,,A szövegolvasás egymás megértésének különleges formája”

Klasszikafilológusként és hebraistaként diplomázott, majd doktorált. Jelenleg milyen témával foglalkozik?
Most készülő tanulmányomban, amely az Ókor folyóiratban fog megjelenni, azt vizsgálom, hogyan jelenik meg bibliai szövegekben a hazugság, különösen a hamis prófétaság problémája. Ennek apropóját az adta, hogy tavaly az Ókortudományi Intézet előadássorozatának a hazugság és a megtévesztés volt a fő témája. Rögtön a felhíváskor eszembe jutott a Királyok első könyvének utolsó fejezete, amely Izrael csatába induló királyát ábrázolja, akinek négyszáz próféta egyhangúlag ígér győzelmet, egy viszont bukást jósol neki – és a történet ezt az egyet igazolja. Az embert ma is megérinti a konfliktus drámaisága, ahogy a magányos próféta dacol az elsöprő túlerővel, amely ráadásul isteni felhatalmazást követel magának. További érdekesség, hogy a próféta azzal vívja ki a hatalom és a többség haragját, hogy egy látomásra hivatkozva azt állítja: a hamis prófétákat maga Isten tévesztette meg egy hazug szellem révén, hogy a király a csatában odavesszen. Kész összeesküvés-elmélet, de legalábbis a legitimitásnak olyan alapvető megkérdőjelezése, valamint oly nagy lehetőség a blaszfémiára, hogy a történet az értelmezőket azóta is intenzíven foglalkoztatja. De egyébként szinte minden bibliai szövegnél azt tapasztalja az ember, hogy ha odafigyel a részletekre és bátran kérdez, akkor újabb és újabb regiszterek, rétegek és összefüggések tárulnak fel előtte.

Említette a különböző regisztereket: hogyan befolyásolja az értelmezést az, hogy a szöveget filológus, vallástörténész, teológus vagy éppen irodalmár közelíti meg?
Kérdés, hogy ezek a regiszterek milyen létmóddal rendelkeznek: eleve benne vannak a szövegben, és csak fel kell őket tárni, vagy a mi megközelítésünk és kérdéseink látják bele őket a szövegbe, esetleg az évezredes értelmezési hagyomány vezet bennünket – akár félre is. Tény, hogy a bibliai szövegek minden más nyugati szövegnél hosszabb folyamatos hagyományozás útján jutottak el hozzánk, és ezektől nehéz függetleníteni magunkat. Sokszor nem is érdemes, mert a későbbi korok megközelítése nem kevésbé érdekes, mint az eredeti szöveg, csak persze az értelmezések vizsgálata során inkább egy eszmetörténeti perspektíva bontakozik ki előttünk, nem pedig a szerzői szándék. Más kérdés, hogy a Biblia értelmezői többségükben abból indultak ki, hogy a szerző végső soron maga Isten, tehát a szöveg megértése párhuzamosan halad e különleges szerző egyéb utakon – filozófia, teológia, misztika révén – történő megismerésével. Ez a Biblia esetében sajátos hermeneutikai hozzáállást eredményezett. A modernitás óta meghatározó tudományos megközelítés ezzel szemben alapvetően szekuláris, és függetlenül az értelmező vallási meggyőződésétől a módszerre és az így nyert eredmények tudományos igazolhatóságára helyezi a hangsúlyt. A módszerek között megkerülhetetlen a szövegek alapos ismerete, vagyis a filológia: a nyelv és a történeti-tárgyi kontextus vizsgálata. A történészt a szöveg révén tetten érhető történeti valóság érdekli, a teológust a szöveg ma is releváns etikai, metafizikai tartalma, az irodalmár pedig a szöveg ábrázolásmódját kutatja. Ezek

a különféle megközelítések sokszor gyökeresen eltérő értelmezésekhez vezetnek, egyik a másikat megkérdőjelezi vagy leárnyékolja, gyakran azonban szerencsésen kiegészítik egymást.

Érdekes és tanulságos, hogy a zsidó és a keresztény exegetikai hagyomány legalább a középkor óta elfogadja, hogy a bibliai szövegeknek több jelentésszintje lehetséges, és ezek egymást gazdagítva élnek együtt. Mindenesetre a szöveg vizsgálatához a szaktudáson kívül sok türelemre és nagyfokú empátiára is szükség van.

Hogyan valósul meg mindez a gyakorlatban, hogyan adja át ezt a megközelítést a hallgatóinak?
Az elmúlt évtizedekben egyetemi óráimon leginkább a szövegolvasás műfaját gyakoroltam, jellemzően héber és görög, ritkábban arámi és latin bibliai vagy posztbiblikus szövegeket olvasunk és elemzünk. A hallgatókkal szűk körben, eredeti nyelven tanulmányozzuk a szövegeket. A kis létszám kifejezetten kedvez a filológiai-szövegértelmezői munkának, mert így oda tudunk figyelni minden kérdésre és felvetésre. Érdekes és inspiráló, hogy az órákra különböző vallási és kulturális hátterű hallgatók érkeznek, ami más és más problémákra teszi őket érzékennyé. A szövegolvasásnak természetesen van egy nagyon egzakt, technikai része: ismerni kell a nyelvet, utána kell nézni a szavaknak és a tárgyi ismereteknek, tájékozottnak kell lenni a szakirodalomban. A problémaérzékenység azonban még ezt a szinte természettudományos megközelítést is árnyalja. Ily módon a szövegolvasás, egy mindnyájunk számára fontos szöveg faggatása a kommunikációnak,  egymás megértésének különleges és kifinomult formája is egyben.

Ennek során így vagy úgy, de mindig jelen van a vallás, az én tapasztalatom pedig az, hogy

a közös nevező megtalálásához nem az vezet el, ha erőszakkal lehántjuk a szöveg vallási felhangjait, hanem ha azokat is empatikus és nem ellenséges vizsgálódás tárgyává tesszük.

Önt mi vezette el ehhez a tudományterülethez? Mi volt az első kutatási téma, amivel foglalkozott?
Egyházi iskolába jártam a rendszerváltás előtt, ott vált számomra fontossá a Biblia. Különösen a ferences Barsi Balázs volt rám ebben nagy hatással. Amikor az ELTE-re jöttem, és az első hetekben meghallottam, hogy létezik Hebraisztikai Tanszék (abban az évben alapította Komoróczy Géza), azonnal tudtam, hogy ott a helyem. Elkezdtem járni Turán Tamás héber óráira, ahol a héber nyelv mellett beavatást nyertem a rabbinikus gondolkodás gazdag világába is. Közben a latin szakot egy idő után felcseréltem görög szakra, ahol mindenekelőtt Horváth Judit és Kapitánffy István óráin szerettem meg a klasszikus görög irodalmat, különösen Platónt. Egyszerre vonzott a két nyelv, és még inkább a rájuk épülő irodalmi és vallási hagyományok.

Kezdettől fogva személyes és tudományos kihívás volt számomra, hogyan lehet őket egymással dialógusba léptetni.

Egyik szakdolgozatom kiinduló kérdése az volt, hogy miért akarta felépíteni Julianus, ez a kereszténységből kitért filozófuscsászár az i.sz. IV. században a jeruzsálemi szentélyt. A Leuveni Egyetemen végzett doktori tanulmányaimban ezen a nyomon indultam tovább, és így lettem Carlos Steel tanítványa, aki a Julianus gondolkodását is meghatározó platóni hagyomány egyik legnagyobb szakértője. Témám az újplatonikus Nap-teológia lett, amellyel a korszak pogány teológusai igyekeztek alternatívát kínálni Krisztus növekvő népszerűségére, akit a keresztények már nem csak szenvedő embernek, hanem a kozmoszt uraló teremtő princípiumnak is tartottak – mint a pogányok a Napot. Így lett a korabeli világnézeti viták fő kérdése, hogy valaki a Napot vagy Krisztust tekinti a láthatatlan Isten látható megnyilvánulásának. Időközben megszakításokkal hebraisztikát oktattam a Pázmányon, Fröhlich Ida tanszékén, így a kapcsolatom a Bibliával és a zsidó hagyománnyal ezekben az években is intenzív maradt. Egyébként érdekes módon a Nap-szimbolikát nem csak a pogányok és a keresztények alkalmazták szívesen a kései antikvitásban, hanem a zsidók is, ahogy azt például a számos szentföldi zsinagóga-mozaik tanúsítja, amelyek zodiákus-köröket ábrázolnak középen a nappal. Az ELTE Ókortudományi Intézete, ahol 2010 óta dolgozom, ideális helyszín a héber és a görög stúdiumok párhuzamos művelésére.

Ön a vezetője a két éve indult bibliatudományi minor képzésnek. Hogyan épül fel, milyen képzettséget kapnak a hallgatók, akik elvégzik?
Ezt a képzési programot a Vallástudományi Központ, illetve az Assziriológiai és Hebraisztikai Tanszék közösen dolgozta ki, amiben különösen Déri Balázs, a Központ vezetője nyújtott nagy segítséget. A koncepció lényege, hogy a két tanszék által kínált bibliai tárgyú kurzusokat (bibliai nyelvek, irodalmak, történelem, vallás, liturgia) olyan tárgyakkal egészítsük ki, amelyek a Kar sokszínű kínálatában amúgy is jelen vannak, de szétszórtan. A megvalósítás során gyorsan kiderült, milyen nagy potenciállal rendelkezik karunk:

tucatnyi olyan tárgyat tudtunk a képzésünkbe bevonni, amelyek a Biblia recepció- és kultúrtörténetének szerves részei.

Azóta olyan kurzusok is létrejöttek, amelyeket kifejezetten a bibliatudomány mint diszciplína inspirált: ilyen Gelencsér Gábor Film és Biblia, vagy Szentgyörgyi Rudolf A Biblia a korai magyar irodalomban című kurzusa. Ha valaki megnézi a honlapunkon található tanegységlistát és kurzuskínálatot, láthatja, hogy a képzés két fő részből áll: a kötelező törzsanyagból, amelyek alapvető bevezetést nyújtanak a Biblia tanulmányozásához nélkülözhetetlen tudományterületekbe, és egy fakultatív modulból, amelyen belül szabadon választhatók nyelvi és nem nyelvi tárgyak. Képzésünk további célja, hogy a Biblia és a bibliai kultúrtörténet kutatásának eredményeit a szélesebb közönséggel is megossza, ezért szervezzük immár harmadszor Az Írás arcai című bibliai előadássorozatunkat. A sorozat szervezésében nagy segítségünkre vannak hatékony önkéntes hallgatók, a kurzusok egyeztetése pedig nem volna lehetséges az érintett oktatók és programfelelősök együttműködése nélkül.

Miért ajánlaná a képzést a hallgatóknak?
Képzésünk ideális vallás- és kultúrtörténeti kiegészítést nyújt bármely főszak mellé, és természetesen nem csak a bibliai vallások iránt érdeklődőknek, hanem mindenkinek, aki más irányú tanulmányai során vagy egyéni érdeklődésből fontosnak tartja, hogy 50 kredit mennyiségű bibliai témájú kurzust elvégezzen. Vonzerőt jelenthet a már említett magas színvonalú sokféleség mellett az egyedülállóan erős nyelvi képzés. Aki nálunk tanul bibliai hébert, görögöt, arámit vagy latint, az a képzés végeztével stabil tudásra tesz szert. Ha további bibliai nyelveket szeretne tanulni (szír, örmény, arab, kopt, stb.), karunkon erre is van lehetőség. Ugyanakkor nyelvi képzés nélkül is elvégezhető a minor, ez esetben számos tematikus tárgy közül lehet választani. A bibliatudományi képzés fő részét szolgáltató tanszék és intézet országosan kiemelkedő oktatást nyújt hebraisztikából, judaisztikából, klasszika-filológiából és liturgiatörténetből, több munkatársunk egyben kutatócsoportok tagja vagy az MTA kutatója is. A tapasztalatok alapján a nálunk megszerezhető bibliai ismeretek jól hasznosíthatók számos más képzésben, hiszen a bibliai motívumok, témák és szemléletmódok civilizációnkat széltében-hosszában átjárják. A tudományos színvonal mellett még azt emelem ki szívesen, hogy óráinkon, mintegy a bibliai szövegek terében, sokféle identitású és elkötelezettségű hallgatók és oktatók kommunikálnak egymással érdemben anélkül, hogy egymás értékeit megkérdőjeleznék.

A vallási viták, sőt háborúk hosszú sorára gondolva paradoxnak tűnhet, de a bibliai szövegek közös tanulmányozása tényleg ezt a toleráns hozzáállást segíti elő. Úgy tűnik, a közös tanulás az, ami ezt leginkább megalapozza.

A bibliatudományi képzés jó modell és gyakorlóterep arra, hogyan lehet kicsiben hit- és identitásbeli kérdéseket úgy megvitatni, hogy az nem önfeladó, nem is semmitmondó, és mégsem vezet konfliktushoz.

Beszéltünk korábban Az Írás arcai sorozatról: mi alapján áll össze az egyes félévek tematikája?
Számos kiváló kutató foglalkozik Magyarországon olyan témával, amely egy megfelelően körülhatárolt bibliatudomány részét képezi, ezért ha minden félév minden hetében lenne egy ilyen témájú óra, akkor sem kellene sokat törnöm a fejemet, hogy kit kérjek fel előadni. Elismerésként élem meg az ELTE és a hallgatók felé, hogy eddig mindenki el is fogadta a felkérést. Már a tulajdonképpeni bibliatudomány is, tehát amikor valaki bibliai szövegekkel, nyelvekkel, történelemmel, irodalommal foglalkozik, széles szakmai mezőnyt jelent itthon. Ha pedig a Bibliát és a hozzá kapcsolódó kutatásokat tágabb értelemben vesszük, akkor ez a kör jelentősen bővül. Kezdettől fogva cél volt, hogy a programunk oktatói a szélesebb nyilvánossággal is megosszák tudásukat, másrészt a többi intézményekben dolgozó tudósok eljöjjenek hozzánk előadni, illetve hogy az ELTE-ről és más egyetemekről meghívjunk olyan kollégákat, akik a tágabban értelmezett bibliatudományhoz kapcsolódó kutatásokat végeznek. A három évadban – melyek tematikája megtekinthető a honlapunkon – hallhattunk ó- és újszövetségi témákról, pogány és manicheus bibliaértelmezésekről, középkori Krisztus-életrajzokról, a Biblia egyházi liturgikus használatáról, bibliai politikai teológiáról, filozófiai kritikáról, bibliai tárgyú filmekről, festményekről, irodalmi művekről, hitvitákról és még sok minden másról. A közös nevező a bibliai tematika és a magas színvonal volt. Az előadások nyelve nem mindig magyar, többször adtak elő nálunk angolul a CEU oktatói, ill. Budapesten kutató külföldi tudósok. Az előadásokat kurzusként is fel lehet venni, de bárki számára nyilvánosak, ezért a Facebook-oldalunkon és más fórumokon is hirdetjük őket.

Ha a kedvenc bibliai szöveghelyét kellene kiválasztani, melyik lenne az?
Ez nagyon nehéz kérdés, nem is tudok rá jó választ adni. Most például egy olyan szakaszról készülök előadást tartani (Exodus 22:25-26), ami arról szól, hogy ha zálogba veszel egy köpenyt, akkor add vissza, mielőtt lemegy a nap, mert akitől elvetted, mi másban tudna aludni. A szakasznak két fő értelmezése alakult ki, az egyik szerint itt alapvetően a szociális gondoskodásról van szó, a másik szerint viszont a köpenyt képletesen kell értelmezni: az ember legalapvetőbb szükségleteit fejezi ki. Utóbbi értelmezés szerint ez nem valamilyen fizikai igény, hanem ennél is alapvetőbb: a megismerés és a tanulás vágya és képessége. Az zálogosítja ezt el, aki meggátolja e vágy és képesség birtokosát abban, hogy teret adjon igazi vágyának és kibontakoztassa képességét, amellyel Istenhez, a legkielégítőbb valósághoz tudna felemelkedni és mintegy felszárnyalni. Vagyis módszeres elemzés révén még ebben a zavarba ejtően banális rendelkezésben is mélyebb értelem fedezhető fel, itt történetesen Platón nagy mítoszaival rokon elméletek. Ha még egy ilyen mellékesnek tűnő szövegben is ilyen potenciál rejlik, mit mondhatnánk azokról, amelyek már első látásra is magukkal ragadnak, mint például Ezékiel látomása, az Énekek éneke, vagy Jézus példázatai?