A hálózatokban zajló információterjedés törvényszerűségei

A kutatás résztvevői saját adathalmaz megteremtését is célul tűzték ki: ez a „fit-fat-cat” elnevezésű szókereső játék elkészítését jelentette, amelynek koncepcióját Slíz Mariannal, az ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézetének habilitált adjunktusával konzultálva alkották meg.

Bíró József, a BME egyetemi tanára a játéhoz készített mobilapplikációról elmondta: „Anonim módon vethettük össze a játékosok útvonal-használatának jellegzetességeit, és ezt grafikus módon ábrázoltuk. A munka révén kényelmesen jutottunk értékes adatokhoz, és nem kellett egy csomó embert leültetni a mérésekhez.”

A koncepció egy régóta jól ismert nyelvi játékra épül: egy adott szóból (pl. fit) úgy kell eljutni egy másik szóhoz (pl. cat), hogy minden lépésben csak egyetlen betűt szabad változtatni (a névben ez előbb az i > a, majd a f > c).

A beérkezett adatokból többek között azt lehetett megtudni, hogy átlagosan hány lépésből sikerül megoldani egy-egy feladványt, és hogy a játék működési mechanizmusának a megismerése, vagyis a tanulás során milyen stratégiákat alakít ki a felhasználó.

Például rájön-e, hogy bizonyos szavakból (ahogyan a nagy közlekedési csomópontokból is) sokfelé tovább lehet menni, ezért arra törekszik, hogy eljusson ezek valamelyikéhez. Ennek során pedig – a kutatás egyfajta járulékos hasznaként – a szókincse is bővülhet, illetve önkéntelenül is képet alkothat a magyar és angol szavak felépítéséről, egyes hangok előfordulásának gyakoriságáról. Például a kék-ből sokkal könnyebb eljutni a hat-ba, mint a szó-ba, mert az utóbbiban a mássalhangzó–magánhangzó–mássalhangzó szerkezetet mássalhangzó–mássalhangzó–magánhangzó struktúrára kell cserélni (a kétjegyű mássalhangzók jegyei ui. külön-külön cserélhetők), csakhogy a magyar hárombetűs szavakban kevéssé jellemző a szóeleji mássalhangzó-torlódás.

„A kutatás – hálózatkutatási eredményei mellett – számomra leginkább abból a szempontból fontos, hogy megmutatta, milyen hasznos lehet a különböző tudományterületekről érkező kutatók (pl. agykutatók, hálózatkutatók, nyelvészek) együttgondolkodása. Bár az interdiszciplinaritás, sőt multidiszciplinaritás ma már jól ismert fogalom a tudományban, véleményem szerint még mindig viszonylag kevés példát lehet látni az egymástól ennyire távoli területek kutatói közötti valódi, aktív együttműködésre” – mondta Slíz Mariann.

A kutatás részleteiről bővebben a BME honlapján olvashatnak.