„A sportolás az egyik legalapvetőbb emberi életformánk”

2016.04.13.
„A sportolás az egyik legalapvetőbb emberi életformánk”
Scheuer Gyula, az Egyetem kancellárja örömmel vállalta a III. ELTE – Egyetemi-Főiskolai Dolgozók Sport Kupájának fővédnökségét, az ELTE kosárlabda csapatának tagjaként részt is vesz a versenyen. Az ELTE Sport Kft. oldalán megjelent interjúban az Egyetem által tervezett sportfejlesztésekről is beszélt.

Miért tartja fontosnak az egyetem életében az április 23-i Dolgozói Sport Kupát?
Nagyon örültem, amikor tavaly először a kosárlabda csapat tagjaként, versenyzőként részt vehettem az akkor második alkalommal megrendezett ELTE Dolgozói Sport Kupán, hiszen a sport a mai napig fontos szerepet tölt be az életemben. Magánemberként is fontosnak tartom, hogy amikor csak lehet, sportoljak, az ELTE kancellárjaként pedig külön örülök, amikor egyre több rendezvény fővédnökeként népszerűsíthetem a sportolás és az egészségtudatos életmód értékeit. Remélem, hogy az előző két kupán elért eredményeken felbuzdulva, idén még több kolléga áll majd csapatokban vagy egyénileg is rajthoz, és igazi versengést, színvonalas összecsapásokat fogunk látni az idei Kupán is.

Ön szerint miért fontos egyetemi-főiskolai dolgozóként példát mutatni és népszerűsíteni a mozgást?
Hiszem, hogy ezeknek a sportrendezvényeknek létjogosultsága van, és nemcsak azért, mert a sportot és az egészségtudatos életmódot tudjuk népszerűsíteni, hanem azért is, mert összetartó erővel bír az egyetemi dolgozók összekovácsolásában, erősíti a közösség tudatot. Az egyetemek életében pedig különösen fontos, hogy az egymástól távol eső intézményekben dolgozó kollégák a munkahelyi környezetükből kiszakadva, máshol, máskor, új helyen tudjanak impulzusokat szerezni, egymással ismerkedni, közösen sportolni. Tudom, sok helyen elhangzik és pont ezért talán sokaknak már közhelynek számít, hogy a sport kitartásra ösztönöz, megtanít küzdeni, de szerintem ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni, ahhoz, hogy mindenkiben tudatosuljon, a sportolás nem kötelesség, hanem az egyik legalapvetőbb emberi életformánk kell, hogy legyen.

Az ELTE milyen sporttal kapcsolatos fejlesztéseket tervez a jövőben?
Kancellári kinevezésem óta fontosnak tartom az egyetemi sportélet támogatását és ebben szerencsére partnerekre találtam az egyetem vezetésében is, ezért már a kezdetektől komoly figyelmet fordítunk az ELTE-s sportlétesítményeink infrastruktúrájának fejlesztésére és korszerűsítésére. A jövőben a BEAC-cal közösen kívánjuk fejleszteni ezt a területet, az irányvonalak, amelyek mentén elindulhatunk, már állnak: többek között fejleszteni kívánjuk a Bogdánfy úti sportcsarnokot, korszerű kiszolgáló épületet tervezünk a létesítményre és új műfüves pályát építünk, továbbá keressük annak a lehetőségét, hogy újabb sportcsarnokot tudjunk építeni a belvárosban a Campusok közelében. Ezeknek a fejlesztéseinknek a célja, hogy a sportlétesítményeink és majd az ott megrendezésre kerülő sportrendezvényeink egy olyan szigetet jelentsenek az ELTE életében, ahova a diákok és dolgozók egyaránt szívesen jönnek feltöltődni, kikapcsolódni, mi pedig minőségi szolgáltatásokkal tudjuk biztosítani ennek hátterét.

Az Ön életében milyen szerepet játszik a sport?
Mindig is fontos szerepet játszott, gyerekként és felnőttként egyaránt: 12 éves koromtól kosárlabdázom, próbálkozom a tenisszel is és szeretek úszni, amatőr sportolóként pedig, ha tehetem, jelenleg is szívesen erősítem az ELTE kosárlabda csapatát a különböző sporteseményeken, mint ahogy teszem ezt most is ELTE Dolgozói Sport Kupán. Csapatunkkal régóta készülünk, és nagy lelkesedéssel edzünk, hogy a Kupán a legjobb formánkat mutassuk, és méltó ellenfelei lehessünk a többi induló csapatnak.

Milyen üzenetet küld a résztvevő intézményi csapatok és egyéni indulók számára?
Legyünk minél többen, hajrá ELTE!

Forrás: ELTE Sport