A faültetéstől a produktív tudatlanságig

2017.10.26.
A faültetéstől a produktív tudatlanságig
Mit tehet az átlagember a klímaváltozás ellen? Miért van szüksége a kutatóknak több mint ezer változó mérésére? És miért jó az, ha a diákok mernek tudatlanok lenni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk a klímaváltozás, az ökoszisztéma és az aeroszol dinamika nemzetközileg legtöbbet idézett kutatójától, Markku Kulmalától. A Helsinki Egyetem professzora, az ELTE díszdoktora a Természettudományi Kar aeroszoltudományi szimpóziumára érkezett.

Milyen fő kutatáson dolgozik most, és hol találkozik az átlagember ezekkel az eredményekkel?
Próbáljuk megérteni, hogy mi történik a légkörben. A légköri folyamatok, a klímaváltozás, a levegőminőség és az időjárási szélsőségek szorosan összekapcsolódnak, befolyásolják az életünket ma, holnap és a következő évtizedekben. Emellett kutatási tevékenységünk kiterjed a városi, mezőgazdasági és erdős területek vizsgálatára is. Választ keresünk például arra, hogy milyen a kapcsolatuk a légkörrel, az erdő szén-dioxid forrás-e vagy inkább elnyeli azt, és hogyan keletkeznek a légköri aeroszol részecskék.

Egy korábbi konferencián beszélt egy globális mérőhálózat létrehozásának tervéről. Mi ez a hálózat pontosan és milyen eredményeket vár tőle?
Átfogó kísérletekre és mérésekre van szükség, ha fenntartható javaslatokat szeretnénk a döntéshozóknak tolmácsolni. Tudnunk kell, hogy mekkora az üvegházhatású gázok és az aeroszol részecskék koncentrációja, milyen kölcsönhatás van a különböző szférák között, milyen folyamatok játszódnak le, és milyen visszacsatolás történik. Ehhez több mint 1000 különböző összetevő vagy változó mérése szükséges. Összehasonításként egy hagyományos meteorológiai állomás mintegy 10 különböző mennyiséget mér, vagyis százszor többre van szükségünk. Egy egyszerű példa erre az időjárás-előrejelzés. Hogyan tudjuk megjósolni az időjárást nyáron, ha csak télen mérünk? Ez nem lehetséges.

Azért van szükség egy átfogó, globális mérőhálózatra, hogy a mért adatokkal pontosítsuk a modelljeinket.

Még sok adat hiányzik ahhoz, hogy az előrejelzések megbízhatóbbak legyenek. A részletek alaposabb ismeretével időt nyerünk a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére is.

Mit tehet az átlagember a klímaváltozás ellen, a jobb levegőért, környezetünk védelméért?
Ültessünk fát! Ez a levegőminőségre és a klímára is jó hatással van. A fák szén-dioxidot vonnak ki a környezetből, és közben részt vesznek aeroszol részecskék keletkezésében, amelyek visszaverik a napsugárzást az űrbe. De ez a probléma egyszerűbb része. A másik az, hogy az emberek kevesebbet fogyasszanak, próbáljuk a fogyasztást fenntarthatóvá tenni. Ehhez ennek nem élesen növekvő, hanem csökkenő tendenciát kellene mutatnia. Szerencsére vannak erre utaló jelek. Ugyanakkor az is probléma, hogyan növekedjen a gazdaság úgy, hogy közben ne merüljenek fel környezeti problémák: ne pazaroljunk élelmiszert, ne autózzunk és lehetőség szerint ne repüljünk sokat, bár ez utóbbi tekintetében talán nem én vagyok a legautentikusabb személy. Kutatóként tennünk kell a tudományterületünk minél mélyebb megértéséért, hogy a döntéshozóknak jó megoldásokat tudjunk kínálni. De kérdés, hogy az időnkből mennyit fordítunk ilyen jellegű megbeszélésekre…

Ön nagyon sikeres pályázati tevékenységet folytat. Mi a titka? Hogyan látja a pályázás folyamatának európai helyzetét?
Az EU-s rendszer és a European Research Council (ERC) sok szempontból jó. De mind európai, mind nemzeti szinten a verseny túl erős. Túl sokan pályáznak sikertelenül. Ez az a terület, ahol előrelépésre van szükség nemzeti szinten is.

Az én sikerem annak köszönhető, hogy már fiatal korom óta sokat dolgozom, és mindig kritikus emberek vettek körül, akik vitába szálltak velem.

Én ezt komolyan veszem abban az értelemben, hogy ez a hozzáállás segít javítani a saját teljesítményemet. Ezen túlmenően pályám kezdetén volt a csernobili katasztrófa. Ennek következménye tetten érhető volt a légkörben, tűleveleken, talajon is Finnországban. Az esemény után nagyon gyorsan mérni kezdtünk: ötven kilométerenként mintát vettem a tűlevelű növényekről és a közlekedési táblák felületéről, hogy megmérhessük a radioaktív anyag mennyiségét. Így részletes térképet kaptuk Finnországról. Valójában ez a tevékenység egy évvel késleltette a doktori munkámat, de nem számított, mert olyan sokat tanultam, hogy enélkül nem tartanék most itt. Megtanultam, hogyan kell együttműködni vegyészekkel, biológusokkal, más területek szakembereivel. Ez volt a kapcsolati hálóm alapja.

Oktat, kutat, vendégprofesszor számos egyetemen, ezért sokat utazik. Hogyan fér bele mindez az idejébe?
Ügyelek az időbeosztásomra. Például az utazásaim során mindig dolgozom, és folyamatosan azon gondolkodom, hogyan tudunk továbbhaladni. Ugyanakkor olyan nagy csoportom lett az egyetemen, hogy a feladataim egy részét átruházhatom a kollégáimra. Otthon próbálok pihenni. Elalvás előtt egy órával már nem dolgozom, szépirodalmat olvasok.

Mit szeret a legjobban a munkájában?
Ez egy nehéz kérdés, mert minden egyes nap más. Egyszerűbb megmondani, hogy mit nem szeretek: például tárgyalni a következő évi költségvetésünkről. De az nagyon örömteli, amikor mindenki megkapja az új mérési eredményeket, bármi is legyen az.

Mivel tölti a szabadidejét?
Szeretek a családom körében lenni. A gyermekeimmel és unokáimmal jó lenne több időt tölteni, ami nehéz, mert nem laknak már velünk. Ezen kívül a feleségemmel önkéntesként segítünk azoknak, akiknek kapcsolati vagy párkapcsolati problémáik vannak.

2012-ben az ELTE díszdoktora lett. Milyen kapcsolatot ápol az ELTE-vel?
Az Európai Aeroszol Konferenciát Magyarország rendezte 2004-ben, azóta van jó kapcsolatunk az ELTE-vel és Salma Imre professzorral. Több együttműködésünk volt, én és a munkatársaim számos alkalommal jártunk itt, és sokszor fogadtuk Salma professzor csoportját is. Vannak közös mérési kampányaink, adatkiértékelési megbeszéléseink, közös publikációnk.

Mostani látogatásom alkalmával arról is beszélgettünk, hogy az ELTE hogyan lehetne a globális mérőhálózat tagja.

Örülnénk, hogy ha több ELTE-s kutató járna nálunk Helsinkiben.

Mit üzen az ELTE hallgatóinak?
A saját diákjaimnak is mindig azt tanácsolom, hogy merjenek tájékozatlanok lenni. Amikor új méréseket, kísérleteket végzünk, nem tudjuk, hogy mi történik, nem tudjuk az eredményt, nem tudjuk a válaszokat. Ilyenkor elkezdjük kissé butának érezni magunkat. De ha félünk ettől, sosem teszünk új felfedezéseket. Készen kell állni arra, hogy elmerüljünk az ismeretlenben annak érdekében, hogy új dolgokat fedezhessünk fel. Ezt hívom produktív tudatlanságnak. Ha mindent tudnánk, akkor nem lenne kutatás és tudomány sem. 

Fotó: University of Helsinki