A digitális eszközök lehetséges előnyei a matematikai szorongás csökkentésében

2023.06.02.
A digitális eszközök lehetséges előnyei a matematikai szorongás csökkentésében
"A  digitális eszközök használatának lehetséges előnyei a matematikai szorongás csökkentésében" kutatási projekt az Eötvös Loránd Tudományegyetemen valósult meg. 

A társadalmi probléma azonosítása:

Egyre jelentősebb az a hiány, amit a műszaki és természettudományos területet életpályaként választó fiatalok számában érzékelhetünk mind a szakképzés, mind a felsőoktatás területén. Ennek a gazdasági és társadalmi következményeivel is számolnunk kell, amennyiben ez a tendencia nem javul. A matematikai szorongás csökkentése hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek ne forduljanak el már az iskolában a matematikától, és más olyan tudományterületektől is, melyek magasabb szintű művelése – akár egy jól képzett szakember, akár egy kutató esetében - a matematika nélkül elképzelhetetlen. Éppen ezért e kutatás és a létrehozott eredmény jelentősége túlmutathat a jelenen, a program megvalósulásának a jövőben a társadalom már nemcsak – a résztvevők által – közvetlenül, hanem közvetve is haszonélvezője lehet.

A fejlesztés/kutatás eredménye:

A projekt keretében elvégzett kutatás igazolta digitális eszközök bevonásának szorongáscsökkentő hatását, erre alapozva kifejlesztésre került egy NAT-kompatibilis, a negatív tendenciák megfordítását célzó, közoktatásba integrálható oktatási program.

A kifejlesztett eszköz bemutatása:

A szorongással foglalkozó vizsgálat azt bizonyítja, hogy a matematikától szorongó diákok kognitív tünetei enyhültek, vagy eltűntek a digitális eszközök használata során. Így az alprojekt keretében megvizsgálták a digitális eszközök teljesítményre és affektív tényezőkre gyakorolt hatását a matematikaoktatásban, az elvégzett vizsgálatról és annak eredményeiről készült tudományos publikáció megjelenés alatt áll (Pedagógusképzés című folyóirat).

Kapcsolat 

Bagota Mónika egyetemi docens (ELTE Tanító- és Óvóképző Kar)
E-mail