A társadalom a helyi fejlesztések középpontjában

A tanácskozáson a meghívott városvezetők is megosztották eddigi tapasztalataikat. Az ország egyik legnagyobb vízgazdálkodási beruházása a Civaqua-program. Ennek részeként 2023 szeptemberére a Tisza vizét a Keleti-főcsatornán át juttatják el majd Debrecenbe. A város a programhoz kapcsolódóan meghirdette „A mi Civaquánk” ötletpályázatot. Ezzel a lakosságot is sikerült bevonni a több évtizede várt fejlesztésbe. Ez csak egy azok közül a társadalmi innovációk közül, amit Debrecenben alkalmaztak az elmúlt időszakban.
– Amikor a belvárost egyirányúsítottuk, a Waze programjával előre felkészítettük az embereket arra, hogyan, merre lehet közlekedni, s ezáltal jóval könnyeben ment az átállás. Ugyanúgy bevonjuk az embereket a Civaqua-programba is – mondta Barcsa Lajos alpolgármester.
A társadalmi innováció széles körben felöleli a népesség problémáinak újszerű megoldásait. A konferencián ezek közül a helyi fejlesztések kerültek a középpontba, de többek között ide tartozik a környezetvédelem, a munka világa, vagy éppen a sport is.
A szervező, a Hálózat a Regionális Fejlesztésért Alapítvány most a területfejlesztés szereplőivel keres közös megoldásokat a 21. század kihívásaira. – Az is célunk, hogy gyűjtsük a tudást, a szereplőket hálózatba szervezzük. Vannak egyetemi partnereink is. Ez egy TINLAB – Társadalmi Innovációs Nemzeti Labor – projekt keretében valósult meg. A Miskolci Egyetem, a Pannon Egyetem, az ELTE mint konzorcium vezető, és mi, a HÁRFA Alapítvány a gyakorlati oldalt hozzuk be ebbe az együttműködésbe – emelte ki Hollósi Szabolcs, az alapítvány elnöke.
A konferencián szakemberek segítségével vizsgálták meg, milyen problémákra adhatnak választ a társadalmi innováció eszközeinek segítségével, illetve mit kellene tenni az ezt ösztönző környezet fejlesztéséért Magyarországon.
A cikk forrása: dehir.hu