A római jog és az Oszmán Birodalom

Hamza Gábor, az ELTE ÁJK Római Jogi és Összehasonlító Jogtörténeti Tanszékének akadémikus egyetemi tanára legújabb kötetében olyan tanulmányokat gyűjtött egybe, amelyek a különböző kodifikációs eljárások és azok határokon túlmutató hatásának megértéséhez segítenek hozzá, valamint bemutatják, hogyan hatott a (római) polgári jog és a nyugat-európai jogi fejlődés az Oszmán Birodalom és az ahhoz közeli, például a ciprusi és a macedóniai területek törvényhozására.
Az Oszmán Birodalom korszerűsítése hosszú utat tett meg – fogalmazott a könyvbemutatón Hóvári János főigazgató, volt ankarai nagykövet. – Az európai és a nyugati gondolkodású, modern Törökország egyik legfontosabb alapító atyja, Mustafa Kemal Atatürk fejezte be a török jogrendszer reformját és teljes mértékben helyettesítette az iszlám törvényt az európai-római jogi alapú rendszerekkel.
A berlini Klaus Schwarz Verlag kiadónál megjelent könyvben a szerző bemutatja Schwarz Bertalan András kivételes életművét is, aki a török–magyar jogi kapcsolatok kiemelkedő szakértője volt.
A könyvbemutatóra a 2016-ban elhunyt turkológus professzor emlékére létrehozott Hazai György Könyvtárban került sor, ahol a régi nagy orientalista nemzedék kiemelkedő képviselőjének egy életen át tartó kutatásai eredményeképpen összegyűlt, tízezernél is több kötetből álló tudományos gyűjteményét jelenleg az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézete hallgatóinak, valamint a Török Tanszék diákjainak közreműködésével katalogizálják.
A rendezvényen megjelent Vékás Lajos professor emeritus, az MTA alelnöke, Fodor Pál, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának főigazgatója, Sakir Fakili, a Török Köztársaság, illetve Vilayat Guliyev, az Azerbajdzsáni Köztársaság budapesti nagykövete, Selda Cimen, az Észak-Ciprusi Török Köztársaság magyarországi kepviselője, valamint Gerd Winkelhane, a berlini könyvkiadó igazgatója.
Forrás: ELTE ÁJK
Fotó: Mehmet Yılmaz