„A szociológia helyzete nagyon megváltozott”

Hogyan látja: kinek érdemes szociológiával foglalkoznia?
Azoknak ajánlanám ezt a hivatást, akik tudományos szinten is érdeklődnek a társadalom és annak problémái, változásai iránt, illetve, akiket foglalkoztat, hogy az milyen összefüggéseket rejt. Én a hatvanas évek második felében kezdtem el a tudományterülettel foglalkozni, amikor Magyarországon a szociológia felfutóban volt, amikor a hazai értelmiség figyelme egyre inkább ezen tudományterület felé orientálódott. Szociológiai témában írott első cikkeim is a hatvanas évek második felében jelentek meg, az ELTE-re pedig 1970-ben kerültem, és tavalyi nyugdíjazásomat követően sem váltam meg hallgatóimtól: jelenleg is oktatok professor emeritusként.

Mi fogta meg leginkább a szociológiában?
Mindig is nagyon foglalkoztatott, hogy a szociológiában mennyire fonódik össze a közélet és a tudomány, illetve mennyire lehet elválasztani a kettőt szociológiai kérdések boncolgatásakor. Egy vegyész, vagy matematikus, amikor kutat, nem közéletet él, hanem teljes mértékben tudománnyal foglalkozik. A szociológusnál a kettő szorosabban összekapcsolódik. A magam részéről mindig igyekeztem hangsúlyozni, hogy az igazságra vagyok kíváncsi, ugyanakkor engem is rendkívül foglalkoztatnak a közéleti problémák, melyek közül a legsúlyosabbnak jelenleg a mélyszegénységet tartom.

A magyar szociológia-oktatás megteremtésében is jelentős szerepet játszott. Hogyan fogalmazódott meg az igény a szociológia egyetemi szintű oktatására, a Szociológia Doktori Iskola létrehozására?
Igaz, hogy én is ott voltam, amikor elkezdődött az ELTE-n a szociológia oktatása, ugyanakkor a szociológia szak megteremtése Huszár Tibor érdeme, a doktori iskola létrehozása pedig Némedi Déneshez köthető. Mindkettőjüknek segítettem ebben a munkában, hiszen nagyon fontosnak tartottam az egyetemi szintű szociológiaképzés, évtizedekkel később pedig a doktori iskola megszületését.

Hogyan emlékszik vissza a doktori iskola indulására? Hogyan látja jelenleg az utánpótlás helyzetét?
A doktori iskolát már egy erős tanszéken indíthattuk el, olyan kollégák kíséretében, akik a hazai szakmai életnek és a nemzetközi tudományos világnak is az élvonalába tartoztak, mint többek közt Angelusz Róbert. A doktori iskola feladata a tudósképzés és ez iránt eleinte nagyon intenzív volt az érdeklődés. Jelenleg is vannak tehetséges fiatal kollégák az egyetemen, azt azonban hangsúlyoznom kell, hogy a szociológiának a helyzete nagyon megváltozott ahhoz képest, milyen volt a hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején. Akkoriban sokkal kevesebb hivatásos szociológus dolgozott és egyszerűbb eszközökkel kutattak, de az értelmiséget intenzíven érdekelték a szociológiai kérdések. A nyolcvanas évektől ugyanakkor más tudományterületek is az érdeklődés középpontjába kerültek, főleg a közgazdaságtan és a politikatudomány. A szociológia ezáltal háttérbe szorult és azt figyeltem meg, hogy ez jelenleg is így van. Erről a változásról kutatásokat is tervezek a jövőben.

Ön szerint mi az oka ennek a jelenségnek?
Egyrészt a globalizáció miatt nehezebben lehet meghatározni és értelmezni a lokális problémákat. Másrészt, az utóbbi években számos terület levált a szociológiáról és önállósodott, így például a nemek kutatása, vagy a kisebbségkutatás. Vagyis a szociológia alapkérdései, mint a társadalmi változások, háttérbe szorulnak. Ez ugyanakkor nem magyar sajátosság, hanem nemzetközi tendencia.

Jelenleg ifjúságkutatással foglalkozik. Mesélne erről?
Az OTKA keretében van egy jelenleg is futó pályázatom, amelyben fiatal nemzedékeket hasonlítok össze, hogy képet kaphassak arról, milyen volt a 20. században fiatalnak lenni Magyarországon. A kutatásban az I. világháború idején, illetve a 30-as évek végén élő fiatalokat, a 68-as „Nagy generációt”, valamint a rendszerváltás és a kétezres évek ifjúságát vizsgálom. Arra vagyok kíváncsi, hogy ők miben tértek el egymástól és mennyire hasonlítottak a másikra.