A legjobb 12 közé kerültek az ÁJK-sok

2021.05.13.
A legjobb 12 közé kerültek az ÁJK-sok
Továbbjutott az ELTE csapata a nagy presztízsű King’s College (London) által szervezett Herbert Smith Freehills Competition Moot 2021-es versenyén.

Az európai uniós versenyjogi tematikájú nemzetközi perbeszédverseny idén a vertikálisan integrált digitális platformokon belül az App Store-ok kiszorító visszaéléseinek versenyjogi megítélésével foglalkozott. A hipotetikus tényálláshoz hasonló valós ügyben az Európai Bizottság előtt folyik eljárás az Apple-lel szemben a Spotify panasza alapján. Az első, írásbeli fordulóból a közel 40 résztvevő közül a 12 legjobb írásbeli beadványt benyújtó csapat jutott tovább.

A június közepén – ezúttal a koronavírus helyzet miatt – online megrendezendő szóbeli fordulón a következő hallgatókból álló csapatnak szurkolhatunk: Cserép Andor, Csillik Kristóf, Schultz Balázs és Teleki Lóránt. Felkészítő tanáraik Papp Mónika adjunktus és Bassola Bálint PhD-hallgató, ügyvéd.

A versenyre való felkészülést az Igazságügyi Minisztérium Jogászképzés minőségének javítását szolgáló pályázati támogatása segítette és a Kar Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszéke szervezte.

Forrás: ELTE ÁJK