A mai magyar tanárképzés helyzete és problémái
A 2021-ben megjelent tanárképzési rendelet ősztől egységesíti és egy évvel lerövidíti a tanárképzés tanulmányi idejét, másként strukturálja a pedagógiai tárgyakat és a tanárjelölti gyakorlatot, ugyanakkor számos konkrét részlettel még adós. A rendelet apropóján az MTA Filozófiai és Történettudományok Osztálya május 20-án konferenciát tartott, ahol az előadók nemzetközi és interdiszciplináris szempontból elemezték a jelenlegi gyakorlatot, és rajzolták fel a lehetséges jövő képét. Az ülés levezető elnöke Bárdos Jenő, az MTA Pedagógiai Tudományos Bizottságának elnöke volt.
Hunyady György akadémikus, az ELTE PPK professor emeritusa bevezető gondolataiban szimbolikus jelentőségűnek nevezte, hogy a konferencia májusban, az akadémiai közgyűlés havában, annak mintegy részeként zajlott. Az akadémiai köztestület tagjainak többsége egyben a pedagógia művelője, ami önmagában indokolja, hogy az Akadémia fórumot biztosítson ennek a szakterületnek – hangsúlyozta.
A délelőtti szekcióban Felvinczi Katalin, az ELTE PPK egyetemi tanára hazai és nemzetközi pedagóguskutatások fényében vázolta fel a pedagógusok pályaválasztásának lelki motivációit és a pályán maradás feltételeit, a pedagógusok mentális egészségét és kiégettségét befolyásoló tényezőket, a tanárok énhatékonysággal, hivatással és munkahelyi elégedettséggel kapcsolatos vélekedését, valamint testi, lelki, szociális jóllétük komplex rendszerének összefüggéseit. Megállapította:
meghatározó jelentőségűnek látszik mindezekben az intézmény szervezeti kultúrája,
a pedagógusoknak biztosított támogató rendszerek stabil és a szükségletekhez igazodó működése, valamint a kollaboratív technikák és értékelési gyakorlatok alkalmazása. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kutatások jóvoltából rendelkezésünkre állnak azok az információk, amelyek alapján hatékonyabb, a pedagógusok szükségleteit jobban kielégítő és a diákok életminőségét támogató köznevelési rendszer működhet. Már csak azt kéne feltárni, mi akadályozza valójában egy ilyen rendszer kialakítását és elkötelezett működtetését – mondta.
Halász Gábor, az ELTE PPK egyetemi tanára hangsúlyozta, hogy a pedagógusok gyakorlatai és környezete rendkívül változatos képet mutat, és ezek alapján lehetne hitelesen megfogalmazni, melyek azok a pedagóguskompetenciák, amelyeknek a kialakítására a tanárképzésben kiemelten figyelni kell. Felidézte a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) által meghatározott négy alapkompetenciát: „Tudjam és értsem, amit tanítok”; „Segítsem a tanulóim tanulását”; „Abban az adott társadalmi közösségben és közegben, ahol az iskolám van, elkötelezetten jelen legyek”; „Állandóan fejlesszem magam”. Mint elmondta, itt az ideje a paradigmaváltásnak, pedagógusképzés helyett a pedagógusok folyamatos tanulására, sőt a pedagógusképzők folyamatos tanulására kell fókuszálni a komplex pedagógustanulási ökoszisztémában, amelyben a tanár hivatását a mindennapokban gyakorolja.
Rapos Nóra, az ELTE Neveléstudományi Intézet egyetemi docense délutáni előadásában kiemelte, hogy a tanár a pedagógus-életpályán mindvégig tanul, és ez a tanulás lényegét tekintve nem szakaszolható, hanem dinamikus, aktív folyamat, amely kapcsolatban áll az identitásváltozással is.
A tanácskozásról készült beszámolót, valamint videófelvételt az MTA honlapján tekintheti meg.