„A jog társadalmi igényeket szolgál"

2017.12.06.
„A jog társadalmi igényeket szolgál
Politológus-jogászként nemzetközi közügyekkel foglalkozik, és mindannyiunkat érintő kérdésekre hívja fel a figyelmet. Tanítványait, a jövő értelmiségét órán és órán kívül is gondolkodásra, a gondolatok pontos és meggyőző kifejtésére, a társadalom igényeinek felismerésére és képviseletére buzdítja. Kajtár Gábort, az Állam- és Jogtudományi Kar adjunktusát, Az ELTE Ígéretes Kutatója elismerés idei díjazottját kérdeztük pályájáról.

Merre járt 2001. szeptember 11-én? Emlékszik még az első benyomásaira a terrortámadás hírének hallatán?
Jól emlékszem, hogy a 9/11-es terrortámadások idején épp otthon voltam. Döbbenten néztem, ahogy a CNN Breaking News kiírta: „America under attack”, amire az Egyesült Államok fennállása óta még nem volt példa. A támadás jellege, a vele járó döbbenetes pusztítás és szenvedés, valamint a Bush-adminisztráció felkészületlensége, majd pedig reakciójának populista, kontraproduktív és mind az amerikai demokráciának, mind a nemzetközi békének és biztonságnak ártó jellege jogász és politológus énemet is a Bush-doktrína nemzetközi jogi és ideológiai elemzése és értékelése felé fordította.

Ettől kezdve foglalkoztatja jogászként is ez az esemény? Mi fogta meg annyira, hogy több éve nem hagyja nyugton a téma, és Az ELTE Ígéretes Kutatója elismerést is ezirányú kutatásaival vívta ki?
Paul Kennedy The eagle has landed című híres cikke a Financial Times 2002 februári számában végleg meggyőzött a nem állami szereplők megerősödésének paradigmaváltó jelentőségéről. Kennedy mindenkinél szemléletesebben írta le, hogy mekkora jelentősége van annak, amikor egy szuperhatalmat – amely addigra már mindenkit legyőzött többek között 12(!) nukleáris meghajtású repülőgép-hordozójával, hiszen katonai ereje és védelmi költségvetése nagyobb, mint az utána következő kilenc katonai hatalom ereje együttvéve –  filléres költségvetéssel térdre kényszerít néhány papírvágó késsel felszerelt magánszemély.

Szeptember 11. a nem is olyan békés Pax Americana és az „unipolar moment” végét jelezte, kitárva a kaput az ismeretlen és nagyon bizonytalan jövő felé. 

A nemzetközi terrorizmus elleni önvédelem problematikája ráadásul olyan összetett dogmatikai és módszertani kérdéseket vetett fel, amelyek lehetőséget biztosítottak egy mély és analitikus kutatás elvégzésére.

Nemzetközi közegben nőtt fel. Befolyásolta a pályaválasztását, hogy Hágában, a Nemzetközi Bíróság székhelyén végezte az iskoláit?
Minden bizonnyal befolyásolt az a közel öt év, amelyet gyermekként Hágában tölthettem, és korántsem csak az, hogy általános iskolásként a nyolcvanas években látogathattam a Nemzetközi Bíróság épületét, a Békepalotát. Orosz helyett németül, angolul és hollandul tanulhattam annak minden szocializációs hatásával együtt. A nemzetközi jogrend a liberalizmus szülöttje, amelyben az államok szuverén egyenlősége, az emberi jogok és a népek önrendelkezési joga központi helyet foglal el. Hollandia már akkor is az önmegvalósításra épülő, önálló és szabad polgárság szimbóluma volt, azaz a későbbi szakmám és általában a jogtudomány alapértékei minden lehetséges irányból, otthonról, az iskolából és az utcáról is hatottak rám.

A jogász mellett elvégezte a politológia szakot is. Mennyire volt ez akkor tudatos döntés? Mindig is egyszerre érdekelte jog és politika?
Tudatos volt, már a gimnáziumban is nagyon érdekelt a történelem és irodalom mellett a társadalomelmélet, a politika és a filozófia is. Sosem fogom elfelejteni osztályfőnököm és irodalomtanárom, Györke Ildikó komplex óráit, amelyeket egyetemi jegyzeteiből tartott. Rendszeresen készültem a történelemórákra édesapám állam- és jogtudományi jegyzeteiből, így a jogász szakra való jelentkezés magától értetődő volt. A politológus képzés sok színt és izgalmat vitt az egyetemi éveimbe, a jog mellett annak társadalmi és ideológiai kontextusa legalább annyira érdekelt. A jog ugyanis szükségképpen társadalmi igényeket szolgál, csak az nem mindegy, hogy miket és persze, hogy kiknek a társadalmi igényeit. 

Alighogy végzett, egyik vezetője lett a karon működő Külügyi Vitakörnek. Egyetemistaként Ön is bejárt az ülésekre? Miben segíti a hallgatókat ez a közösség?
Ismertem a Külügyi Vitakört, amelyet Valki László professzor úr és néhány nagyon lelkes tanítványa indított nem sokkal végzésem előtt. Én a TDK-munka, a politológia szak és a hollandiai egyéves távollétem miatt hallgatóként sosem tudtam benne érdemben részt venni, de Valki tanár úr doktoranduszként rövid időn belül szervezői feladatokkal bízott meg. Külön öröm számomra, hogy jelenleg is közösen vagyunk tárgyfelelősei a vitakörnek. A Külügyi Vitakör a nemzetközi jog társadalmi hátterét, a nemzetközi kapcsolatokat tárja fel a hallgatók előtt. Magyarországon a külpolitikai ismeretek sajnos egyre szegényesebbek, elég csak a híreket megnézni, hogy milyen helyen és milyen minőségű külpolitikai információk szerepelnek. Külpolitikai elemzésekről már nem is érdemes beszélni. Hans Morgenthau, a nemzetközi kapcsolatok atyja a diplomácia alapszabályai közé sorolta, hogy jól kell ismerni más államok érdekeit és pozícióit is. A tízmilliós Magyarország leendő értelmiségének még jobban ismernie kell azt a külpolitikai realitást, amely körülveszi az országot, megadja relatív súlyát és kijelöli mozgásterét.

Az ismerethiányból eredő aránytévesztés hosszú távon ugyanis végzetes lehet. 

Hosszú évek óta Ön a motorja a joghallgatók Jessup versenyekre való felkészítésének is. Ez a világ legnevesebb jogesetmegoldó és perbeszédversenye, és az ÁJK hallgatói rendre eredményesen szerepelnek rajta. Hogy éri(k) ezt el? Ön is indult annak idején?
A Philip C. Jessup International Law Moot Court Competition valóban a legnagyobb szabású és legrégebbi nemzetközi perbeszédverseny, amely 1960-ban indult a Harvardról. Napjainkban évente mintegy 650 egyetem csapata mérkőzik meg a versenyen, amelynek döntője minden év tavaszán Washington DC-ben van. Hallgatóként egy másik nemzetközi perbeszédversenyen indultam, de kilencedik éve a Jessupra készítem fel az ELTE hallgatói csapatát. Magyarországról egy csapat juthat ki, így egyben a nemzeti válogatott is vagyunk: évente kitűzzük a nemzeti lobogót a verseny főtermének zászlótartójára. Az elmúlt években rendszeresen jutottunk be a verseny élmezőnyének számító legjobb 32 csapat közé. Egyéniben egy 2. hely (2015, Pap Dániel) egy 3. hely (2014, Surjányi Dávid) és egy 15. hely (2017, Buda Zolta) volt a legjobb eredményünk a döntőben szereplő 600 diák között. Ezek az eredmények többször a legjobb nem anyanyelvi eredménynek is számítottak. Ez hihetetlen siker lenne bármely elitegyetem számára, így nem véletlen, hogy volt már külföldi kolléga, aki „I’m starting to identify an ELTE trademark” felvezetővel gratulált a sikerünkhöz. Ehhez a coachi tapasztalatok felhalmozódásán túl folyamatos tanszéki és kari támogatásra van szükségünk, valamint arra, hogy a legtehetségesebb ELTE-s hallgatók hajlandóak legyenek hihetetlen áldozatot hozni 8–10 hónapon keresztül. Ha ez megvan, akkor nagyon kevesen tudnak csak megállítani minket.

Nemzetközi jogászként közügyekkel foglalkozik. Cambridge-ben 2008-ban végzett posztgraduális tanulmányokat, vendégtanár volt Kínában, nemrég a Harvard Law-n kutatott. Máshogy látni onnan és innen? Mi a közös bennük?
Mind a cambridge-i, mind a harvardi évem meghatározó volt szakmai és világszemléleti szempontból egyaránt. Ma már mindenhol evidenciaként kezelik, hogy

egy modern társadalom csak akkor lehet sikeres, ha minden erőforrását az oktatásra és az innovációra költi.

Teszi ezt egy szabad, autonóm környezetben, mert kreativitás, innováció és versenyképes középosztály nélkül egyetlen társadalomnak sem lesz esélye a 21. században. Ahol az üzleti világot a piac értékeli, ott verseny van a legjobb hallgatókért, mert ők tudnak a cégeknek valós versenyelőnyt adni. Ez a logika pedig közvetlenül visszahat az egyetemekre is: egy-egy diploma piaci értéket képvisel, a hallgatók pedig a képzés alatt is versenyeznek egymással, mert eredményeiknek és helyezéseiknek valós értéke van. Ilyen körülmények között pedig lehet motiválni, terhelni és minőséget is előállítani, mert abban mindenki, diák és oktató egyszerre érdekelt. A Jessupra való felkészülés során az ELTE-n is azt szeretem a legjobban, hogy a legjobb hallgatókkal rendre egymást motiváljuk.

A 9/11-es terrortámadás jogi következményeivel foglalkozó kutatási pályázata végén felteszi a kérdést: „lehet-e az emberi jogokat súlyosan sértő módon biztonságos világot teremteni?” Hogyan gondolja ma: lehet?
Természetesen nem lehet. Van külső és belső biztonság, és még ha lehetne is emberi jogok tiprásával javítani a külső védelmen (nem lehet, mert a brutalitás csak még több elkeseredett embert, és így brutalitást szül), történelmi tapasztalatunk, hogy e jogsértések nem állnak meg a határokon, hanem végső soron a belső biztonságunkat is lerombolják. Az emberi jogok védelme a jogállamiság egyik alappillére. Annak a garanciarendszernek a szerves része, amelyet épp azért hozott létre az európai, majd amerikai polgárság, hogy megvédje magát az önkény ellen. Aki vélt (vagy akár valós) külső veszély esetén hozzájárul az emberi jogok korlátozásához, az egyben saját szabadsága korlátozásához és ezzel biztonsága (magánélete, politikai szabadságjogai, tulajdonjoga, üzleti szabadsága, adatai védelmének) gyengüléséhez járul hozzá. Épp azért fontos az oktatás, mert ha az állampolgárok tudnák, hogy a hozzájárulásukkal meghozott populista döntések mit okoznak, sosem támogatnának ilyen politikát. Meggyőződésem, hogy az emberi jogok, a jogállamiság és a biztonság remekül megférnek egymás mellett, előbbi kettő épp azt hivatott szolgálni, hogy valóban és hosszútávon biztonságban lehessünk külső és belső veszélyekkel szemben egyaránt.