A BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar integrációjáról

2016.12.05.
A BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar integrációjáról
Az ELTE Szenátusa 2016. december 12-i ülésén tárgyalja majd a BME GTK-nak az ELTE szervezeti keretébe történő integrálódásával kapcsolatos kérdéseket.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 2016. november 29-én kapott hivatalos tájékoztatást arról, hogy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara nem lát már reményt arra, hogy tevékenységét a BME keretein belül folytassa, és ezért a GTK kezdeményezte a fenntartónál a kar áthelyezését  az ELTE-re. Az EMMI Oktatásért Felelős Államtitkársága december 5-én kezdeményezte, hogy a Kar 2017. augusztus 1-jétől az ELTE részeként működjön tovább.

Az ELTE Szenátusa a következő, 2016. december 12-i ülésén tárgyalja meg a BME GTK és az általa gondozott gazdaságtudományi és társadalom-, illetve bölcsészettudományi képzési feladatok (szakok) 2017. augusztus 1. napjával az ELTE szervezeti keretébe, az ELTE Gazdaságtudományi Karaként (ELTE GTK) történő integrálódásával kapcsolatos kérdéseket.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem szakértői az elmúlt rövid időszakban megvizsgálták egy ilyen integráció várható következményeit. A vizsgálatok figyelembe vették, hogy az utóbbi több mint 15 év valamennyi jelentősebb felsőoktatási intézményrendszeri átalakításában folyamatosan jelen volt a fenntartói igény és az egyetemvezetési törekvés arra, hogy az ELTE képzési és tudományos portfóliója ebbe az irányba jelentősen bővüljön (ennek egyik lépéseként is értékelhető az ELTE Társadalomtudományi Kar nyitása az elméleti közgazdászképzés felé). Mindez az ELTE hatályos, a fenntartó EMMI által is jóváhagyott Intézményfejlesztési Tervében is szerepel.