„A jog az élettel áll alapvető kapcsolatban”
A joghallgatók egyik „mumusa” a római jog, Ön egyetemistaként demonstrátorként dolgozott a Tanszéken. Hogyan került közel ehhez a területhez?
Már gimnáziumban is a történelem volt az egyik kedvenc tantárgyam, imádtam olvasni – azóta is mindenevő vagyok –, az ókori történelem is nagyon közel állt hozzám. Első éves egyetemistaként is nagyon szimpatikusak voltak a római joggal foglalkozó kurzusok, az akkori proszemináriumon és szemináriumon külön munkákat vállaltam, kiselőadásokat tartottam. Így alakult, hogy a második félév végétől már bekapcsolódhattam a Tanszék munkájába, a következő években már szemináriumokat is tarthattam.
„Követhetően, érdekesen, mai példákkal közelít a római joghoz” – többek között így jellemezték hallgatói. Szeret tanítani?
Igen, két okból is. Saját magam számára nagyon erős kontrollt jelent, folyamatosan karban kell tartanom az ismereteimet és figyelnem kell a legfrissebb szakirodalmat. A másik fontos érv, hogy a hallgatóktól hétről hétre impulzusok érkeznek az anyaggal kapcsolatban: melyek a nehezebb, problematikusabb részek, mire kell több időt szánnunk, ez nagyon jó visszacsatolást jelent számomra is. Az érdeklődés persze változó a tantárgy iránt, nagyban befolyásolja, hogy milyen indíttatással érkeznek a hallgatók az Egyetem térre. Minden szeptemberben beszélgetünk arról, hogy az elsőévesek miért választották ezt a szakot és milyen célokkal jönnek a jogi egyetemre. Statisztikákat nem vezetek, de az az érzésem, hogy egyre többen tekintik a jogi diplomát olyan kiindulópontnak, amelyet egy közgazdaságtani vagy politológiai oklevéllel egészítenek ki a későbbiekben. Olyan univerzális képzésként tekintenek tehát rá, amely egy nagyon jól konvertálható tudást ad kezükbe. Nem feltétlenül rossz ez, de ebből következik az is, hogy a hallgatók „szelektálnak”: ebben a pillanatban az a plusz, amit a jogi oktatás a jogszabályok és a jogi dogmatika mellett nyújt – azaz a széles látókör, a társadalmi és jogi érdeklődés a világ dolgai iránt – a hallgatók „radarán” kívül eshet. Például a római jog továbbélésének oktatása során elég hamar kiderül, hogy érdeklik-e a hallgatót a több ezer éves jogszabályokhoz kapcsolódó kultúrtörténeti különlegességek is, vagy az a fő cél, hogy görbüljön a jegy az indexben. Aki hozzáolvas és továbbgondolja a felmerülő kérdéseket, későbbi tanulmányai során is könnyebben kapcsolódik az elsőre száraznak tűnő jogszabályokhoz.
Azzal szoktam kezdeni, hogy önmagában „tiszta jog” nincsen, talán csak Hans Kelsen teóriájában: a jog az élettel áll alapvető kapcsolatban, a mindennapi élet leképzését jelenti. Ebből eredően nagyon fontos a specifikáció, a részterületekben való elmélyedés is, vagyis a tárgyi jogot nem szabad csak önálló rendszerként kezelni. A jogesetek ezért is elengedhetetlenek az oktatás során, a római jogi szemináriumokon is mindig olyan példákat próbálok a hallgatókkal átvenni, amelyeket pusztán a jogszabályok ismeretében nem feltétlenül lehet megoldani. Például a jogképesség tekintetében fontos, hogy valaki tudja, mit jelent biológiai szempontból a szülés, vagy kellékszavatossági esetekben tisztában legyen az adott dolog, áru fizikai tulajdonságaival.
Részt vett az új Polgári törvénykönyv kodifikációjában, olyan ELTE-s professzorokkal közösen, mint Weiss Emília, Vékás Lajos vagy éppen Menyhárd Attila. Az elkészült törvényszöveg mely elemeit emelné ki?
Két korszakot különítenék el ezzel kapcsolatban. Az új Ptk. kodifikációjának elindulásakor 1998 és 2002 között a dologi jogi munkacsoport titkáraként és tagjaként a nemzetközi folyamatokkal és a dologi jog európai történetével foglalkoztam. A legutóbbi „hajrá” idején, 2008 és 2010 között a jogi személyek munkacsoport tagja voltam. Az első időszakban kezdtem el foglalkozni az ún. trustok jogállásával, Nyugat-Európában és Kelet-Európában is ekkor jelentek meg ennek a jogintézménynek a különböző hasonmásai római jogi alapokon nyugvó jogrendszerekben. A hazai jogban a trust – nagyon leegyszerűsítve – bizalmi vagyonkezelést jelent. Az intézmény lényege az, hogy van egy személy, a vagyonrendelő, aki tulajdonjogot ruház át egy vagyonkezelőre, ő lesz a teljes körű tulajdonos: a megkötés azonban az, hogy a vagyontömeget egy harmadik személy érdekében kezeli, ez az ún. bizalmi kéz jellegű konstrukció. Ez a mindennapi életben korábban is nagyon gyakori volt, de hiányoztak belőle az angolszász jogrendszerbeli sajátosságok, így különösen a vagyonelkülönítés és a kedvezményezett jogérvényesítési lehetősége harmadik személyek irányában. A családi viszonyokban jól meghatározható helyzetekről van szó, például valakinek van egy értelmi fogyatékos gyermeke, vagy valaki nagyon idős már és ellátásra szorul: ilyen esetekben az adott személy vagyona természetesen rendelkezésre áll a vagyonkezelőn keresztül, de ő maga nem rendelkezhet arról. Az Amerikai Egyesült Államokban nagyon gyakori az is, hogy ilyen típusú szerződésekkel biztosítják a szülők, hogy a bohém gyerekek ne tudják elszórni a vagyont, ezt hívják tékozlók trustjának. A hazai jogban az új Ptk. szabályozása alapján ez egy teljesen új jogintézmény lett. Az új Ptk. kapcsán természetesen ezen kívül is számos fontos mozzanat kiemelhető. Véleményem szerint nagyon fontos az új szöveg terminológiai egységessége, korszerű a szövegezése és az egyes részek egymáshoz való viszonya is konzisztens.
A hazai jogrendet a ’90-es évek óta erős kontinentális, német hatás jellemzi. A trustok kapcsán is felmerülhet a kérdés: mennyire kerültek be angolszász elemek az új törvényszövegbe?
Számos angolszász vonatkozású szabály jelent meg, példaként említeném az előreláthatóság kategóriáját a kártértérítési jogban, vagy a teljességi záradékot a kötelmi jog általános részében. Az egyes szerződéstípusok között pedig kiemelendő a jogbérleti (franchise) szerződés, a faktoring vagy a lízingszerződés. Azt gondolom, hogy egészséges egyensúly alakult ki: csak olyan elemek kerültek be, amelyek beilleszthetők a római jogon alapuló, civiljogi rendszerbe. Bár a trust alapvetően angolszász, a német joggyakorlat is ismeri a Treuhand intézményét. Ez utóbbi hasonlít a trusthoz, de csak a joggyakorlat által kidolgozott.
Számos cikke és könyve jelent meg az ügyvédi felelősségről, de a pénzügyi válságot is vizsgálta a jogászok szemszögéből. Miért foglalkoztatták, foglalkoztatják ezek a kérdések?
Gyakorló jogászként abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy amikor elkezdtem az ügyvédjelölti praxisomat, lehetőségem nyílt a MÜBSE (Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyező Egyesülete) munkájában részt venni. Érdekelt, hogy hol hibáznak az ügyvédek, milyen jellegű műhibákat követnek el és Szűcs Brigitta kolléganőmmel, aki mai napig a MÜBSE mindennapos kártérítési ügyeivel foglalkozik, közösen írtunk az ügyvédi felelősségről egy könyvet, a 2001-es kiadást követően tavaly év végén jelent meg a hatályosított változat. Mindemellett hiába írjuk le a tipikus eseteket, minden eset más és más, ott van a kérdés, hogy vajon milyen pszichológiai, vagy egyéb okok álltak a hiba mögött, de errare humanum est, vagyis tévedni emberi dolog, nem minden hiba kategorizálható.
A pénzügyi válság szintén nagyon érdekelt, az értékpapírosítás ugyanis alapvetően szemben állt a magyar emberek megközelítésével, de ha máshogy akarok fogalmazni, azt is mondhatom, hogy a tulajdonalapú gondolkodással is. A válság előtt létrejött vagyonok nagy része mögött nem volt valóságos, fizikailag megfogható fedezet, az értékpapírok mögötti tartalom csak virtuálisan létezett. A virtuális vagyon előállítása és a valós értéktől való elszakadása csak ide vezethetett. Jogi szempontból ez rendkívül érdekes téma volt, hiszen a jogalkotó felelőssége is egyértelműen megállapítható akkor, ha olyan jogi konstrukciók alkalmazását teszi lehetővé, amelyek valóságos tartalom nélküli eszközök kereskedelméhez vezetnek. A Kelemen, Mészáros, Sándor és Társai Ügyvédi Irodában egyébként tipikusan polgári ügyekkel, gazdasági szereplőkkel, cégekkel foglalkozunk. Fontos filozófiánk, hogy már egyetemi éveik alatt várjuk a gyakornokokat, gyakran belőlük lesznek az ügyvédjelöltek, akik később már kollégáink lesznek, ez szintén fontos kapcsolatot jelent az egyetemmel.