A jövő problémájára keresték a választ az ÁJK hallgatói
A negyedszerre megrendezett verseny három fordulóból állt: egy teszt kitöltése után a továbbjutottak írásban oldottak meg egy jogesetet, majd a nyolc legjobb versenyző egy fiktív jogeset megoldásán és prezentálásán keresztül bizonyíthatta kreatív gondolkodását. A verseny lényege ugyanis az, hogy gyakorlatorientáltságra, „out of the box thinking” hozzáállásra ösztönözze a résztvevőket. A kihívást idén már több mint 500-an fogadták el.
A döntős jogeset a jövőbe kalauzolta el a leendő ügyvédeket. Édesapja ellátására humanoid, önálló gondolkodásra is képes gondozó robotot kölcsönöz ki egy ügyfél. Szófia egy munkaerő-kölcsönző cég munkavállalója Magyarországon, karbantartását a cég alvállalkozója, egy robottervező Kft. látja el. A robot egy nap későbbre programozza a gyógyszerbeadást, de az orvosságot nem tudja beadni, és másnap a gondozott rosszul lesz. Az ügyfél kártérítést követel a munkaerő-kölcsönző cégtől.
Az öttagú zsűri gyakorlati szakemberekből állt össze, négy tagja a Baker McKenzie-ből érkezett, hozzájuk csatlakozott a Tesco országos jogi vezetője. Az ELTE ÁJK hallgatói közül Vigh Dalma a III. helyet szerezte meg a versenyen, míg a Wolters Kluwer Hungary különdíját Ratkovics Gábor nyerte el.
Mint az ötödéves Vigh Dalma elmondta, korábban egyetemi kötelezettsége nem engedték, hogy részt vegyen a versenyen, de most a digitális oktatásra való áttérés révén több ideje maradt a felkészülésre. A döntő nagy kihívást jelentett, hiszen olyan modern és sokrétű problémával kapcsolatban kellett megoldási javaslatot kidolgozni, prezentálni magyarul, majd angolul összefoglalni, amelyre a jelenlegi jogi szabályozás nem ad maradéktalanul választ.
Ratkovics Gábort, az ÁJK másodéves hallgatóját meglepte, hogy a robotikával kapcsolatos problémát munkajogi kontextusban, munkaerő-kölcsönzés keretében dolgozza fel a jogeset. Bár még nem tanult munkajogot, segítette a döntős feladatmegoldásban, hogy az egyetemen már sokat gyakorolta, hogyan keressen gyorsan és hatékonyan a jogszabályokban. A zsűri értékelte a kreativitást és a meggyőző előadásmódot is, ezért nem érezte magát nagy hátrányban a felsőbb évesekkel szemben.
Forrás: jogaszvilag.hu