„A paplan alatt zseblámpával matematika könyvet olvasni”

Március 15-én a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (polgári tagozat) kitüntetést vehette át. Miért tartja fontosnak az elismerést?
Hamarjában azt válaszolnám, hogy egyáltalán nem tartom fontosnak az elismerést. De rögtön vitatkoznék is magammal. Olyan szempontból valóban nem „fontos”, hogy formális elismerések nélkül is végzi az ember a dolgát, azok nélkül is lehet sikeres, teljes életet élni. Abból a szempontból viszont fontos, hogy alapértelmezésben az elismerés valamely elvégzett munkára, teljesítményre mutat rá, és mondja ki, hogy annak értéke van. Jelen esetben – véleményem szerint – kapcsolódik ahhoz, hogy 2012 nyaráig a Természettudományi Kar dékánja voltam. Az itteni munkát – amely az egész Kar teljesítménye – ismeri el az átvett tisztikereszt. Valóban fontos, hogy néha az ember megálljon és visszapillantson arra, amit elvégzett. Ebben segít ez a kitüntetés.

Matematikusként milyen kutatásokat végzett az utóbbi időben, mi ezeknek a jelentősége?
Dékáni feladataim mellett az utóbbi időben sajnos lényegesen kevesebb időm maradt a tudományos kutatásra. Szerencsés voltam ugyanakkor abból a szempontból, hogy mindig sikerült időtöredékeket kiszakítani, és izgalmas matematikával foglalkozni. Mostanában a sztochasztikus rendszerelmélethez kapcsolódó kérdésekkel foglalkoztam. Egy lehetséges alkalmazás például mesterséges hangok szintetizálása: minél egyszerűbb eszközökkel, de elkerülve azt, hogy „dobozhangja” legyen a szintetizált szövegnek.

Mi vonzotta a tudományos pályára?
Tízéves koromtól fogva matematikus akartam lettem, pontosabban „matematikát akartam csinálni”. Lebilincselő és érdekes dolog megérteni valamely jelenség törvényszerűségeit – jelenségen alapvetően a matematika valamely részterületét értem. Az is izgalmas természetesen, ha az ember megérti, hogy miért nem süllyed el a vashajó, vagy hogy mi módon működik a dízelmotor, hogyan mozognak a bolygók. De igazán érdekfeszítő akkor lesz, ha megértjük például, hogy a gravitáció egyszerű törvényéből hogyan vezethetőek le a bolygómozgásra vonatkozó Kepler-törvények. Ez pedig már színtiszta matematika. Ez adja az igazi élményt.

A Valószínűségelméleti és Statisztika Tanszéket vezeti. Hogyan teremti meg az egyensúlyt az oktatás és a kutatás között?
Sokfajta árnyalata van ennek a kérdésnek. Nagyon távolról kezdve: az Eötvös Loránd Tudományegyetem úgynevezett kutatóegyetem. Az ELTE küldetésnyilatkozata is tartalmazza, hogy „színvonalas egyetemi oktatómunka elképzelhetetlen a színvonalas kutatómunka nélkül”. Azonban ritka az az ihletett pillanat, amikor a friss kutatási eredmények meg tudnak jelenni az oktatásban. Az egyetemi matematikaoktatás nagy része – optimistán fogalmazva – 30–50 éves tudományos eredmények átadását tartalmazza. Ez mintha arra utalna, hogy valóban szét kell választani – legalábbis időben – az oktatást a kutatástól. Részben valóban így is van: külön időt kell szánni a kutatásra. Azonban a matematikusok képzése során az oktatómunkának nem – vagy legalábbis nem csak – az a feladata, hogy bizonyos ismeretanyagot átadjon a hallgatóknak, hanem az is, hogy ezt úgy csinálja, mintha éppen akkor fedeznénk fel az új tételeket, alkotnánk meg az új fogalmakat. Az az oktató, aki aktívan kutat is, általában könnyebben tudja átadni a régi ismereteit is, mert megfelelően lelkes, és megmutatja a közös felfedezés örömét, amit ő a kutatásában is megél. Ekkor fogja megtanulni a hallgató, hogyan kell a matematikai kutatást végezni. Ez mind az elméleti, mind az alkalmazott matematikára igaz.

Kiknek ajánlaná ezt a pályát?
Azoknak ajánlanám, akik úgy érzik, hogy erre születtek. Hogyan lehet ezt észrevenni? Az például már árulkodó jel, ha valaki focimeccsen, miközben a kapuban áll és néha vetődve véd, az adódó üresjáratokban matematikai kérdéseken gondolkodik. De azért ennél kevesebb is elég: este, amikor a szülők már leoltották a lámpát, a paplan alatt zseblámpával matematika könyvet olvasni. Extrém példák, de arra jók, hogy rámutassanak, mennyire szükséges, hogy az embert lebilincselje, elvarázsolja a matematika. Azonban a matematika múzsája igen követelődző, igényli, hogy az ember minél több időt töltsön vele. Nagyon fontosnak gondolom, hogy egy határon túl ennek ellen kell állni. Meglepő talán, de fizikai-szellemi állóképesség nélkül nem lehet egy életen keresztül eredményes matematikát csinálni. Ezért kell valami „kiegészítő sportág”. Ez lehet tényleges sport, de lehet akár zene is.

Mit tanácsolna azoknak a fiataloknak, akiket a matematika érdekel?
Azoknak, akik már eldöntötték, hogy a matematika lesz az életük, a legfontosabb tanácsom, hogy vegyék észre, hogy nem csak matematikából áll az élet. Gauss, a XIX. század híres német matematikusa valószínűleg kiállhatatlan természetű volt. Ez utóbbit az utókor elfelejti, az előbbiért viszont tisztelettel tekint rá. De azt azért ne gondoljuk, hogy ahhoz, hogy híres matematikus váljon belőlünk, feltétlen kiállhatatlan természetűnek kell lennünk. Akkor meg végképp a rossz oldalra tettünk, ha nem lesz híres matematikus belőlünk és még a természetünk is kiállhatatlan.

Milyen kutatásokat tervez a jövőben?
Tovább szeretném folytatni azokat a kutatásokat, melyeket az elmúlt években megkezdtem. De jelenleg a legfontosabb számomra, hogy a majd’ évtizedes, elsősorban adminisztratív tevékenység után visszatérhessek az elméleti kutatásokhoz. Ez egészen más személyiséget kíván, sokkal magányosabb tevékenység.