A legpompásabb emberi elme

2024.12.19.
A legpompásabb emberi elme
A Neumann-év zárásaként december 10-én az Uránia filmszínházban bemutatták Bertha Lívia Neumann János életéről szóló dokumentumfilmjét, amelynek elkészítéséhez az ELTE nyújtott szakmai és tudományos hátteret. A film televíziós premierje 2024. december 27-én 20:50-kor lesz a Duna csatornán.

A zsebünkben lévő okostelefonokon és számítógépeken, a mai meteorológiai és tőzsdei előrejelzéseken és a bennünk lévő DNS szerkezet működési elvén, de a holdjárók vagy az űrben keringő űrszondák működésén és a világ valamennyi nukleáris fegyverének mindegyikén ott van egy ember ujjlenyomata. Ő Neumann János, aki elsőként hasonlította össze a számitógépet az ember agy működésével, és aki mindenkinél korábban ismerte fel, hogy a matematika a számítógéppel felfegyverkezve megváltoztathatja a világot.

A legpompásabb emberi elme a legnagyobb tengertúli tudománytörténeti gyűjteményekben felelhető dokumentumok, illetve Neumann János lánya, Marina von Neumann Whitman apjával kapcsolatos személyes emlékei és számos különleges archív felvétel felhasználásával készült. A filmből kirajzolódik a világhírű matematikus története Budapesttől Princetonon és Los Alamoson át Washingtonig, visszaemlékezések, interjúk és kordokumentumok segítségével ismerhetjük meg a különleges tudóst, aki a számítástechnika és a játékelmélet terén elért eredményeivel forradalmasította a 20. század tudományos-technikai fejlődését. 

Az Amerikai Egyesült Államok 34. elnöke, Dwight D. Eisenhower átadja a Szabadság Érdemrendet Neumann Jánosnak

A filmben részletek hallhatóak abból a különleges hangfelvételből is, amelyben Neumann János beszél a Voice of America magyar nyelvű adásában egy évvel halála előtt, emellett látható az egyetlen róla fennmaradt mozgóképi felvétel is, amely 1953-ban az NBC televízió stúdiójában készült. Felvillan majd a róla elnevezett „Johnniac” nevű számítógép, amelynek megépítését több másik számítógép mellett szintén Neumann János kezdeményezte, de ez az egyetlen, amely máig szinte teljes épségében fennmaradt.

A stáb Budapesttől Los Alamoson át Washingtonig számos nemzetközi hírű tudományos intézményben forgatott, a munkában magyar, amerikai és angol szakértők működtek közre. Az ELTE-ről Badinszky Áron tudományos-szakmai kérdésekben segítette a stábot, és a filmben szép számmal szólalnak meg ELTE-s kutatók. 

Robert Oppenheimer és Neumann János az IAS számítógép előtt Princetonban

"Neumann János születésének 120. évfordulójára emlékezve célunk egy olyan lángelme portréjának megrajzolása volt, akinek munkássága Albert Einsteinével összemérhető. A tudós különleges emberi karakterét és fantasztikusan szerteágazó tudományos munkásságát, valamint felfedezéseinek és gondolkodásmódjának világtörténelemre gyakorolt hatását is szerettük volna bemutatni. Az interjúk és a kordokumentumok mellett a mesterséges intelligencia legmodernebb eszközeit is felhasználtuk, MI-vel készült illusztratív képi és hanganyagokkal is igyekeztünk a legszélesebb közönség számára is érthetővé és befogadhatóvá tenni Neumann életét és tudományos hagyatékát” – mondta el a film rendezője, Bertha Lívia.

A film operatőre Szepesi Dávid, vágója Duszka Péter Gábor, zenéjét Dózsa Péter szerezte. A 80 perces dokumentumfilmet a hazai közönség először 2024. december 27-én este 20:50-kor láthatja a közmédia Duna csatornáján, a Neumann-év zárásaként.

A film előzetesét az alábbi linken tekintheti meg.