A dinoszauruszok koponyájának különös díszítettsége

A dinoszauruszok számos csoportjánál a koponyán különféle alakú, méretű és funkciójú csontkinövések találhatók: különös taréjok, tülkök, tüskék, gallérok vagy piramis alakú kidudorodások. Egy klasszikus példa a Triceratops (borítóképünkön), amelynél az 1 méter átmérőjű, nyakat védő csontpajzs előterében három, támadásra és védelemre egyaránt alkalmas csontos szarv mered előrefelé. De nemcsak a Ceratopsiáknál találunk ezen a téren változatosságot. Koponyadíszítettség tekintetében az egyik legmarkánsabb csoport a páncélos dinoszauruszoké, ennek kialakulását és egyedfejlődésen keresztüli változását még alig vizsgálták.

A bakonyi dinoszaurusz-lelőhelyről előkerült gazdag páncélos dinoszaurusz leletanyag egyedülálló lehetőséget biztosított az ELTE Őslénytani Tanszék és a kanadai Guelph-i Egyetem munkatársainak, hogy jobban megértsék a közel 130 millió éven keresztül létezett csoportnál e csonttani jellegzetesség kialakulását, változatosságát és lehetséges szerepét.

„Az elmúlt 20 év kutatásainak köszönhetően mára több részleges koponya és töredékes koponyaelem került elő Iharkútról, melyek ennek a négyméteres, tüskés növényevő különböző fejlettségű egyedeihez tartoztak: amíg a legkisebb koponya alig volt 15–17 cm, a legnagyobb elérte a 35–40 cm-t” – mondja a kutatást vezető Ősi Attila paleontológus, az ELTE Őslénytani Tanszékét vezető egyetemi tanár.

Magyar János és Rosta Károly, az ELTE Őslénytani Tanszék munkatársai a koponyák egyes darabjairól háromdimenziós rekonstrukciókat készítettek, melyeket aztán digitálisan összeillesztve és a hiányzó részeket kitöltve, a létrejött koponya rekonstrukciókon össze tudták vetni azok kiterjedését és alakját. A kutatócsoport a budaörsi Zeiss CT berendezésével megvizsgálta a csontok belső szerkezetét is, így

az alig egytized milliméteres digitális szeletekből megismerhették, milyenek is ezek a 85 millió évvel ezelőtti csontok belülről.

A kutatásban résztvevő Matthew Vickaryousszal, a Guelph-i Egyetem professzorával közösen hasonlították össze az Észak-Amerikából ismert Euoplocephalus koponya díszítettségét a hazai leletekkel. Amíg az észak-amerikai rokon formánál a koponya díszítettségét részben az okozza, hogy az állat egyedfejlődése során csontelemek forrnak hozzá a koponyacsontokhoz és teszik azokat dudorossá, tüskéssé, addig a Hungarosaurus esetében ennek nyomát sem találták. Utóbbinál egész egyszerűen maguk a koponyacsontok vastagodnak meg és váltak díszítetté, ami néhol 4–5 cm-es taréjok, dudorok formájában nyilvánul meg. „Ezzel bizonyítást nyert, hogy a mai hüllőknél tapasztalható folyamatokhoz hasonlóan a páncélos dinoszauruszoknál sem egyetlen folyamathoz kötődött a koponya díszítettség kialakulása – magyarázza Ősi Attila.

A kutatás során felhasznált koponyaelemek és CT metszeteik

A kutatás másik fő eredménye, hogy végre különböző fejlettségű egyedeken figyelhették meg a koponya díszítettségének kialakulását. Ebből derült ki, hogy a koponya díszítettséget okozó csontdudorok és taréjok (a Hungarosaurus esetében pl. a szemüreg fölött) már az egyedfejlődés korai szakaszában, még egyáltalán nem kifejlett egyedeknél is erőteljesek voltak.

Hogy ezeknek a csontképleteknek pontosan mi lehetett a funkciójuk, arra egyelőre nincs egyértelmű válasz. A funkció tekintetében a mai, csontdudorokkal, taréjokkal rendelkező állatoknál (pl. gyíkok, krokodilok, madarak) is sokféle válasz van – illetve több esetben nem is ismerjük azt. Abból azonban, hogy már az egyedfejlődésnek viszonylag korai fázisában is jelen volt az erőteljes koponyadíszítés, arra gondolhatunk, hogy talán inkább a saját fajtársak felismerésében, mint a nemek közti különbség hangsúlyozásában lehetett szerepük. Ennek tisztázásához azonban további és teljesebb leletanyagra van szükség.

Forrás: ELTE TTK