A régió egyik legsokszínűbb akadémiai közössége

2025.05.05.
A régió egyik legsokszínűbb akadémiai közössége
Az ELTE Hallgatói Önkormányzat és az International Student Advisory Committee (ISAC) április végén második alkalommal rendezte meg a nemzetközi hallgatók kulturális találkozóját a lágymányosi kampusz Gömb aulájában.

A Cultural Connection Day rendezvényen 25 ország hallgatói, 21 nagykövetség, 10 civil szervezet, valamint az ELTE nemzetközi ügyekkel foglalkozó szervezeti egységei (CHARM-EU Iroda, Nemzetközi Stratégiai Iroda) képviseltették magukat. A résztvevőket Laura Alzmeter, a PPK doktorandusz hallgatója, az ISAC elnöke és Boros Réka, az EHÖK külügyi alelnöke köszöntötték, az eseményen részt vett Borhy László rektor és Scheuer Gyula kancellár is.

Az ünnepség az Eötvös Loránd Tudományegyetem sokszínűség, nyitottság és befogadás melletti elkötelezettségét fejezi ki. "Büszkék vagyunk arra, hogy csaknem 120 országból érkező 5300 nemzetközi hallgatójával az ELTE a régió egyik legsokszínűbb akadémiai közössége" – fogalmazott nyitóbeszédében Borhy László. A rektor hangsúlyozta: ma minden korábbinál fontosabb, hogy az egyetemi polgárok megismerjék egymás hagyományait, értékeit és kultúráját, ebben pedig komoly szerepe van az ISAC munkájának, amely aktív kapcsolódási platformot jelent a magyar és nemzetközi hallgatók, illetve a külföldi diákok és az egyetemi vezetők között. 

A szervezők a rektort születésnapja alkalmából egy mexikói piñatával köszöntötték, amelyben több mint tíz nyelven írt jókívánságok rejtőztek. Ezután az ELTE Művészetközvetítő és Zenei Intézet Trefortissimo Kórusa adott rövid koncertet Báródi Gabriella művésztanár, a Zenekultúra Tanszék oktatója vezényletével, fellépett a HÖOK Mentorfactor Singers, majd a résztvevők Algéria, Thaiföld, Mongólia, Indonézia, Ecuador, Irán, a Fülöp-szigetek és Magyarország táncaiból és népviseleteiből láthattak bemutatót.

A nemzetközi kulturális találkozó 35 kiállítója egész nap poszterbemutatókkal, nemzeti ételekkel, felpróbálható népviseletekkel várta a vendégeket, akik vadászsólymokkal is fotózkodhattak, részt vehettek az Amrita Sher-Gil Indiai Kulturális Központ szabadtéri jógaóráján vagy Pohl Uwe, az ELTE Angol-Amerikai Intézet oktatója interkulturális workshopján, a nap végén pedig megpihenhettek az Északi tömb bejáratánál felállított szaudi teasártorban. A programot kocsmakvíz zárta a Trefort-kerti kampuszon a Könyvtár Klubban.

Cultural Connection Day 2025

Cultural Connection Day 2025

0

/

0

0

/

0