A hallgatóink élen járnak a társadalmi felelősségvállalásban is

2023.07.11.
A hallgatóink élen járnak a társadalmi felelősségvállalásban is
Elismerő Oklevelet kaptak a Tanítsunk Magyarországért Programban azok a mentorhallgatók, akik már négy féléve támogatnak hátrányos helyzetű tanulókat.

Az ELTE hallgatói nemcsak a tanulmányaikban, a tudományos munkában kiemelkedőek, hanem a társadalmi felelősségvállalásban is. 2020 óta több száz hallgató mentorál a Tanítsunk Magyarországért Programban 6–8. osztályos tanulókat Pest és Nógrád megyei hátrányos helyzetű településeken. Hétről hétre segítenek a gyermekeknek abban, hogy helytálljanak a tanulásban, pályát válasszanak, és jobban megismerjék tágabb környezetüket. A mentorhallgatók között sokan vannak olyanok, akik már több féléve végzik ezt az önként vállalt, példamutató tevékenységet.

Az ELTE-n a programot koordináló Tanárképző Központ hagyományosan Elismerő Oklevéllel jutalmazza azokat a hallgatókat, akik már négy féléve vesznek részt a mentorálásban. Június 22-én hangulatos ünnepségen vehették át az okleveleket a 2022/2023-as tanévben kitüntetett hallgatók.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem büszke mentorhallgatóira, és köszöni áldozatos munkájukat. Arra biztatja a többi hallgatót is, hogy csatlakozzanak a programhoz, ha elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalásban, ha szeretnének másoknak segíteni és saját maguk is fejlődni.

Információk a programról és a felkészítő kurzusról ITT találhatók.

Elismerő Oklevéllel kitüntetett mentorhallgatók a 2022/2023-as tanévben:

  • Áldozó Borbála Míra (BTK)
  • Árvay Kata Emese (BTK)
  • Balázs Nóra (BTK)
  • Bali Gréta Barbara (PPK)
  • Balogh Anna (BGGYK)
  • Bánkuti Csenge (ÁJK)
  • Beckl Martin (BTK)
  • Berta Dorottya (TÁTK)
  • Bodnár Emma (TTK)
  • Deák Alexandra (BTK)
  • Diószegi Dávid (BTK)
  • Dobis Vivien (BTK)
  • Dömök Vivien (BTK)
  • Dudás Ágnes (PPK)
  • Erdélyi Dóra (PPK)
  • Farkas Ibolya (BTK)
  • Farkas Laura (BTK)
  • Gazdag Gréta (BTK)
  • Gombás András (TTK)
  • Gyurás Fanni Pamína (BTK)
  • Hárs Anna (BTK)
  • Hegyi Viktória (BTK)
  • Jakab Bence (IK)
  • Kerekes Bernadett (BTK)
  • Kiss Enikő (BTK)
  • Kokavecz Ildikó Julianna (BTK)
  • Kovács Alexandra Mónika (TÓK)
  • Kovács Réka Anna (BTK)
  • Kröel-Dulay Viola (BGGYK)
  • Kurdi Mónika Anna (BTK)
  • Laczkó Lili (BGGYK)
  • László István (BTK)
  • Lovas Kristóf Máté (BTK)
  • Mester Dóra (PPK)
  • Miliczki Martina Evelin (PPK)
  • Molnár Enikő Emese (PPK)
  • Németh Máté (BTK)
  • Pintér Dániel (BTK)
  • Pocsári Csaba (BTK)
  • Pusztai Anna (BGGYK)
  • Riegel Marcell Domonkos (BTK)
  • Rigó Tamara (BTK)
  • Rusznyák Noémi Anna (BTK)
  • Sári Helga (BTK)
  • Simon Teodóra (BTK)
  • Soós Gréta (BTK)
  • Sötét Klaudia (BTK)
  • Szabó Anna (BTK)
  • Szabó Boglárka (ÁJK)
  • Szalóki Borbála (BGGYK)
  • Szeberényi Borka (BGGYK)
  • Szente Nikolett Zsuzsanna (TÓK)
  • Szép Alexander (BTK)
  • Sziklai András (PPK)
  • Szolyka Éva Alina (BTK)
  • Szórád Tamás Bese (BTK)
  • Szőnyi Franciska (BTK)
  • Tamás Tímea (TTK)
  • Tamási Réka Kornélia (BTK)
  • Telegdy Dorottya Eszter (PPK)
  • Török Zsófia (TÓK)
  • Turóczi Ékes Anna (TÓK)
  • Varga Cecília Olimpia (BTK)
  • Vass Gergely (TTK)
  • Wentzel Bálint (BTK)
  • Zöldi Meliton Martin (BTK)
  • Zsivkovics Elvira Julianna (PPK)