakja és népszerű figurája volt a kerület sportéletének, és az egyik legsportosabb fővárosi kerületként kiemelten fontos az első sportlövő olimpiai bajnok örökségének megőrzése is. Erre ad kiváló lehetőséget a most megnyíló kiállítás” – emelte ki Ughy Attila, hangsúlyozva, hogy nincsenek véletlenek a sportban, és Prokopp nem várt eredménye példát mutathat a mai fiatalságnak is.

Karácsony András, a BEAC elnöke szerint „a sportegyesület számára az első nagy örömet hozta Prokopp Sándor olimpiai aranya, így kiemelten fontos ez a siker az egyesület történetében. Jövőre 120 éves lesz a BEAC, ennek alkalmából a Prokopp család kezdeményezésére, a klub együttműködésével, Prokopp Sándor életéről könyv jelenik majd meg.

Prokopp László, az olimpiai bajnok fia külön köszöntötte az eseményen megjelent Hammerl Lászlót, aki továbbvitte édesapja örökségét a 1964-es tokiói olimpián aratott győzelmével.

Az eseményen jelen volt a BEAC olimpikonja, Csere Gáspár is, aki rögtönzött élménybeszámolót tartott - a kerület iskolásainak nagy örömére - riói élményeiről, pályafutásáról. A kiállítás június 2-ig látogatható.

A megnyitó képei elérhetők a BEAC Facebook-oldalán.

BEAC