„A legbüszkébb arra vagyok, hogy mostanra tényleg intézet lettünk”

„Nagy szerencsém volt, mert Aszódon jártam általános iskolába, és volt egy nagyon lelkes történelemtanárom, Asztalos István, aki a helyi múzeumot is alapította. Közvetlenül az Aszód-Papi földek – ma már tudom: késő neolitikus lelőhely – mellett laktunk. 13 éves voltam, amikor az udvaron lehajoltam és egy törött, átfúrt kőbaltát találtam.” A saját kertjükben talált neolitikus leletek, festett edénytöredékek azonnal megfogták. „A következő szerencsém az volt, hogy az aszódi Petőfi Sándor Gimnáziumba kerültem, ahol az első osztályfőnököm, Rosner Gyula régész volt, aki régészeti szakkört is szervezett.”

Közben Asztalos István múzeumigazgató meghívására Kalicz Nándor az MTA Régészeti Intézetéből ásatást kezdett a papi földeken. A régészet iránt egyre jobban érdeklődő gimnazista rendszeresen részt vett a munkában, az itt szerzett élmények mélyen a lelkébe vésődtek.

Raczky Pál Rosner Gyulával 1965-ben Aszódon, a szentkereszti ásatáson

Tanár édesanyja azonban a természettudományok iránt is érdeklődő fiát inkább valami hasznosabb, gyakorlatiasabb szakma felé igyekezett terelni. Ugyanígy tett az egyetemről Bóna István is, így a régészet iránt érdeklődő lelkes fiatal matematika-fizika szakra jelentkezett, és ez – a katonasággal együtt – új világot nyitott meg előtte. A Bolyai Kollégiumban nagyon inspiráló szellemi közegbe került, ahol azonban az is világossá vált számára, hogy mégiscsak a régészet az ő igazi világa.

Végül a régészetet és a matematika-fizika szakot párhuzamosan végezte el.

„Anyukám szomorú volt, hogy nem a matematikát választottam. Attól félt, hogy el fogok veszni egy romantikus álomban.”

A szerencse most sem hagyta el. „1974-ben végeztem az egyetemen, ugyanebben az évben jelent meg az első cikkem is az Archaeologiai Értesítőben. 1973-ban Veszprémben egy ház és alapárkában eltemetve egy gyerek csontváza került elő. A lengyeli kultúra addig ismeretlen festetlen fázisát találtam meg, amely a dunántúli kora rézkor akkor még hiányzó fázisát töltötte ki.”

„1976-ban megástam Szajol-Felső földek kora neolitikus települését Szolnok közelében. Megint szerencsém volt, mert rátaláltam egy leégett házra, benne a teljes berendezéssel, egy halottal, figurális ábrázolásokkal, mindennel, amire egy régész csak vágyik.” Ebből született meg doktori disszertációja.

Még ebben az évben felkérést kapott David Clarke Analytical Archaeology című munkájának ismertetésére, a könyv az 1960-as években paradigmaváltást hozó új régészeti irányzat egyik legjelentősebb monográfiája, a régészet analitikai egységeinek újradefiniálásával foglalkozik. Ez az olvasmány alapozta meg az interdiszciplináris kutatások iránti elkötelezettségét. „A régészet és a természettudományos képzés bennem egy idő után összeért, éreztem, hogy másképp gondolkodom bölcsészként is.”

Nagy meglepetésként érte, amikor 1980-ban Bóna István, az ELTE akkori Régészeti Tanszékén az őskor és népvándorláskor régészetét egyaránt oktató egyetemi tanár, László Gyula nyugdíjba vonulásakor benne látta meg azt a szellemi nyitottságot és sokoldalúságot, amelyet az oktatói pályához fontosnak tartott, és tanársegédi állást ajánlott neki. 

„Már az egyetemi éveim alatt nagyon sok ásatáson vettem részt Bóna István, Kalicz Nándor és Makkay János mellett, hogy gyakorlati tapasztalatot szerezzek.

A régészetben ugyanis a gyakorlat és az elmélet nem elválasztható.” 

Gyakorlatias emberként az oktatás mellett tanásatást kezdett Öcsöd-Kováshalom késő neolitikus településén. Oktatási intézményként azonban sem a régészeti leletek elhelyezésére alkalmas raktár, sem restaurátor műhely nem volt az egyetemen, így első lépésben ezeket kezdte kialakítani. 1992-ben az akkori Régészeti Tanszékcsoport a vezetésével költözött át a Pesti Barnabás utcai épületből a Múzeum körúti épületbe, ahol a Régészettudományi Intézet ma is található. Itt két szinten kutatóhelyiségeket, raktárat, restaurátor műhelyt, majd oktatók és hallgatók segítségével szabadpolcos könyvtárat alakítottak ki. 

Az öcsödi ásatási csapat – hallgatók és kollégák körében

Közben újabb tellásatásba kezdett Polgár-Csőszhalmon, amely a legészakibb európai neolitikus tell településként különösen vonzotta. Amikor 1992-ben megindultak az autópályaépítést megelőző régészeti feltárások, kitűnő megoldást talált ahhoz, hogy a régészhallgatók terepi gyakorlatot szerezzenek. E munkák számos jelentős lelőhely feltárásához és egy új régészgeneráció kineveléséhez segítették hozzá. A megelőző feltárásoknak köszönhető, hogy a csőszhalmi tell mellett nagy felületen kezdődhetett meg az ásatás.

Az évtizedeken át itt folyó kutatások átütő nemzetközi sikert hoztak, egyben újragondolásra késztették a szakembereket,

mekkorák voltak és hogyan szerveződtek a neolitikus tellek és a hozzájuk tartozó külső települések.

A neolitikus kőeszközök kutatása kapcsán kezdett nemzetközi együttműködésbe Janusz Kozłowskival, akivel aztán több konferenciát szervezett, és több kötetet is szerkesztett, közös munkájuk eredményeképpen számos késő neolitikus tell település feldolgozása született meg. 2003-ban pedig Raczky Pált a Lengyel Művészeti és Tudományos Akadémia tagjává választotta.

A professzor szerint a régészeti munka lényeges feladatai közé tartozik, hogy közvetítse az érdeklődő nagyközönség felé az előkerült leleteket. Ennek szellemében először az 1980-as évek végén hozott létre nagyszabású kiállítást a legjelentősebb késő neolitikus alföldi tellekről, amelyet több másik – például egy hasonló bronzkori – kiállítás követett, és létrehozott egy régészeti parkot is. Ezek a tevékenységei is nagy nemzetközi sikert arattak, Németországban és Franciaországban több helyen bemutatták őket.

Raczky Pál 1995-től tanszékvezető docensként, majd 2005 és 2014 között a Régészettudományi Intézet igazgatójaként folyamatosan dolgozott az intézet fejlesztésén és az interdiszciplináris szemlélet megerősítésén, sokat tett azért, hogy a paleolitikumtól a kora újkorig minden korszak oktatása és kutatása megjelenjen az egyetemen. „A legbüszkébb arra vagyok, hogy mostanra tényleg intézet lettünk. Egy tanszék voltunk, aztán egy tanszékcsoport, aztán intézet, de

valóságos intézetté akkor váltunk, amikor komoly, nemzetközi projektjeink lettek.

Ez egy új minőség.”

Pályáját az újabb és újabb analitikai módszerek, elméletek iránti nyitottság jellemzi. Tanásatásai a jelenig vezetnek, hiszen Öcsödre nemrég tért vissza. „Most annak örülök, hogy a pályám végén egy OTKA-pályázatnak köszönhetően ezeket a települési halmokat újra kutathatjuk. Azt gondoltuk, hogy a tellekről már mindent tudunk, de most újra vizsgáljuk, és mindegyikről kiderül, hogy teljesen más elrendezésűek, mint korábban gondoltuk.” A 21. században felértékelődik a mikrorégészet, a mikrotörténetek írása, ezt tartja a régészet következő éveket meghatározó kutatási irányzatának.

A Széchenyi-díj meglepetésként érte. „A fociban is mindig középpályás vagy háttérjátékos voltam, azt nagyon szerettem, én nem vagyok egy csatár.” Ahogy fogalmazott, annak örül, hogy az intézet ma már sokpólusú, rengeteg jó, nemzetközi projektje van.

Forrás: ELTE Régészettudományi Intézet