A fenntartható fejlődés energiakövete
A szakmai zsűri három olyan hallgatót választott ki, akik energiakövetként egy ország szupertanárai lehetnek: Fehér Anna, az ELTE földrajz–latin osztatlan tanárszak IV. éves hallgatója mellett Duba Gergely, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem épületgépészeti és eljárástechnikai gépészmérnöki mesterképzési szak I. éves hallgatója, valamint Kovács Réka, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar II. éves hallgatója tarthatnak majd rendhagyó tanórákat a diákoknak. Az energiakövetek feladata elsősorban az lesz, hogy száraz fizikaórák helyett olyan izgalmas előadásokat tartsanak, amelyek bemutatják, milyen a környezetkímélő és fenntartható energiafelhasználás.
A hivatal pályázatának célja, hogy az energiatermeléssel, -felhasználással és -takarékossággal kapcsolatos ismeretekre irányítsa a diákok figyelmét. A jelentkezők bemutatkozó motivációs videóval és egy felső tagozatos általános iskolai vagy középiskolás korosztályra szabott tanóra vázlatával pályázhattak, amelynek egy látványos kísérletet is tartalmaznia kellett.
Fehér Anna, a fenntartható fejlődés és energiahatékonyság ELTE-s energiakövete a díjátadón elmondta: földrajz szakos tanulmányai során tudatosodott benne az egyén felelőssége a környezet megóvásában, e szemléletet pedig már a tizenkét évesekkel láttatni szeretné. Ő a mindennapokban a hulladékmennyiség csökkentése mellett az elektromos eszközök fogyasztására figyel leginkább.
A borítóképen a djíazott hallgatók: Fehér Anna, Duba Gergely és Kovács Réka.
Forrás: Magyar Hírlap